Téli szünetre vonult a labdarúgó Fizz Liga, és az újonc Kazincbarcika számára az első élvonalbeli félév a várakozásoknak megfelelően rögös terepen zajlott. A borsodi csapat 18 forduló után 11 ponttal az utolsó, tizenkettedik helyen zárta az őszi szezont, ami önmagában történelmi pillanat – még ha nem is a legkedvezőbb körülmények között.
Tovább olvasomKategória: Sport
A legtöbb és a legkevesebb egyszerre – bezuhant a DVTK meccseinek nézőszáma
A diósgyőri szurkolók által teremtett hangulatra nemigen lehet panasza egy átlagos elsőosztályú gárdának. A szezon során most látogattak ki a legtöbben a DVTK hazai mérkőzésére, éppen az utolsó meccsen, csak ez egyben egy csúnya negatív rekordot is hozott. A legtöbb ugyanis sosem volt még ilyen kevés.
Tovább olvasomMagyar Kupa négyes döntős szereplést tettek a fa alá a Vegyész röplabdázói
A visszavágót is megnyerte a Vegyész RC Kazincbarcika a férfi röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjében a DEAC ellen hétfő este, így bejutott a sorozat januári négyes döntőjébe.
Tovább olvasomMediterrán edzőtáborba utazik a DVTK, a szurkolók mást ajánlanának
Az egy évvel ezelőttihez képest két héttel rövidebb lesz a téli szünet a labdarúgó NB I-ben. A látványosan alulteljesítő Diósgyőr körül bár hatalmas viharok vannak az elmúlt időszakban, egyelőre semmi változás nem történik, de a csapat és a stáb Spanyolországban tölt majd két kellemes hetet.
Tovább olvasomÁtalakulhat a keret, és továbbra sincsen otthona a sereghajtó Kazincbarcikának
Az Újpest 2-1-re győzött a sereghajtó Kazincbarcika ellen a labdarúgó Fizz Liga idei utolsó, 18. fordulójának vasárnapi játéknapján a Szusza Ferenc Stadionban. A lila-fehérek július óta először nyertek otthon, míg a vendégek helyzete továbbra is kritikus – ráadásul még mindig nem látszik, mikor játszhatnának végre hazai pályán NB I-es bajnokit.
Tovább olvasomNem bírt az Újpesttel a Kazincbarcika
Bár az Újpest végig dominálta a találkozót és hatalmas mezőnyfölényben játszott, a Kazincbarcika egy percen belül válaszolni tudott a lila-fehérek vezető góljára, ezáltal pontosztozkodás történt vasárnap délután a Szusza Ferenc Stadionban. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik egy korai kapufa, egy vitatott büntetőgyanús szituáció, valamint az újdonsült sportigazgató, Dárdai Pál jelenléte is a lelátón.
Tovább olvasomBetelt a pohár a DVTK szurkolóinál
Lejárt a türelmi idő a DVTK háza táján. Mivel a labdarúgócsapat nem tudta teljesíteni a szervezett szurkolói csoportok által hetekkel ezelőtt megfogalmazott ultimátumot, azaz nem szerezték meg a minimálisan elvárt kilenc pontot az év hajrájában, a drukkerek beváltották ígéretüket. Az ultrák demonstrációt hirdettek a klubház elé, ahol a szakmai vezetés és a döntéshozók azonnali távozását követelték.
Tovább olvasomNem bírt az FTC-vel a hazai pályán játszó DVTK
Az év utolsó tétmérkőzését játszotta péntek este a DVTK labdarúgócsapata, amely a bajnoki címvédő Ferencvárost fogadta az NB I 18. fordulójának nyitómérkőzésén. A miskolciak számára komoly kihívást jelentett a zöld-fehérek elleni összecsapás, amely végül egygólos vereséggel zárult.
Tovább olvasomBúcsúzik az évtől a DVTK – pénteken az FTC érkezik Miskolcra
A Diósgyőr pénteken este nyolc órakor az FTC ellen búcsúzik az idei évtől a Fizz Liga 18. fordulójában. A piros-fehérek számára kulcsfontosságú lenne a pontszerzés a címvédő ellen, hiszen a tabellán jelenleg megszerzett pontokkal senki sem lehet elégedett a klubnál.
Tovább olvasomCsak a Fradi legyőzésével teljesítheti a csapat az ultrák által adott ultimátumot, de…
A Szervezett Szurkolói Csoportok a sorozatos gyenge és eredménytelen teljesítmény miatt tartottak többször is megbeszélést, illetve intéztek ultimátumot a DVTK gárdájának. De mi történik, ha nem teljesülnek a feltételek?
Tovább olvasom