Akár háromezer egészségügyi dolgozót is elbocsájthatnak az oltás hiánya miatt

Szeptember 15-ig kötelezővé tette a kormány az egészségügyi dolgozóknak a koronavírus elleni védőoltást. Aki nem hajlandó erre – hacsak nincs orvosi igazolása -, azonnali felmondással, végkielégítés nélkül távozhat október végéig a rendszerből. Novák Katalin családügyi miniszter arról beszélt korábban, hogy magas az orvosok átoltottsága, és elenyésző azok száma, akik nem kérték a vakcinát. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke, Soós Adrianna azt közölte az RTL híradójával, hogy 2-3 ezren is lehetnek olyanok, akik nincsenek beoltva, ezért kiesnek az ellátó rendszerből. Nem feltétlenül orvosokra kell gondolni, hanem ápolókra, asszisztensekre, műtősökre, vagy éppen…

Tovább olvasom

Elhunyt 5 koronavírusos beteg, a fertőzöttek száma 633 fővel emelkedett

Újabb 633 koronavírus- fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 822 705-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon – közölték a kormányzati tájékoztató oldalon. Elhunyt 5 beteg, így az elhunytak száma 30 190-re emelkedett. A gyógyultak száma 785 090, az aktív fertőzöttek száma 7 425-re emelkedett. 539 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, számuk tízzel nőtt a szerdához képest, közülük 87-en vannak lélegeztetőgépen, hattal többen, mint egy napja. A beoltottak száma 5 887 540, közülük 5 645 518 fő már a második oltását is megkapta, 760 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Tovább olvasom

Több iskolának is vissza kellett térnie a digitális oktatásra

Több iskolában is olyan sok a koronavírus-fertőzött, hogy kénytelenek voltak visszatérni a digitális oktatáshoz – írja az Infostart. A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a lap érdeklődésére azt mondta, ismereteik szerint három vagy négy olyan iskola van, ahol teljesen bezártak, és 10-15 körül van azon intézmények száma, ahol intézkedéseket kellett hozni osztályok vagy csoportok tantermen kívüli oktatásának elrendelésére. Totyik Tamás szerint ezek az összlétszámot tekintve nem nagy számok, de jelzik, hogy az oltás önmagában nem elégséges feltétel. Az alelnök hozzátette, úgy véli, Ausztriához hasonlóan minden osztályt hetente legalább egyszer tesztelni kellene, azokat az osztályokat pedig,…

Tovább olvasom

Nagy homály fedi, hogy a lélegeztetőgépen levők közül mennyi az oltott és mennyi az oltatlan, de a járvány még csak most gyorsulhat be

A járványügyi szakember szerint eddig az időjárás kegyes volt, de a hideggel együtt jöhet a nagyobb probléma a negyedik hullámban is. Miközben Magyarországon kevesebben vannak azok, akik nem kaptak koronavírus-elleni vakcinát, mégis több ember szorul gépi lélegeztetésre, mint egy évvel korábban, tavaly szeptember 28-án ugyanis 44 beteget lélegeztettek, most 74-et. A szerdai adatok szerint egyébként 81-en vannak lélegeztetőgépen. A Népszava a kormányzati adatok alapján azt írja , hogy a keddi adatok összesen 513-an voltak koronavírus miatt kórházban, míg tavaly ősszel valamivel többen, 693-an voltak. A szerdai adatok szerint egyébként 529 koronavírusos beteget ápolnak kórházban. A lapnak járványügyi…

Tovább olvasom

Szlávik elmondta, kik lehetnek a legtovább védettek a koronavírus ellen

Egyre többen kerülnek kórházba, és sok köztük az olyan, aki nincs beoltva. Vannak olyan fertőzöttek is, akik már felvették az oltást, náluk azonban nagyon gyenge tünetekkel vagy tünetek nélkül zajlik a betegség − mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a TV2 reggeli műsorában, amelyet az Index.hu szemlézett . A főorvos kiemelte, hogy nagyon kicsi annak az esélye, hogy egy oltott ember súlyosan megbetegedjen a koronavírus miatt. A szakember elmondta, hogy a tudósok sem merik kijelenti, de A LEGNAGYOBB VÉDELMET AZOK AZ EMBEREK ÉLVEZIK, AKIK MÁR ÁTESTEK A BETEGSÉGEN ÉS BE IS VANNAK…

