A kormány arról döntött, hogy Magyarország nem kíván részt venni a brüsszeli vakcinabeszerzés „következő fejezetében” – jelentette be csütörtöki online sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely azt mondta, hogy Magyarország 2022 végéig már több mint 10 millió koronavírus elleni vakcinát rendelt. Az oltási program 5 millió beoltott felett „láthatóan” le fog lassulni, még annál is jobban, mint 4 millió után. „Talán 5,5, ha nagyon optimisták vagyunk, 6 millió oltásig még el tudunk jutni” – közölte a miniszter. Hozzátette: ehhez képest Magyarországnak több mint 10 millió nyugati vakcina áll rendelkezésére,…
Tovább olvasomSzerző: Gáll Tódor
650 milliós EU-s támogatást kapott a település a szegények megsegítésére, erre most a legszegényebbek elveszítik az otthonaikat
650 milliós EU-s támogatást nyert Hajdúhadház, hogy a szegregátumban élők lakhatási körülményeit javítsák. Most mégis úgy tűnik, a legszegényebb családok veszítik el otthonaikat. Az érthetetlen, lehetetlen és elkeserítő helyzetről a 444 készített videós összeállítást:
Tovább olvasomGyász: Elhunyt Puhl Sándor
A világhírű játékvezető, az 1994-es vb-döntőt és az 1997-es BL-döntőt dirigáló magyar szakember 65 esztendős volt. Puhl Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottságának alelnökét az MLSZ saját halottjának tekinti – írja az MLSZ honlapja. A kiemelkedő tehetségű játékvezető már fiatalon, 1984-től működött a labdarúgó NB I-ben. Világhírre a 90-es években tett szert, nemzetközi sportpályafutásának elismeréseként az IFFHS négyszer választotta a világ legjobb játékvezetőjének (1994-1997 között). Ő vezette az emlékezetes brazil–olasz világbajnoki döntőt Los Angelesben 1994-ben, és három évvel később Münchenben a Dortmund–Juventus Bajnokok Ligája-döntőt is. Eger és Emőd város…
Tovább olvasomPárbeszéd: ellopják a költségvetést
A magyarok csaknem fele rosszabbul él a válság óta, ehhez képest a jövő évi költségvetést „ellopják”, magánalapítványokba teszik a közpénzt, a járvány alatt rendelkezésre álló forrás nagy részét pedig magára költötte a kormány, nem az emberekre – mondta Szabó Tímea, a Párbeszéd egyik vezérszónoka a jövő évi büdzsé vitájában, az Országgyűlés szerdai ülésén. A képviselő hangsúlyozta: a kormány kiárusítja és kiszolgáltatja az országot, eladósítja az embereket, kínai hitelt rak a magyar fiatalok nyakába. Hazaárulás lepaktálni a Kínai Kommunista Párttal – fogalmazott. Frakciótársa, Mellár Tamás közölte: az újraindítás költségvetésének nevezik a…
Tovább olvasomMásodfokon is a vétlen újságírót ítélték el a fideszes politikussal szemben
A bíróság szerint Halász Júlia rágalmazást követett el, amikor azt állította, hogy 2017 tavaszán megrángatta őt Szabó László, a Fidesz–KDNP újbudai önkormányzati képviselője egy kampányeseményen. Uj Péter, a 444 főszerkesztője, aki már az elsőfokú ítélet után is cikkben állt ki az újságíró mellett, a Media1-nek nyilatkozva emlékeztetett: Szabó sztorijának egyik kiindulópontja, hogy kollégája már a teremben provokatívan viselkedett, csakhogy a helyszínen több stáb is dolgozhatott, mégsem mutattak be egyetlen olyan felvételt, egyetlen képkockát sem, amely alátámasztaná a politikus állítását a provokációról. Ezzel szemben a politikai gyűlés helyszínéül szolgáló iskola egyik…
Tovább olvasomSzlávik János szerint nem kell nagyon tartani a különböző vírusmutánsoktól
