Így tünteti el az erdőinket és a jövőnket a Fidesz – videó

„Még az unokáink sem fognak látni ilyen erdőket, mint amiket ezen a területeken kivágtak.” Már most is döbbenetesen megváltozott a Bükk képe ahhoz képest, ahogy például 2-3 évvel ezelőtt kinézett, a fakitermelés teljes elszabadulása végképp hatalmasat rontott a helyzeten. Az illetékesek mindig tagadják, hogy dehogy történik tarvágás, helyette más szót kell használni. De győződjünk meg a saját szemünkkel. Az LMP mutatta be az elképesztő mértékű fakivágást, az erre érkező reakció pedig kicsit sem megnyugtató. „Még az unokáink sem fognak látni ilyen erdőket, mint amiket ezen a területeken kivágtak.” Mégis arra…

Tovább olvasom

Covid: jobban kinézik az oltottak az oltatlanokat, mint fordítva – de vajon miért?

Ha nem lett volna elég megosztottság a világban már korábban is, a koronavírus-védőoltás megjelenésével egy újabb árkot sikerült ásni az emberek, konkrétan az oltottak és oltatlanok közé. A koronavírus ellen oltottak erősebb ellenszenvvel viseltetnek az oltatlanok iránt, mint amennyire az oltatlanok diszkriminálnák az oltottakat – ez a meglepő eredmény született egy friss, a Nature tudományos folyóiratban leírt kutatás során. A dániai Aarhus Egyetem és a CEU Demokrácia Intézetének kutatói eredetileg azt feltételezték, hogy az oltott-oltatlan tábor kölcsönösen fújni fog egymásra, de úgy tűnik, az oltatlanokat nem zavarják azok, akik úgy döntöttek,…

Tovább olvasom

Magyarország legnagyobb karácsonyfája jelenleg a Megyeri híd

Ismét meglepetéssel készült a közlekedőknek a Magyar Közút, a hídból gyönyörű, gigantikus karácsonyfát varázsolt. A Magyar Közút hagyományt teremtve immár második alkalommal alakította át karácsonyfává az M0-s autóúton található Megyeri-hidat az ünnepi szezon alatt – írják közleményükben. A tavalyi év sikere után rengeteg pozitív visszajelzést kapott a társaság, így nem volt kérdés, hogy idén is ezzel az egyedülálló látványossággal készülnek karácsonyra a közutasok. Hozzáteszik ugyanakkor, hogy „energiatakarékossági okokból idén csak az alap díszvilágítását felhasználva váltott zöld színre a híd, de cserébe ezúttal mind a két pilont átszínezik két hétvégén át.”…

Tovább olvasom

Pataky Attila: Zámbó Jimmy Miskolcon már fegyvert fogott rám egy vita során

A mai napig hatalmas homály övezi az évezred elején történt halálos baleset körülményeit, hogyan is vesztette életét Zámbó Jimmy az ominózus pisztolyos helyzetben. Rengetegen a mai napig kételkednek, hogy egyszerű baleset lett volna, túl sok gyanús körülményre figyeltek fel. Pedig ez már nem az első fegyveres esete volt. Pataky Attila, az Edda frontembere most megosztott egy történetet arról, amikor 1998-ban egyszer egy vitájuk során Jimmy elővett egy fegyvert és ráfogta, ott vége is lett mindenféle barátságnak. A részleteket a Blikk cikkében olvashattuk. Az 1998-as eset a fellépési sorrend miatt történt…

Tovább olvasom

Akik megbánják a fehér karácsonyt: ítéletidő az Egyesült Államokban, több helyen mínusz 45 fok van

Viharos és havas időjárás az USA több részén is, rengetegen maradtak áram nélkül. Nem ritka a mínusz 45 fokos hőmérséklet és óriási területeket borított be nagymennyiségű hó. Áramkimaradások, törölt repülőjáratok ezrei – tombol az ítéletidő az Egyesült Államokban. Amerikát karácsony előtt kemény hidegfront érte el: a meteorológiai szolgálat „bomba ciklon” miatt adott ki figyelmeztetést. Ez azt jelenti, hogy a hőmérséklet országszerte rendkívül gyorsan zuhan, ráadásul a jelenséget viharok kísérik. (via Hvg)

