Napok óta kerestek egy férfit a mentőegységek Tiszabecsnél, miután kenujával a Tiszába borult, majd elmerült. Az 52 éves férfi holttestét Lehoczki-Spider László és kutyái, Hope és Zeusz találták meg.
Tovább olvasomSzerző: Tóth Milán
Nagy utat tett meg a sárospataki cég, mára a piac meghatározó szereplője
Idén ünnepli fennállásnak 30. évfordulóját a Weinberg ’93 Építő Kft. Az egykori sárospataki családi vállalkozásból egy országosan is elismert, generálkivitelezéssel és acélszerkezet-gyártással foglalkozó cég vált.
Tovább olvasomHiába a jogvita, pályára léphetnek a DVTK új játékosai
A hét végén rajtol a labdarúgó NB I. új kiírása, amelyben a Diósgyőri VTK is érintett, és a Kuznyecov Szergejjel fennálló jogvita ellenére a csapat újdonsült igazolásai is pályára léphetnek a Paks elleni szezonnyitón.
Tovább olvasomHa nem Miskolc, akkor ezek a települések jöhetnek szóba költözéskor
Nem könnyű olyan települést találni Miskolc vonzáskörzetében, ahol a közbiztonság több mint rendben van, és ahol nyugodtan élheti a család kertvárosi, esetleg falusi életét. Most megpróbálkoztunk összeszedni a legkedveltebb településeket.
Tovább olvasomSportos egyetem lett a miskolci, aminek a helyiek is örülhetnek
Sportinfrastruktúrát tekintve talán az ország legjobban felszerelt egyeteme lett a Miskolci Egyetem. A létesítményeket most még az EUG-versenyzői élvezhetik, szeptembertől azonban már a hallgatók és a lakók is igénybe vehetik azokat.
Tovább olvasomÖn is találkozott az autópályán keresztbe álló busszal Miskolc határában? – videó
Nem, a busz nem balesetet szenvedett. Vélhetően eltévesztette az irányt, és ahelyett, hogy lehajtott volna a következő lehetőségnél, inkább keresztbe állt az autópályán, nem kis kockázatot vállalja.
Tovább olvasomVéget ér a nagy hőség, jönnek a viharok és a lehűlés
Nem kell már sokáig elviselnünk a nagy meleget, lassan, de érkezik a lehűlés, ez azonban zivatarok kíséretében történik. A hétköznapok kellemesek lehetnek, szombattól azonban ismét melegedést jósolnak.
Tovább olvasomBajnoki főpróbát tart a DVTK szombaton, a bérletesek számára ingyenes a meccs
A labdarúgó NB I rajtjára készülő Diósgyőri VTK szombaton 18 órától a szlovák MFK Zemplín ellen játssza utolsó felkészülési mérkőzését. Azok, akik már vettek az idei szezonra bérletet, vagy rendelkeztek a tavalyi idényre, ingyen tekinthetik meg az összecsapást.
Tovább olvasomElromlott a klíma, hétfő óta nincs sugárterápiás kezelés a miskolci kórházban
Hétfő óta nem végeznek sugárterápiás kezeléseket a megyei kórházban, miután meghibásodott a gépeket hűtő klímaberendezés. A felvőbetegeket haza, a dolgozókat kényszerszabadságra küldték.
Tovább olvasomAz ország legjobb iskolaőrei a nyáron is dolgoznak, így a Selyemréti Strandfürdőben is
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőrfőkapitányság csapata első helyet ért el a Horváth Sándor I. Országos Iskolaőr Emlékversenyen. A tanítási szünetben sem tétlenkednek, rendezvényeken és például a Selyemréti Strandfürdőben is segítik a kollégáik munkáját.
Tovább olvasom