Szlávik János infektológus beszélt arról a mai sajtótájékoztatón, hogy mennyire kell félni a vírus mutánsaitól, úgy felelt: a nagy-britanniai helyzetből kell kiindulni, ahol 50-60 százalékos átoltottságnál megjelent az indiai mutáns, és bár kisebb gócokban felütötte a fejét, nem terjedt tovább betegség. A főorvos azt javasolta, hogy a gyerekvállalásra készülők minél hamarabb oltassák be magukat, akár mindkét oltással, és utána két-három hónappal nyugodtan jöhet a várandósság. Ha valaki az első oltása után esik teherbe, akkor a másodikkal várja meg terhessége harmadik-negyedik hónapját. Egyébként azt mondta, hogy rendkívüli mértékben javul a járványügyi…
Tovább olvasomAz MNB szerint egyre több pénzük van a magyar embereknek
Az első negyedévben 1412 milliárd forinttal nőtt a háztartások nettó pénzügyi vagyona és március végén 56 655 milliárd forintot tett ki, 5441 milliárd forinttal – 10,6 százalékkal – többet az egy évvel korábbinál – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adataiból. A négy negyedévi növekedés 2019 negyedik negyedéve óta először lépte át ismét az ötezer milliárd forintot, de meghaladta az akkori 5148 milliárd forintot – írja az atv.hu. Hogy ez a pénz kihez, kikhez vándorolt, azt mindenki mérje le a saját pénztárcáján, de egy érdekességet még megemlítenénk a…
Tovább olvasomIsmét Miskolc büszkesége lehet az Avas Szálló
A tehetséggondozás, oktatás, nyitott rendezvények központi helyszíne lesz néhány éven belül Miskolc ikonikus épülete. A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) az év elején megvásárolta a miskolci Avas Szállót. A felújítást követően a tehetséggondozást végző szervezet jóvoltából az épület egyszerre szolgál majd oktatási célokat, ad otthont rendezvényeknek, lesz szálláshely, illetve nyitott rendezvényekkel járul majd hozzá a helyi közösségek építéséhez. Az épületbejárást követően Szentirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, hogy ez az ország a bátrakra és a tehetségekre épült, gondoljunk csak a világhírű tudósainkra, sportolóinkra, akik nemcsak itthon, de a világ bármely pontján megállták…
Tovább olvasomÚjra lesz bérletvásárlási lehetőség a Selyemréti Strandfürdőben
A május 11-én újra megnyitott miskolci Selyemréti Strandfürdő üzemelő medencéinek száma, a hétvégétől bővülni fog és már az ülőmedencét, valamint a hátsó tanmedencét is birtokba vehetik a strandolni vágyók. A Miskolci Fürdők Kft. ezúton is értesíti Vendégeit, hogy a korábban megvásárolt bérletek felhasználási idejét 2021. augusztus 31-ig meghosszabbította. A cég arra kéri a bérlettel rendelkezőket hogy, ellenőrizzék és használják fel egyenlegüket a mostani nyári szezonban. Az ősztől bevezetni tervezett új bérletkonstrukció miatt – mely várhatótan szeptember 1-től lesz elérhető pénztárakban – az idei nyári szezonban május 22-től, 30 órás úszó-…
Tovább olvasomMSZP: ez a bosszúállás költségvetése
A 2022-es költségvetés nem a magyar gazdaság, hanem „a fideszes gazdagság beindításának”, a bosszúállásnak a költségvetése, az adóforintokat nem arra költik, amire kellene – vélekedett Tóth Bertalan, az MSZP egyik vezérszónoka a jövő évi büdzsé vitájában, az Országgyűlés szerdai ülésén. Az ellenzéki képviselő úgy fogalmazott: Magyarországot építeni kell, nem kifosztani, az embereket segíteni kell, nem pedig bosszút állni rajtuk. Nem haszontalanságokra kellene fordítani az emberek adóját, hogy ne csak a kiváltságos egy százalék gazdagodjon – mondta, hozzátéve: ehhez meg kell szabadulni a Fidesz-kormánytól. Frakciótársa, Mesterházy Attila arról beszélt, hogy a…
Tovább olvasom