Sok ember napját szépítette meg azzal, hogy segített egy járókeretes férfinek, önzetlenül és feltűnés nélkül. A közösségi médiának köszönhetően mégis Miskolc új hőse lett belőle.
Tovább olvasomSzerző: Tóth Sándor
Az utolsó örökségét is pénzzé teszi Vajna Tímea, amit néhai filmrendező férjétől kapott
Tímea már korábban kijelentette, hogy az Egyesült Államokban kívánja folytatni életét, ennek megfelelően fokozatosan minden kapcsot megszüntet Magyarországgal. Andy Vajnától kapott utolsó örökségét is pénzzé tette, így már gyakorlatilag semmi nem köti hazánkhoz.
Tovább olvasomFöldhöz vágta a kiskutyát és nyárson akarta megsütni az ózdi férfi
Elképesztő horror, amit az sem magyaráz, hogy a hírek szerint erősen ittas volt, amikor erre az elhatározásra jutott.
Tovább olvasomÚjabb fideszeseknél bukkant „lombkoronasétányokra” Hadházy, akit rögtön „bomlott elméjűnek” neveznek
Természetesen a sétányok a kormánypárti politikusok magánerdeiben épültek fel, közpénzből. Vajon mennyi látogatója lesz? Viszont meglepő módon, ezúttal erdőt is találunk a sétányoknál.
Tovább olvasomTöbben is megsérültek, amikor mentő karambolozott személyautóval
A személyautó nem adta meg az elsőbbséget a mentőautónak.
Tovább olvasomSzikszó közelében tuba alakult ki a hétvégén – képek
A viharos időjárási körülmények között létrejött egy tuba, de nem érte el a földet.
Tovább olvasomElsüllyedhet, illetve felrobbanhat egy hatalmas tankerhajó 160 millió liter olajjal
Nagyon régóta sorsára hagyták, pedig elképesztő katasztrófát okozhat. A szakemberek szerint bármikor elsüllyedhet, illetve felrobbanhat a szállítóhajó, az igazán nagy gondot a fedélzetén már eddig is szivárgó, hatalmas mennyiségű nyersolaj okoz.
Tovább olvasomFontos lenne Észak-Kilián közösségének egy felújítás
Egy jelenleg jó ideje használaton kívüli épület felújításához kezdtek adománygyűjtésbe a helyiek.
Tovább olvasomNem állíthatjuk, hogy semmi különleges nem történt csütörtökön a Szinvaparknál
Pókember és Bing nyuszi sétálgatott az utcán. Ne féljünk, ha tegnap elszalasztottuk őket, a következő hetekben még lesznek lehetőségeink.
Tovább olvasomEgy zebra rohangászott a belvárosi utcákon, megszökött az állatkertből – videó
Sikerült elaltatni a háromórás száguldozás után, majd visszaszállították az állatkertbe. Még nem tudni, hogy lógott meg onnan.
Tovább olvasom