Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt vádat emelt a Tiszaújvárosi Járási Ügyészség egy 49 éves férfival szemben, aki miután ittas vezetés miatt intézkedtek vele szemben a rendőrök, a rendőrség épületét elhagyva ismét autóba ült és balesetet okozott. A vádirat szerint a férfi által vezetett gépkocsit május 31-én, késő este állították meg a rendőrök Tiszaújvárosban. Az alkoholszondás ellenőrzés során kiderült, a férfi ittas állapotban vezetett, ezért a rendőrök hiteles légalkoholmérés céljából előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra. A rendőri intézkedés után a férfi vezetői engedélyét elvették. Miután a rendőrkapitányságról elengedték, a még mindig ittas…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Megváltozott feltételekkel lehet befizetni a koronavírus-járvány miatt az iskolai étkeztetés díját
Mától szigorúbb feltételekkel lehet belépni a miskolci köznevelési intézmények területére is a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló kormányrendelet értelmében. Október 1-től a rendeletnek megfelelően az étkeztetési térítési díjakat nem lehet az iskolákban befizetni. Annak érdekében, hogy a szülők ennek ellenére is eleget tudjanak tenni fizetési kötelezettségüknek a Miskolci Közintézmény-működtető Központ minden szülőnek – aki az étkezési igénylőlapon megadta az e-mail címét – havonta értesítőt küld a fizetendő térítési díj összegéről, a Központ pénztárában, a Városház tér 13. szám alatt pedig október 1-től kibővített ügyfélfogadási időben biztosítanak lehetőséget a készpénzben,…
Tovább olvasomMegvásárolhatja és vendéglátóhellyé alakíthatja a több száz éves Cifra malmot az Avalon-csoport
Tata önkormányzata lemondott elővásárlási jogáról, így az Avalon-csoport megveheti az Öreg-tó partján található úgynevezett Cifra malmot 159 millió forintért – döntött nagy többséggel szeptember 30-án este a város-képviselő-testülete. Michl József (Fidesz-KDNP) polgármester az ülésen azt mondta, a költségvetésben nincs fedezet az ingatlan megvásárlására, a műemlék malomépület felújítására további egymilliárd forint kellene, és – ha nem kap gazdaságos funkciót – a működtetése is évi százmillióba kerülne. A képviselők elé került előterjesztés mellékleteként kiosztották az adásvételi szerződést, amely szerint a Worldinvest Zrt. vásárolná meg az ingatlant jelenlegi tulajdonosától, az ingatlant évek óta árusító,…
Tovább olvasomNocsak: a Twitter felfüggesztette a magyar kormány fiókját
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár heves libernyákozásba kezdett a Facebookon, miután a Twitter „mindenféle előzetes magyarázat nélkül letiltotta Magyarország kormányának hivatalos fiókját, az About Hungaryt”. A Twitter az oldal helyén annyit ír, hogy az About Hungaryt azért függesztették fel, mert megsértette a Twitter szabályait. Kovács Zoltán hozzátette, megtették a szükséges lépéseket, várják a Twittertől a hivatalos választ és magyarázatot. 444.hu
Tovább olvasomÚjabb borsodi településeken találtak koronavírus-fertőzötteket
Három koronavírusal fertőzött ember van Szerencsen, és nyolcan vannak hatósági megfigyelés alatt – ezt a város polgármestere Nyíri Tibor közölte a Facebookon. Mindeközben Edelény önkormányzata szeptember 29-én saját Facebook-oldalán publikálta: a helyi háziorvosoktól származó, hétfő délig összesített adatok szerint 10 koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván a városban. Eszerint a legutóbbi, múlt csütörtöki (szeptember 24-i) adathoz képest hárommal nőtt a koronavírusos megbetegedések száma. Molnár Oszkár polgármester továbbra is hangsúlyozta a maszkviselésre, távolságtartásra és gyakori kézmosásra vonatkozó előírások betartásának a fontosságát. Borsodihir.hu
Tovább olvasom77 éves korában elhunyt Miskolc nyugalmazott címzetes főjegyzője
