A borsodi településen nemrég bevezetett önazonossági rendelet kapcsán számos kritika érte a városvezetést. Többen adtak hangot nem tetszésüknek, illetve jelezték, hogy az intézkedést diszkriminatívnak, kontraproduktívnak és kirekesztőnek tartják. Ezekre a felvetésekre reagálva Szamosvölgyi Péter rendkívüli polgármesteri infót tartott Nagy Mónika, helyi önkormányzati képviselő társaságában, hogy érveiket felsorakoztassák a rendelet mellett.
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Uniós forrásokból 400 millió forint a villámárvizek ellen Sajószentpéteren
Sajószentpéter város történetének egyik legnagyobb infrastrukturális beruházása indult el augusztus végén, amikor ünnepélyesen megnyitották a 400 millió forintos kékinfrastruktúra-fejlesztési projektet. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében megvalósuló beruházás döntő részben európai uniós forrásokból valósulhat meg, célja pedig a villámárvizek és belvizek okozta károk megelőzése a városban.
Tovább olvasomHamarosan tényleg feltámadhat hamvaiból Tokaj-Hegyalja szimbolikus kapuja
Kilencven millió forintos állami támogatásból újjáépítik a szerencsi Világörökségi Kapuzatot, amely három éve csonkán áll a borvidék bejáratánál.
Tovább olvasomVégre elkapták a BAZ megyei sorozatbetörőt
Valójában hárman dolgoztak össze, egy 41 éves, egy 20 éves és egy 15 éves fiatal. Megszámolni is nehéz, hány betörést hajtottak végre a borsodi településen.
Tovább olvasomBúzaösszeöntési ceremónia Edelényben
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben rendezték meg szerdán a Magyarok Kenyere program idei Kárpát-medencei Búzaösszeöntő Ünnepségét, amely immár tizenötödik éve szolgálja a rászorulók megsegítését és a nemzeti összetartozás kifejezését.
Tovább olvasomVideón a borsodi baleset – isteni szerencse, hogy nem fordult tragédiába
Hamarosan kezdetét veszi az idei tanév, a hatóságok pedig nem győzik felhívni a közlekedők figyelmét a fokozott óvatosságra. Úgy tűnik azonban, hogy mindig akad valaki, aki jobban siet annál, mintsem hogy prioritásba helyezze a biztonságot. Egy Tiszaújvárosban nemrég megtörtént eset élesen megeleveníti a kérdés fontosságát, és örök érvényű tanulságot fogalmaz meg a lakosság számára: vigyázzunk egymásra az utakon.
Tovább olvasomTörténelmi siker Borsodban – világhírű lett a Sáppusztai Pálinkafőzde
Újabb fejezet íródott a magyar pálinkakultúra történetében, ezúttal Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Miskolc közelében működő Sáppusztai Pálinkafőzde Sárga Vilmoskörte pálinkája a világ élvonalába került, miután háromcsillagos minősítést szerzett a 2025-ös Great Taste Awardson, amelyet a gasztronómia egyik legrangosabb nemzetközi versenyeként tartanak számon.
Tovább olvasomTizenöt méter után felborult a kölcsönautóval a hölgy, nem Hatvanpusztán történt az eset
A kép láttán rengeteg olvasó azonnal párhuzamot vont a néhány nappal ezelőtti, botrányos hatvanpusztai üldözéssel és balesettel. De nem, a sofőrhölgy nem az ottani biztonsági őr barátnője volt.
Tovább olvasomKomjáthi Imre: „Én elsősorban az ipari munkahelyekkel ismertetném meg Orbán Viktort”
Rendkívüli ülést tartott volna az Országgyűlés augusztus 25-én, hétfőn, amelyet az ellenzéki képviselők kezdeményeztek. Az ülés célja az volt, hogy olyan égető társadalmi problémákat vitassanak meg, mint a devizaalapú hitelek ügyének rendezése, a végrehajtások szabályozásának átalakítása, az iskolakezdési támogatás kiterjesztése és a gyermekek digitális védelme. A kormányoldal távolmaradása miatt azonban a Ház határozatképtelennek bizonyult, így a tervezett napirendi pontok tárgyalása elmaradt. Komjáthi Imre Borsod megyei kötődésű országgyűlési képviselő nem tetszésének adott hangot felszólalásában, melyben a távol maradt kormánypártot és Orbán Viktort is élesen bírálta.
Tovább olvasomUniós pénzcunami és NER-kapcsolatok, avagy hogyan gazdagodott Mád a Tatárka-érában
A tokaji borvidék szívében fekvő Mád település példátlan mennyiségű EU-támogatást kapott az elmúlt évtizedben, miközben a volt polgármester családja és kapcsolatrendszere látványosan profitált a folyamatból. Az Állami Számvevőszék nemrég feljelentést tett költségvetési csalás gyanújával.
Tovább olvasom