Felszabadultan bulizott a finn miniszterelnök, a konzervatívok kikészültek – videó

Azt eddig is lehetett tudni, hogy Sanna Marin nem az a hagyományos, karót nyelt kormányfő. A finnek 36 éves miniszterelnöke nemrég a Ruisrock Fesztiválon is járt. View this post on Instagram A post shared by Ruisrock (@ruisrock) A hírekbe mostanában inkább azzal került be, hogy kemény oroszellenes politikát visz, a semlegességet feladva belépnek a NATO-ba is. Éppen kedden jelentette be a finn külügyminisztérium, hogy radikálisan csökkentenék az oroszoknak kiadott vízumok számát, mivel számos orosz átautózik Finnországba, hogy onnan repüljön tovább nyaralni, ha már Oroszországot repülési szankciók sújtják. Az Iltalehti nevű finn…

Tovább olvasom

Lázár Jánost fogadta Miskolcon Veres Pál

A találkozóról Miskolc polgármestere számolt be Facebook oldalán, a város fejlesztési terveit vitatták meg a miniszterrel. „Ma Lázár János Építési és Beruházási Minisztert láttam vendégül Miskolcon. Kinevezésekor jeleztük a miniszter úr felé, hogy számos megbeszélnivalónk van, ezért szívesen látjuk városunkban, aminek a napja ma jött el.” – kezdte bejegyzését Veres Pál. A bejegyzésből kiderül, hogy a csaknem másfél órás találkozón megvitatták a város 2030-ig terjedő fejlesztési koncepcióját, a vár felújításával kapcsolatos kivitelezési problémákat és a belváros, valamint az Avas fejlesztési tervét is. A polgármester tájékoztatta Lázár Jánost az előző városvezetés…

Tovább olvasom

Tóth Bertalan: A legszegényebbeken nyerészkedik Mészáros – a borsodiak is drágábban kapják a gázt

Tóth Bertalan az MSZP társelnöke Facebook oldalán számolt be róla, hogy az ország leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc pont a legszegényebbeken nyerészkedik, hiszent mint kiderült, azok, akik az OPUS TIGÁZ Zrt.-től veszik a gázt akár 8 ezer forinttal is többet fizethetnek. „Bő egy hónapja tettem fel a kérdést a Kormánynak, hogy mi az oka annak, hogy a miniszterelnök barátjaként ismertté vált Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó OPUS TIGÁZ Zrt. földgázelosztási területén élő lakossági földgázfelhasználók az 1729 m3-es éves átlagos földgázfogyasztásuk után akár nyolcezer forinttal is többet fizetnek a földgázért, mint az ország…

Tovább olvasom

Holnap átadják a Horváth-tetőt, hamarosan indul a kilátó felújítása

A Minap.hu számolt be Simon Gábor frakcióvezető sajtótájékoztatójáról, amiben az Avasi fejlesztések helyzetét mutatta be a politikus. Megtudtuk, hogy csütörtökön átadásra kerül a játszótér és a megújult Horváth-tető egy városi piknik keretében 14 órától, illetve még az éven megkezdődhet az Avasi kilátó felújítása is. Simon Gábor szerint az avasi fejlesztések jól haladnak: a Horváth-tetőt napokon belül átadják, a kilátó felújítása várhatóan még idén elkezdődik és lassan összeáll az Avas-tetői fejlesztések közbeszerzési dokumentációja is. Rendben zajlanak az Avas-tető megújítását célzó fejlesztések, hiába próbálja ennek ellenkezőjét sugallni cikkeiben a megyei napilap. A…

Tovább olvasom

Párizsi konzul lesz Deutsch Tamás unokaöccse

Nyolc hónapnyi minisztériumi munka után máris konzulnak jelölték Deutsch Domonkost, Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő 24 éves unokaöccsét, írja a Szabad Európa. A lap több forrásból is úgy értesült, hogy Deutsch Domonkost párizsi konzul lesz, és Szijjártó Péter miniszter jelölte ki erre a feladatra. Jelenleg a pozícióra való felkészítése zajlik, és valamikor 2023 elején foglalhatja el szolgálati helyét. Deutsch nem rendelkezik külszolgálati tapasztalattal. Deutsch Domonkost 2021. szeptember 30-án vették fel a Külgazdasági és Külügyminisztériumba, kifejezetten Szijjártó Péter miniszter kérésére. Deutsch a Sportdiplomáciai Főosztályon kezdett dolgozni, nem a kezdő pozíciót jelentő kormánytanácsosként (vagy…