Szádeczki Zoltán halálhírével kapcsolatban Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal tájékoztatott közleményben, az alábbiakban ezt idézzük: „Kedd reggel mély megrendüléssel értesültünk arról, hogy Szádeczki Zoltán, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának rendszerváltás utáni jegyzője, címzetes főjegyző 77 éves korában elhunyt. Szádeczki Zoltán az 1990-es történelmi változások után, a kilencvenes évek elején lett a borsodi megyeszékhely jegyzője, és fontos szerepet töltött be a megújuló közigazgatás korszerű alapjainak letételében. Hivatalát 2003-as nyugdíjba vonulásáig töltötte be, ezután kapta meg a címzetes főjegyzői címet. Eredetileg tanárból lett jogásszá, ennek is szerepe lehetett abban, hogy mindenkivel…
Tovább olvasomMegszüntette a borsodi rendőrfőkapitányság a nyomozást Mészáros cége ellen a mátrai légszennyezés kapcsán
Megszüntette azt a Mészáros Lőrinc visontai cégével szemben indult eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőrfőkapitányság, amely Kocsis-Cake Olivio párbeszédes országgyűlési képviselő feljelentése nyomán indult még 2019 novemberében – erről a poltikus Facebook-oldalán számolt be csütörtökön. A képviselő környezetkárosítás és annak következtében kialakult, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt tett feljelentést, miután ugyanabban az évben kétszer is súlyos víz, illetve légszennyezésről számoltak a visontai erőmű környékén: míg nyáron tömeges halpusztulás történt a Bene-patakban; novemberben pedig a katasztrófavédelem is kivonult, mert az Őzse-völgyi víztározó – amelyet két cég, az állam által nemrég felvásárolt Mátrai…
Tovább olvasomMegérte Kriza Ákos ismerősének lenni: látványosan gyarapodtak a fideszes időszakban az önkormányzatok vezetői
Budapesti luxuslakás, miskolctapolcai hotel, belvárosi penthouse, önmaguknak kiutalt több tízmilliós prémium… Úgy tűnik, Miskolcon igencsak gyümölcsöző volt Kriza Ákos korábbi fideszes polgármester ismerősének lenni: a tűzhöz közel állók ugyanis olykor különösebb szakmai előélet vagy épp végzettség nélkül kerültek városi cégek, intézmények élére. Máig nem tudni például, milyen szempontok alapján nevezték ki korábban a legnagyobb városi cég, a Miskolc Holding élére Pálffy Kinga volt színésznőt, akinek szakmai önéletrajzát homály fedi, azt a korábbi városháza közérdekű adatigénylésre sem bocsátotta a sajtó rendelkezésére. A tavalyi őszi, az ellenzék győzelmét hozó önkormányzati választások után…
Tovább olvasomOrbán Viktor az Európai Bizottság alelnökének kirúgását követeli Ursula von der Leyentől
Vera Jourová a Speigelnek arról beszélt, hogy Orbán Viktor beteg demokráciát épít, a magyar kormányfő emiatt Ursula von der Leyenhez fordult. Orbán Viktor levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, melyben azt írta, hogy Magyarországot és a magyar embereket sértő kijelentései miatt felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat a testület alelnökével, Vera Jourovával – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedd reggel. Orbán szerint az EU-biztosnak a tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges. Vera Jourová a Spiegelnek adott interjúban arról beszélt, hogy Orbán Viktor beteg demokráciát épít, és félő, hogy a…
Tovább olvasomMeghalt a nő, akit sóoldat helyett fertőtlenítővel kezeltek
Meghalt az a csurgói nő, akit sóoldat helyett fertőtlenítővel kezeltek idén májusban a Szigetvári Kórházban – tudta meg az RTL Klub. A híradónak a kórház igazgatója megerősítette: a mérgezés szövődményei miatt hunyt el a 42 év körüli beteg. A beteg nőgyógyászati műtétre érkezett a Szigetvári Kórházba, ám a beavatkozás alatt a feltárt szakaszt nem sóoldattal, hanem erős fertőtlenítőszerrel mosták át, mert előzőleg összecserélhették a két üveget. A súlyos műhiba miatt válságos állapotban szállították a pécsi klinika intenzív osztályára, de onnan már nem térhetett haza. A kórházigazgató megerősítette, hogy halálát a mérgezés szövődményei okozták, és hozzátette, hogy…
Tovább olvasom