Tüntetni kezdett a parlamentben a Tanítanék Mozgalom, megszakadt az ülés – videó

A kormánypárti ülésvezető, Latorcai János pedig rendzavaróknak minősítette a demonstrálókat és kivezettette a teremből. Megszakította a parlament hétfő délutáni ülését Latorcai János, mert a karzaton csendben tüntetni kezdetek a Tanítanék Mozgalom képviselői. Az ülésvezető rendzavarásnak minősítette az akciót, majd kérte az országgyűlés személyzetét, hogy ürítsék ki a karzatot, mire azok elvezették az oktatási jogokért tüntető aktivistákat. „Kénytelenek vagyunk addig szünetet tartani, amíg a karzatról a zavarkeltők el nem távoznak” – mondta Latorcai. Az akciót Tordai Bence közvetítette az oldalán: Törley Katalin, az akció egyik résztvevője a Kossuth téren azt mondta, azért mentek…

Tovább olvasom

A helyettes államtitkár a tanároknak: Hát bocs, jöjjön be, dolgozzon, oszt’ utána váltson munkahelyet

Kendőzetlen őszinteséggel öntött lelket a pedagógusokba az államtitkár. Egy ilyen fantasztikus beszéd után az ember máris rohan, hogy tanár lehessen. Váratlan őszinteséggel beszélt a tanárokról Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára egy most nyilvánosságra került előadásában, ami október 19-én hangzott el az Infotér Konferencián. Akkor már hetek óta tartott a tiltakozássorozat, kirúgtak öt tanárt polgári engedetlenség miatt, és közeledett a nagy, október 23-i tüntetés. „Ismeretes, hogy furcsa nagyon sok pedagógusnak, hogy az a négy óra, hat óra, amit oktatással kell tölteni, az munkaidő. És tudom, hogy elveszi ez az idő azt az…

Tovább olvasom

Már a magyarországi kutak negyedénél van üzemanyaghiány

A kérdés ismét költői: azért van pánikvásárlás, mert hiány van, vagy azért van hiány, mert pánikvásárlást folytatunk? Annyi bizonyos, hogy a probléma már napok óta országos méretűre nőtt, de nem egyenletes. Van, ahol szinte egyáltalán nincs üzemanyag és van olyan régió, ahol még könnyebben lehet tankolni. „Egyre több benzinkúton alakultak ki hosszú sorok, a fővárostól kezdve a kistelepüléseken is érzékelhető az üzemanyaghiány. Ez már két hete elkezdődött, napról napra több benzinkút jelzi, hogy nem tudnak benzint és gázolajat eladni, hétfő reggelre körülbelül 500 töltőállomás, vagyis a hazai kutak negyede számolt be hiányról”…

Tovább olvasom

A Fidesz lapjai elkezdtek arról írni, hogy törölhetik az üzemanyag ársapkáját

„Az olajembargó szankció veszélybe sodorhatja a benzinársapkát is” – írta az Origo a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetőjére hivatkozva, a hírt pedig átvették a Médiaworks megyei lapjai. A jelek szerint a kormányoldali lapok elkezdték felkészíteni a fideszes szavazótábort az ársapka eltörlésére (ezt már a kormány is meglebegtette múlt héten) úgy, hogy az egészért Brüsszelt teszik felelőssé. A cikkben Hortay Olivér arról beszélt, Magyarország mozgástere szűkülhet az olajembargó-szankció miatt , és „bár hazánk korábban mentességet harcolt ki magának, így a büntetőintézkedés az orosz olajellátást közvetlenül nem érinti, viszont az olajembargó…

Tovább olvasom

Az LMP szerint azonnal pénzügyi segítségre van szükség

Azonnali pénzügyi segítséget sürget a víziközmű-ágazat számára az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke. Keresztes László Lóránt hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: bizottsági elnökként konzultációt kezdeményez az Országgyűlésben hétfőn esküt tevő és a jövőben a vízügyi ágazatot is felügyelő energiaügyi miniszternél az ágazat minden szereplőjének részvételével. A politikus szerint a megfelelő ivóvíz biztosítása érdekében jövőre karbantartási, pótlási feladatokra 200 milliárd forinttal kell segítenie a kormánynak. Emellett el kell törölni a közműadót. Magyarországon vízválság van, a víziközmű-rendszer az összeomlás szélére került, így középtávon már nem biztosított a stabil ivóvízellátás – értékelt Keresztes László…