Tovább olvasom

Megöltek egy rabot az egyik magyar börtönben

Meghalt egy fogvatartott az egyik fővárosi büntetés-végrehajtási intézetben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés miatt nyomoz, az elhunyt két zárkatársát gyanúsítják. Holtan találtak az őrök egy 36 éves fogvatartottra az egyik fővárosi büntetés-végrehajtási intézetben 2022. augusztus 16-án reggel. Az előzetes adatok idegenkezűségre utaltak, a soron kívül elvégzett igazságügyi boncolás pedig megerősítette: a férfi halálát bántalmazás okozta. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett miatt folytat nyomozást. Az életvédelmi nyomozók még aznap gyanúsítottként hallgatták ki az elhunyt két zárkatársát, egy 27 és egy 39 éves férfit.  A Blikk.hu információi szerint az eset a…

Tovább olvasom

Lázár minisztériuma fog minden állami építkezést ellenőrizni

Jelentősen bővítette a Lázár János vezette Építési és Beruházási Minisztériumhoz tartozó Országos Építészeti Tervtanács hatáskörét a Magyar Közlönyben kedd este megjelent kormányrendelet. A testület eddig csak a nemzeti emlékhelyekkel, kiemelt műemlékekkel és egyes magasépületekkel foglalkozott, ám ezentúl az összes olyan állami magasépítési beruházás építészeti-műszaki dokumentációját is véleményezi, amelyekre vonatkozik az állami magasépítési beruházások megvalósításáról szóló törvény – írja a Hvg.hu. Szintén véleményezi az 5000 négyzetméter összes hasznos alapterületet meghaladó épületek, valamint egy építési telken 1500 négyzetméter összes hasznos alapterületet meghaladó és legalább hat lakásból álló többlakásos, új építésű lakóépületek építészeti-műszaki dokumentációját. A rendelet…

Tovább olvasom

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a buszon, az utasok sem hittek a szemüknek – videóval

Az érdi autóbusz álmosan zötykölődött hétfő délelőtt, éppen szokásos útvonalán közelített az Ercsi út és Délibáb utcai kereszteződésnél található megállóhoz, amikor egy villogó rendőrautó keresztbe megállt a jármű előtt, ezzel megállásra kényszerítve a sárga buszt. Az intézkedő járműből két civilruhás rendőr pattant ki és futva közelítették meg a járművet. A jelvényt felmutatva felugrottak az első ajtón és felszólították a sofőrt, hogy ne nyissa ki egyik ajtót sem. A két fürge rendőr fegyverrel a kezében, célirányosan haladt a busz hátuljába, ahol egy éppen telefonáló utast az ülésből a földre fektettek és…

Tovább olvasom

Feloldották a látogatási tilalmat a Semmelweis kórház tüdőgyógyászati osztályán

A fertőző megbetegedések esetszámainak csökkenő tendenciája miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház feloldja a korábban – 2022. július 22-én – elrendelt látogatási tilalmat a Semmelweis Tagkórház tüdőgyógyászati osztályán. A látogatás 2022. augusztus 12-étől lehetséges az említett osztályon az ellátási rendnek megfelelően. Továbbra is tilos a látogatás – a július 26-án elrendelt rend szerint – az intézmény intenzív ellátást nyújtó osztályain: Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály (KAITO), kardiológiai őrző, posztoperatív őrzők, Gyermek Aneszteziológiai és Intenzív Osztály, Perinatális Intenzív Centrum (PIC), Traumatológia Égési és Szeptikus Részleg. Ezen osztályokon a látogatási tilalom visszavonásig érvényes.…

Tovább olvasom

Élő koncert közben tépte szét Orbán és Putyin kézfogós képét a Sziget fellépője – videó

Nem a levegőbe beszélt Alina Pash, napjaink egyik legizgalmasabb ukrán rappere, amikor azt ígérte, különleges fellépéssel készül a Szigetre. Ígéretéhez híven a hétfő délutáni koncertjének fele tulajdonképpen kőkemény politikai kiállás volt Oroszországgal szemben. Ennek részeként az Európa Színpadon széttépett egy fotót, amelyen Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin fogott éppen kezet, a koncert előtt azt skandáltatta a több száz fős közönséggel, hogy „Shame on Russia!”, később pedig a lebombázott Mariupolról, összedőlt épületekről és sebesült gyerekekről jelentek meg képsorok a kivetítőn. Egy ponton pedig ukrán fiatalok videóüzeneteit vetítették le a fesztiválozóknak. Egy Tanya…

Tovább olvasom