Kijev szerint provokáció volt Olekszandr Szoszonyuk szentpétervári ukrán konzul őrizetbe vétele, amelyet az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tervelt ki – közölte Jevhenyij Jenyin ukrán külügyminiszter-helyettes egy vasárnap esti tévéműsorban. A tisztségviselő szerint „egyáltalán nem meggyőző” az FSZB által a konzul őrizetbe vételéről közzétett videofelvétel. Elmondta, hogy a kijevi tárca értesülései szerint az ukrán konzult a felvételen lévő férfi találkozóra hívta egy kávéra, és ő tette az asztalra a számítógéplemezeket a táskájából. „A konzul épp csak kimondta, hogy fejezze be ezt a +provokációt+, már őrizetbe is vették” – jelentette ki…
Tovább olvasomSzerző: Gáll Tódor
Készül a koronavírus elleni orrspray
A Cebina a pécsi Virológiai Nemzeti Laboratóriummal közösen fejleszt több Covid-ellenes készítményt is, köztük egy orrspray-t, amely az eddigi eredmények alapján néhány nap alatt kipucolja a vírust a szervezetből – írja az Index. Több Covid-specifikus projektje is van a bécsi Cebina nevű cégnek, ez az osztrák vállalat fejleszt közösen SARS-CoV-2-koronavírus elleni vakcinát és orrspray-t a pécsi virológiai laborral. A bécsi vállalatnál több magyar kutató orvos is dolgozik. A két szérumot 2020 tavasza óta fejlesztik, az egyik közülük egy allergiaellenes orrspray, amely már a humán klinikai vizsgálati fázisban van, Németországban tesztelik.…
Tovább olvasomŰrugrás a sivatagban – indul az űrturizmus?
Jeff Bezos cége, a Blue Origin szerdán délután útnak indította egy próba repülésre a New Shepard szuborbitális járművét Nyugat-Texasból – írja a hu.euronews.com. A Blue Origin azt tervezi, hogy fizetős utasokat – turistákat, tudósokat és hivatásos űrhajósokat – visz majd szuborbitális repülésekre nyugat Texas távoli sivataga felett. Az űrugrás vagy szuborbitális repülés azt jelenti, hogy a jármű ballisztikus pályán eléri a világűrt, de nem áll pályára a Föld körül, mert sebessége nem éri el az első kozmikus sebességet. A világ leggazdagabb emberének cége egy nagyobb rakétán is dolgozik, a New…
Tovább olvasomLMP: A kormány leépíti a közalkalmazotti bértáblát
Közleményt adott ki az LMP arról, hogy meg kell védeni a közalkalmazotti jogállást. Az LMP országgyűlési képviselőcsoportja újra benyújtja azt a politikai nyilatkozatot, amellyel az Országgyűlés tiszteletét fejezi ki a közalkalmazottaknak a közszolgálati feladatok színvonalas ellátásáért, egyben elismeri azt, hogy az állam működőképességének biztosítása szempontjából a közszféra alkalmazottaira kiemelt felelősség hárul. Az Országgyűlés fideszes többsége egyszer már leszavazta javaslatunkat, most itt az idő és lehetőség, hogy korrigálják korábbi döntésüket – írja a közlemény, amely így folytatódik: A kormány ugyanis módszeresen kiüresíti és leépíti a közalkalmazotti bértáblát és jogállást. Ez már…
Tovább olvasomA Momentum iránytűt küldött Orbán Viktornak
Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje levelet és iránytűt küldött a keleti diktatúrákat egyre inkább kiszolgáló Orbán Viktornak. A levél kapcsán Fekete-Győr elmondta: „Bár 2007-ben Orbán Viktor még arról beszélt, hogy „az államalapítás óta Magyarország nyugati ország, amely saját jószántából soha sem akar többé a Kelet része lenni”, mára teljesen elárulták a nyugati Magyarország eszményét. A 2400 év múlva megtérülő kínai vasút megépítése és az orosz kémek munkáját megkönnyítő Nemzetközi Beruházási Bank beengedése után újabb egyértelmű lépést tettek a keleti diktatúrák felé: a CEU elüldözése után képesek a magyar hallgatók lakhatását…
Tovább olvasomKezdődik a munkaerő-toborzás Miskolc legújabb élményfürdőjébe