Tovább olvasom

Rég láttunk már ilyet: 400 forint alatt az euró

Az árfolyam már 420-nál is járt nemrég, az EU-s megállapodás hatására viszont a jelek szerint kezdenek megnyugodni a kedélyek. Bár Orbánéknak így is kemény feltételeknek kell megfelelniük, ha meg akarjuk kapni az uniós pénzeket. Pénteken 17 óra körül a forint kicsit erősödni tudott, és ez a kis változás lélektani határt tört át: 400 forint alá süllyedt az euró árfolyama – írja a Portfolio. „Utoljára november első felében láttuk itt a kurzust, akkor sem sokáig, csupán néhány napra. Hogy ezúttal tartósabb lesz-e, nehéz megmondani, az év végére nagyon el szokott tűnni…

Tovább olvasom

Ítélet: ismét valótlanságokat állított a TV2 és a Tények

Ez már nem is meglepő, szinte hetente születik ilyen ítélet az utóbbi években, különösen a választások utáni időszakban. Az aktuális áldozat ezúttal Varga Zoltán vállalkozó. A tévéműsorban ismét totális valótlanságok hangzottak el tényként közölve. Varga Zoltán, a Centrál Médiacsoport tulajdonosa elsőfokon sajtópert nyert a TV2 és a Tények ellen – írja a Media1. A bíróság kimondta, hogy a TV2 a műsorban, illetve annak weboldalán is valótlanságokat állított a vállalkozóról, és helyreigazításra kötelezte a tévétársaságot. A Tényekben valótlanul híresztelték, hogy Varga Zoltán természetvédelmi területen kezdett sportközpontot építeni, hogy a budai villája mellett…

Tovább olvasom

Varga Judit a mézeskalácssütésnél is „hazafias és igaz”

Igazságügyi miniszterünk ezt mézeskalácsainak díszítése során bizonyítja, de Novák Katalin is karácsonyi hangulatba került. Magyarország vezető politikusai már nagyon érzik a karácsonyt, így ha valaki épp az ellenkezőjében van most, annak érdemes tovább görgetnie. Még nincs késő, simán el lehet lesni az igazságügyminiszter mézeskalács-díszítési technikáját. A legünnepibb hangulatba látványosan Novák Katalin került, a köztársasági elnök már napokkal ezelőtt összerakta a saját készítésű szaloncukrait. Lehet, hogy Novák Katalinnak idén kevesebb ideje jutott a konyhában szorgoskodni, de ezt megtette helyette Varga Judit igazságügyi miniszter, aki IGAZSÁGÜGY feliratú mézeseket sütött. (Instagram)

Tovább olvasom

Egy helyi vállalkozótól kaptak segítséget a hajléktalanok, a Vöröskereszt osztotta szét az élelmiszercsomagokat

Összesen ezer fejadagnyi konzervételt osztottak szét az igazán rászorulók között, hogy a hajléktalanoknak is legyen karácsonya. Küldetéséhez és hagyományaihoz hűen jótékonysági akciók sorát bonyolította a héten a karitatív szervezet. A Baross Gábor utcai intézmény parkolójában felállított sátorban pénteken egy olyan vállalkozás több száz tartós élelmiszercsomagját osztották ki, mely ez irányú tevékenységét szintúgy nem ma kezdte – írja a Minap. Hétfő délután a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Képalkotó Diagnosztikai Centrumának támogatásával a Szinva teraszon várták meleg étellel a Magyar Vöröskereszt munkatársai a rászorulókat. Duberné Dunaveczki Éva, a gondozóközpont intézményvezetője…

Tovább olvasom

Január elsején 18 órán át nem fogad betegeket a Honvédkórház

Kilenc nap múlva, vasárnap déltől másnap reggelig hiába is mennénk a Honvédkórházba betegként. Az illetékesek szerint informatikai átállás kezdődik az intézményben. Január 1-jén, vasárnap déltől másnap reggel 6 óráig nem fogad majd betegeket a Honvédkórház, ahol ebben az időszakban informatikai átállás zajlik majd. A főigazgató, Wikonkál Norbert Miklós tájékoztatása szerint erre azért van szükség, mert az év első napján kiválással jön létre a belügyminiszter irányítása alatt egy új egészségügyi szolgáltató, az Észak-pesti Centrumkórház – Honvédkórház megnevezéssel, ehhez pedig szükség van a medikai rendszer átalakítására. A kórház közzétette azoknak az intézményeknek a…

Tovább olvasom