Tovább olvasom

30 ezernél is kevesebbet költ idén karácsonyra a magyarok többsége

Az infláció hatása erősen befolyásolja idén a karácsonyi ajándékokra szánt keretet is. A magyarok 67 százaléka 30 ezer forintnál is kevesebbet költ most ajándékokra az Opinio Institute MediaMarkt részére készített, friss, reprezentatív kutatása szerint. A kistelepüléseken élők és az alacsonyabb végzettségűek az átlagnál is jóval kevesebbet, 10 ezer forint alatti összeget tudnak erre a célra szánni. A diplomások közel negyede 30–50 ezer, másik negyede még többet, 50–100 ezer forint között tervez költeni. Vannak olyanok is, akik egyáltalán nem ajándékoznak idén, többségük azt vallja, hogy az együttlét fontosabb, mint az ajándék.…

Tovább olvasom

Matolcsy: Bajban vagyunk, Magyarország válságközeli helyzetben van

Megsemmisítő kritikát fogalmazott meg a kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban Matolcsy György jegybankelnök hétfőn délelőtt a parlament Gazdasági Bizottságának ülésén, amikor az első napirendi pontban elővezette a Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentését és beszámolóját. Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért képviselője az Instagramon idézett Matolcsy beszédéből, aki többek között azt is mondta, hogy „Magyarország válságközeli helyzetben van”, „a világ negyedik-ötödik legsérülékenyebb országa”, az EU-ban „hátulról a 4. termelékenységi szint”. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Tordai Bence (@bencetordai) által megosztott bejegyzés Tordai bejegyzése szerint Matolcsy azt is mondta, hogy Magyarországon „a…

Tovább olvasom

Kövér László 950 ezerre büntette Hadházy Ákost

„Kövér László önkényesen nem fogadta el az igazolásomat és 950 ezer forintra büntetett. Az ok: októberben nem vettem részt két szavazáson, a két napon, két óra alatt összesen 39-szer nem nyomtam meg egy gombot” – írja Hadházy Ákos Facebookon. A képviselő a szabályoknak megfelelően igazolta ugyan, hogy a hiányzás alatt is dolgozott, és azt mondja, eddig hasonló esetben a házelnök mindig elfogadta az igazolását, most azonban nem. A pénzt már le is vonták a fizetéséből. „Ha Kövér ennyire szeretné látni az ábrázatomat, akkor bizonyos szavazásokra be fogok járni. A tiltakozás megfelelő…

Tovább olvasom

A „Tényeknek” olyan hosszú helyreigazítást kellett volna közölnie, hogy nem fért bele a műsoridőbe

Húsznál is több hamis hír terjesztése miatt helyreigazítást kellett közölnie a Tényeknek, amiért hazugságokat mondtak be a TV2 híradójában Juhász Péterről még 2016-ban és 2017-ben. A Média1 írja, hogy a Tényeket azért kötelezte a bíróság sérelemdíj megfizetésére és helyreigazítására, mert hamisan hozták kapcsolatba Portik Tamás olajbűnözővel a műsorban. A Tények azonban képtelen volt a helyreigazítást teljes egészében leközölni, mert szerintük arra nem lett volna elég műsoridő. Az azóta a politikusi pályával felhagyó Juhász a Média1-nek elmondta, hogy végrehajtást kért a fideszes tévécsatornára, mert „nem megfelelően, azaz a jogsértést tartalmazó médiatartalom megjelenésével…

Tovább olvasom

Republikon: Folytatódik a Fidesz szavazók lemorzsolódása

Októberhez képest csekély mértékű változások következtek be a magyar választókpártpreferenciájában. A Fidesz a gazdasági problémák és az egyre romló EU–Magyarország-kapcsolatok ellenére nem veszítette el az előnyét, de a Fidesz-szavazók lemorzsolódása kismértékben folytatódott a hónapban – derül ki a Republikon Intézet októberi pártpreferencia-kutatásából, amelyet elsőként a Telex közöl. A pártválasztók azok a válaszadók, akik megnevezték, melyik pártra szavaznának. Körükben változatlan az erősorrend a teljes népességhez képest, de a Fidesz azért veszített két százalékpontot október óta, így 46 százalékon áll. Ez összefüggésben állhat azzal, hogy egy reprezentatív felmérés szerint a lakosság jelentős…

Tovább olvasom