Tovább olvasom

Koronavírus-jelentés: 500 fölé nőtt a kórházban ápolt betegek száma

Keddre 265 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust, így mostanra 821 526-ra emelkedett azoknak a száma, akik igazoltan megfertőződtek Magyarországon a hivatalos adatok szerint. Egy héttel ezelőtt 289 új fertőzöttet és 5 elhunytat jelentettek – számolt be róla a HVG. Az elmúlt napon 8 koronavírusos beteg vesztette életét, vagyis a járvány mostanáig 30 179 halálos áldozatot követelt. A gyógyultnak nyilvánítottak 783 815-en vannak, 648-cal többen, mint a hétfőn közölt, teljes hétvégére vonatkozó adatok szerint. Ez azt jelenti, hogy csökkent az aktív fertőzöttek száma is, 391-gyel, 7532-re. Többen lettek viszont…

Tovább olvasom

Újra meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Parlamenti vita nélkül, 112 igen, 25 ellenszavazattal a kormánypárt többségével újra meghosszabbították a rendkívüli jogrendet és a veszélyhelyzeti rendeleteket, így azok most január 1-jéig tartanak majd. A kormány a járvány alatt időről időre meghosszabbítja a veszélyhelyzetet, legutóbb ezt épp májusban tették meg. Bár a kérdést rendre az Országgyűlés elé viszik, valójában ehhez az ellenzék nem kell, a veszélyhelyzetet az Alaptörvény szerint a kormány rendeli el és szünteti meg, ehhez nincs is szüksége a parlamentre. Az ellenzék már az utóbbi két alkalommal sem szavazta meg a meghosszabbítást. Szerintük ugyanis a kormány ebben az időszakban visszaélt…

Tovább olvasom

Koronavírus-jelentés: 20 halott, 1183 új fertőzött a hétvégén

Az elmúlt három napban 1183 új fertőzöttet találtak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 821 261 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavirus.gov.hu. Meghalt 20 beteg, így az elhunytak száma 30 171 főre emelkedett. A tájékoztatás szerint a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 783 167-en vannak, az aktív fertőzöttek száma pedig 7 923 fő. Utóbbi szám 210-zel alacsonyabb, mint amiről pénteken számoltak be. Negyvennel nőtt a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma, jelenleg 478-an vannak, közülük 71-en (+17) vannak lélegeztetőgépen. A hétvégén 5655-en kapták meg az első koronavírus elleni oltásukat, ezzel…

Tovább olvasom

Pfizer-vezérigazgató: Egy év múlva korlátozásmentes, normális élet várható, de évente szükség lehet oltásra

Tavasszal még csak egy emlékeztető, harmadik oltásról volt szó, most már évente ismételtről. Vajon már nem is lehet elképzelni az életünket vakcina nélkül? Vasárnap a Pfizer gyógyszergyár vezérigazgatója az ABC News egyik hírműsorában nyilatkozva arról beszélt, hogy nagyjából egy év múlva lecseng a Covid-19 világjárvány, és visszatérhetünk a normális, korlátozásoktól mentes mindennapokhoz. Albert Bourla szerint a Covid-19 tovább fog ugyan fejlődni, újabb mutációkra is számítani kell, sőt, éves oltásokra is szükséges lehet, de csatlakozott a Moderna vezérigazgatójához, Stéphane Bancelhez, aki a múlt héten hasonló véleményének adott hangot. Bancel a Neue…

Tovább olvasom

Romániában már több mint tízezer koronavírusos beteg került kórházba

Vasárnap friss adatokat tett közzé a román operatív törzs, és ezek szerint már több mint 10 ezer embert ápolnak kórházban covid-fertőzés illetve annak valamilyen szövődménye miatt. Közülük 1220-an intenzív terápiás ellátást kapnak. További 50 ezer ember otthon, 9 ezer állampolgár pedig valamilyen egyéb egészségügyi intézményben gyógyul elkülönítve – írja az MTI. Napok óta stabilan 7000 feletti az esetszám Romániában, igaz vasárnapra némileg enyhült a növekedés, és 6300 új fertőzöttet regisztráltak, bár ez feltehetően amiatt van így, mert hétvégén kevesebb tesztet végeznek az országban. Az elmúlt héten közel 50 ezer új…

Tovább olvasom