Amerikai lap publikálta a Sinopharm dokumentációját: hatásos, de főként csak férfiakon tesztelték

Hosszas várakozás után végre az Amerikai Orvosi Kamara, a JAMA publikálta a Magyarországon is használt kínai Sinopharm-vakcina dokumentációját – írta a HVG.hu. A Bloomberg Quint beszámolója szerint a vuhani koronavírus elleni védőoltás – amely a WIV04 vírustörzset tartalmazza – 72,8 százalékos, míg a pekingi – HB02 vírustörzset tartalmazó – 78,1 százalékos hatásosságú. Ez utóbbit használják Magyarországon is. Mindez azt jelenti, hogy ilyen arányban védik a beoltottakat attól, hogy a megfertőződést tünetek kísérjék. A kutatásban 40 832 fő vett részt az Egyesült Arab Emírségekben, Bahreinben, Egyiptomban és Jordániában. A kutatók azt…

Tovább olvasom

Ahogy az egész világon, hazánkban is tovább javul a vírushelyzet

Csütörtökre 32-vel emelkedett a koronavírus magyarországi áldozatainak száma. Velük együtt már 29 654 ember halt bele a vírusfertőzés szövődményeibe. Az elmúlt nap 396 újabb fertőzöttet diagnosztizáltak. Őket 14 449 teszt elvégzésével találták, vagyis az elvégzett tesztek 2,68 százaléka lett pozitív. 7119 embert minősítettek gyógyultnak, így az aktív esetszám 6855 fővel csökkent, 91 164-re. Az új fertőzöttekkel együtt a járvány kezdete óta 803 119 esetet regisztráltak, amiből 45 120 borsodi volt. Szerdán 16 040 ember kapta meg az első oltását, összesen már 5 056 262. A hosszú hétvége alatt a korábbiaknál látványosan kevesebben kaptak első…

Tovább olvasom

„A kormány a járvány egésze alatt a leghelyesebb, legjobb döntéseket hozta meg” – a tények valahogy nem ezt bizonyítják

Juszt László ízekre szedte Kásler Miklós kijelentését, mert nem akart hinni a fülének, amikor meghallotta, hogy a miniszter mit mondott a kormány járványkezelésével kapcsolatban. Erről a kormánykritikus műsorvezető saját Facebook oldalán számolt be. Döntsük el, melyik félnek van inkább igaza. „Nem hittem a szememnek, amikor egykori barátom, Kásler Miklós tegnap azt nyilatkozta, hogy “A járvány egész folyamatában helyes döntések voltak, helyes helyzetmegítélés történt, jól ítéltük meg a magyar egészségügy állapotát.”Miklós, úgy hiszem téged is elért a hatalmi téboly, ami menetrendszerűen megfosztott a tisztánlátástól. Segítek, hátha még visszafordulhatsz erről a semmibe…

Tovább olvasom

A professzor már a járvány következő hullámáról beszélt Magyarországon

Ennyire megúszhatatlan lenne egy újabb járványhullám végigsöprése hazánkban is? „A járvány jelenlegi helyzete és az oltásokhoz való viszonyulásunk alapján én inkább egy kisebb csúccsal rendelkező őszi hullámra tippelnék, de ez nem egzakt tudományos megállapítás. Sokan tartottunk a nyitástól is, szerencsére – úgy tűnik – alaptalanul” – fogalmazott a Magyar Hírlapnak Boldogkői Zsolt biológusprofesszor.  Megjegyezte, egyelőre az sem világos, hogy a lakosság hányad része válik immunissá az oltások és a fertőzés miatt, ahogy az sem, hogy meddig tart ez a védettség.  Az indiai mutánsról azt mondta, gyorsabban terjed, mint más variánsok, és már milliókat…

Tovább olvasom

Nem szűnik meg az online időpontfoglalás az oltásokra

Továbbra is nyitva az időpontfoglaló, minden érvényes regisztrációval rendelkező tud oltásra időpontot foglalni és ehhez nem kell külön SMS-értesítésre sem várni – közölték a kormányzati tájékoztató oldalon. Azt írták, hogy a Pfizer mellett Sinopharm és korlátozott mennyiségben még AstraZeneca és Szputnyik oltás is foglalható. Az érvényes regisztrációval rendelkező még be nem oltott 16–18 évesek is automatikusan tudnak foglalni Pfizer-oltást. Felhívták a figyelmet, hogy az orosz vakcinából már nem érkezik több szállítmány, az utolsó készlet van kint a kórházi oltópontokon. Az AstraZenecából sem lesz egy ideig első oltás hirdetve, mert a beérkező csökkentett szállítmányokat…