A polgármesteri hivatal közleménye: A koronavírus miatt ma még ugyan nem ismert, hogy mikor nyithatnak ki a fürdők az országban, a Miskolci Fürdők Kft. péntektől megkezdi az Ellipsumba a dolgozók toborzását. A város új négy évszakos élményfürdőjébe műszaki, fürdőszolgáltatás és vendéglátás területekre keres szakembereket. Gépész és diszpécser esetében 22 fő, úszómester, animátor, takarító, fürdőpénztáros, ajándékboltos, és műszakvezető állásokra összesen 45 fő, éttermi pultos, pénztáros, kisegítők, szakács, cukrász szakmákra pedig 22 fő betöltendő állást kínál a Miskolc Fürdők Kft. Részletes információ a betöltendő állásokról a miskolcholding.hu/karrier oldalon érhető el. Kérik a…
Tovább olvasomFokozott biztonsági intézkedések mellett nyitnak újra teljes kapacitással a miskolci óvodák
A polgármesteri hivatal közleménye: A legutóbbi kormányzati intézkedéseknek és a vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően április 19-én teljes kapacitással nyitnak újra a március 8-án elrendelt rendkívüli szünet ideje alatt ügyeleti rendszerben működő miskolci óvodák. A nyitást az óvodás korú gyermekek, szüleik és az óvodapedagógusok egészségének védelme érdekében mindenhol átfogó, aprólékos és mindenre kiterjedő fertőtlenítés előzte meg, és valamennyi intézmény esetében továbbra is szigorú védelmi intézkedések vannak érvényben, melyeket mindenkinek be kell tartani. A szülők továbbra is csak az intézmény bejáratáig, illetve a kijelölt testhőmérsékletmérő pontig kísérhetik gyermekeiket, továbbra is kötelező a maszkviselés…
Tovább olvasomHat héten belül mindenkit beoltanak, aki regisztrált
Az a cél, hogy minél többen oltassák be magukat, és ha sikerül a kieső Janssen-vakcinákat pótolni, május végére mindenkit beolthatnak, aki regisztrált – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Gulyás Gergely kijelentette: nincs érdemi különbség az egyes vakcinák hatékonyságában, mindegyik Magyarországon használt oltóanyag hatásos és védelmet biztosít, és a járvány legyőzésének nincs más eszköze, mint az oltás. Közölte: már meghaladta a 3 millió 90 ezret a beoltottak száma, és nő az oltási hajlandóság, már több mint 4,2 millióan regisztráltak. A háziorvosok megkapják a teljes regisztrációs listát,…
Tovább olvasomMostanában nem lesz Putyin-Biden találkozó
em lesz Putyin-Biden-csúcs a közeljövőben Nem lehet rövid határidővel megszervezni Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök találkozóját, a kérdés a tanulmányozás szakaszában tart – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak csütörtökön Moszkvában – írja az MTI. A szóvivő Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdai kijelentésére reagált, miszerint Biden azt javasolta Putyinnak, hogy a csúcsot az elkövetkező hetekben tartsák meg. „Nem, a kétoldalú találkozót értelemszerűen nem sikerül majd ilyen gyorsan megszervezni, a kérdés az elemzés stádiumában van. Ez az első. Másodsorban persze a jövő hétre betervezett klímacsúcsról is…
Tovább olvasomKábítószert találtak Borsodban
A kazincbarcikai kollégák jelzése kapcsán tartottak házkutatást a tiszaújvárosi rendőrök egy ingatlanban, ahol kábítószert találtak – írja a rendőrség honlapja. Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egyik eljárása során került a hatóság látókörébe egy igrici férfi, aki feltehetően kábítószert termeszt otthonában. A nyomozók jelzéssel éltek a területileg illetékes kollégáik felé, akik 2021. április 13-án az esti órákban kutatást tartottak a jelzett ingatlanban. A rendőrök a ház több helyiségében találtak kábítószergyanús növényeket, melyeket lefoglaltak és szakértők bevonásával vizsgálnak. Az elsődleges szakértői vélemény alapján a lefoglalt növények cannabis származékok. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 32 éves…
Tovább olvasom