Tovább olvasom

Reviczky Gábor szerint azért kapjuk el a koronavírust, mert a félelem miatt alacsony az önrezgésünk

„A legfontosabb az, hogy valamiben higgyen az ember, mert az erősíti az önrezgését. A pandémia alatt az emberiséget elárasztotta a félelem, ami a legveszélyesebb dolog. Ebben az állapotban az ember önrezgése öt hertz, a boldog emberé ötven hertz. Tudományos kutatások nem mutatják ki, de nekem meggyőződésem, hogy az emberek azért kapják el a koronavírust, mert a félelem miatt alacsony az önrezgésük.Pedig a »betolakodónak« húsz hertz fölött már esélye sem lenne” – mondta a kultura.hu-nak Reviczky Gábor színész. Hozzátette, hogy nem kapta el a koronavírust, mert tavaly március 11-én, amikor a…

Tovább olvasom

Kétszer annyi koronavírusos beteg hunyt el, mint az előző nap

213 új koronavírus-fertőzöttet és 41 elhunytat regisztráltak szerda reggelre – írja a kormányzati tájékoztató honlap. Ez 49-cel több fertőzést jelent az előző naphoz képest, és hússzal több elhunytat. A halálos áldozatok száma 29581-re emelkedett. A pandémia kezdete óta országosan 802 723 koronavírusos esetet regisztráltak, ebből Borsodban pedig 46 089-et. Jelenleg 1373-an fekszenek kórházban (44-gyel kevesebb keddhez képest) 148-an pedig lélegeztetőgépen vannak (11-gyel csökkent a szám). A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 675 082 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 98 019 főre csökkent. 5 040 222 ember kapta meg a koronavírus…

Tovább olvasom

Egy cég számos influenszernek kínált pénzt azért, hogy azt terjessze az interneten, a Pfizer-vakcinától rengetegen halnak meg

Mindezt ráadásul úgy, hogy az egyik rivális, AstraZenecát pedig jó példának állítják be. Eddig sem ment jó irányba a világ, de most alighanem végképp a végzetünk felé haladunk. Francia és német YouTubereknek, bloggereknek és influenszereknek kínált pénzt egy Fazze nevű PR-cég, hogy elterjesszék: a Pfizer vakcinájával oltottak háromszor nagyobb eséllyel halnak meg, mint akik AstraZenecát kapnak. Magyarán azt kellett volna hazudniuk a követőiknek, hogy az oltás emberek százainak halálát okozta. A Guardian szerint a Fazze azzal hirdeti magát, hogy influenszereket és hirdetőket kapcsol össze egymással. Kedd óta elérhetetlen honlapján egy londoni cím…

Tovább olvasom

Elhunyt az a férfi, aki a világon másodikként kapta meg a Pfizer vakcináját

Halálának azonban semmi köze az oltáshoz, más betegsége volt. Koronavírussal nem összefüggő betegségben meghalt egy 81 éves brit férfi, akit korábban  a Pfizer-BioNTech vakcinájával oltottak be – írja a Telegraph. Bill Shakespeare – vagyis William Shakespeare – az oltást még 2020 decemberében kapta meg a coventryi egyetemi kórházban. Az idős embert felesége és két gyereke gyászolja. (Index.hu)

Tovább olvasom

Zacher szerint korai lenne még a harmadik hullám végéről beszélni

Kár lenne még a harmadik hullám végéről beszélni, mondta az ATV Híradójának Zacher Gábor, akit a miniszterelnök péntek reggeli kijelentéséről kérdeztek. „A járvány harmadik hullámát letörtük, lényegében le is győztük” – mondta akkor Orbán Viktor a szokásos rádióinterjújában. „Nincsen kristálygömb, amibe bele lehet látni, hogy mit hoz tulajdonképpen a jövő. Lecsengőben van, kontroll alatt van a vírus. Én azt még nem jelenteném ki, hogy véget ért a harmadik hullám. Az, hogy most egy relatíve jó állapot van, szerintem ez a helyes kifejezés” – reagálta Zacher, akit a 444.hu idéz. ATV.hu via 444.hu

Tovább olvasom