Személyi sérüléssel végződött az a tűzeset, amely július 23-án kora délután keletkezett Miskolc-Lyukóbánya városrészben – számolt be róla a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelem honlapja. Három miskolci tűzoltóegység mellett a tiszaújvárosi tűzoltókat és katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is a helyszínre riasztották, mert a lángok gyorsan terjedtek és két közeli ingatlant is veszélyeztettek. Nyolcezer négyzetméteren égett a száraz fű és bozótos, a tűz két romos, lakatlan házra is átterjedt. Egy ember égési sérüléseket szenvedett, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. Fotó: Miskolc HTP
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
A kánikula ellenére is sikeres volt az első Avasi bolhapiac
Több mint húsz árus vett részt rajta, máris szervezés alatt a következő alkalom. Az Avasi Közösségi Kávézó előtti tér szombat délelőttre rögtönzött kofák gyűjtőhelyévé vált, ugyanakkor nem hivatásos árusok voltak azok, akik kitelepültek saját maguk számára már szükségtelenné vált tárgyaikkal, hanem olyan avasi és miskolci lakosok, akik amellett, hogy túladtak néhány „kacaton”, egy jókora közösségi élményt is kaptak – írja beszámolójában a Minap.hu. Az egyesület tagja, az intézmény koordinátora – R. Nagy Csilla – korábban elmondta a lapnak: azért szervezték meg az Avasi bolhapiacot, mert a belvárosi régiségvásárok sikerét látva…
Tovább olvasomCsupán néhány tized fok hiányzott az abszolút magyarországi melegrekordhoz
A napi csúcs azonban könnyedén meglett, hiszen volt, ahhol 41,5 fokot mértek szombaton. „A várakozásoknak megfelelően a mai napra vonatkozó melegrekord – amit eddig Békéssámson és Felcsút tartott kereken 39 fokkal még 2015-ből – könnyedén, 2,5 fokkal megdőlt” – írta posztjában szombat este az Országos Meteorológiai Szolgálat. „Kiskunfélegyházán és Hódmezővásárhelyen 41,5 fokig melegedett a levegő, így az előzetes adatok alapján ők lesznek az új napi rekorderek. 40,5 fok alatt még a TOP10-be sem lehetett bekerülni ma…” Mint írják, „az abszolút melegrekord viszont nem dőlt meg! Néhány tized még kellett volna…
Tovább olvasomOrbán: A világ tartozik nekünk, és ezt be is fogjuk vasalni
Háborúról, migrációról, genderről beszélt többek között a miniszterelnök Tusványoson. Orbán Viktor a Tusványoson tartott beszéde elején elmondta: a legutóbbi találkozó óta a világ nagyot fordult, 2019-ben egy rendkívül optimista és bizakodó tábornak lehettek a résztvevői, azonban az az évtized, ami most elkezdődött, jól láthatóan a veszélye, a bizonytalanság és a háborúk évtizede lesz – írja tudósításában az ATV. A veszélyek korába léptünk, a nyugati civilizáció tartóoszlopai repedeznek. Mint mondta, korábban azt hittük, a tudomány védőburkában éltünk, erre kaptunk egy járványt, azt hittük, nem lesz háború, most a szomszédban zajlik, és…
Tovább olvasom60 ezer forintnyi édességet lopott egy miskolci boltból
A miskolci rendőrök keresik a feltételezett elkövetőt, az azonosításhoz a lakosság segítségét kérik. A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/1793/2022. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben – írja a police.hu. A gyanú szerint egy férfi 2022. május 24-én és 25-én egy miskolci üzletből édességeket tulajdonított el csaknem 60.000 forint értékben. Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a felvételeken látható férfi személyazonosságának megállapítása. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható személlyel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a…
Tovább olvasomÓriásit drágulhat a jogosítvány megszerzése is az új katatörvény miatt
Az autós oktatók jelentős részének sem lesz már lehetősége katázni, emiatt akár 30 százalékkal is növekedhet a vezetői engedély ára. Pénteken autós oktatók tüntettek a Hősök terén, hogy a katázás szinte teljes kiszorítása ellen tiltakozzanak. Az ATV erről szóló cikke szerint körülbelül 4000 autósoktató van Magyarországon, háromnegyedük katásként autósiskolának számlázott eddig, szeptember elsejétől azonban erre nem lesz lehetőségük, csupán az átalányadózásra. Ezzel viszont négyszeresére emelkedne az adóterhük. „Mindenki megkapta a 80-20 százalékos átalányadót. Mi azért, mert más tevékenység alá van besorolva a tevékenységünk, ugyanúgy autóval dolgozunk mint ők, ugyanolyan tevékenységünk…
Tovább olvasomKiszáradt a Tarna, így mentették a halakat – videó
„Ökológiai katasztrófa, amihez fogható kevés van” – fogalmazott Bóday Pál, a folyó partján lévő kápolnai Macskaárvaház vezetője. Teljesen kiszáradt a Zagyva egyik mellékfolyója, a Tarna – írta meg az Index. Először az Eger Hírek közölte, hogy szerdára az utolsó csepp víz is eltűnt a folyóból.A helyiek szerint egy vállalkozás szivattyúzta ki a megmaradt kevés vizet a folyóból. „Ökológiai katasztrófa, amihez fogható kevés van. Szívszorító látni a tanácstalanul álló gólyákat, gémeket, más madarakat, vadállatokat, nézik, hova tűnt az utolsó korty vizük” – mondta a portálnak a folyó partján lévő kápolnai Macskaárvaház…
Tovább olvasomKiszáradt egy szlovákiai folyó 15 kilométeres szakasza
Teljesen kiszáradt a Bódva folyó tizenöt kilométeren a szlovákiai Szepsi város környékén, írja az ujszo.com alapján a 444.hu. „Két évvel ezelőtt, a koronavírus-járvány idején árvízzel küzdöttünk, ma pedig teljesen kiszáradt a folyó. Ezek szélsőségek, ugyanis egyszer árvízzel, máskor már kiszáradással van dolgunk” – mondta Slavomír Borovský, a magyar határtól minössze két kilométernyire fekvő Szepsi polgármestere. A vízszint már korábban is csökkent, de olyan még nem volt, hogy teljesen eltűnt volna a víz. A halállomány értelemszerűen a teljes szakaszon kipusztult. via 444.hu; Fotó: Slavomir Borovsky Facebook
Tovább olvasomKedd éjfélig meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Az előrejelzések szerint szombaton tetőzik a kánikula, de a következő napokban is marad a tikkasztó hőség. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ajánlását figyelembe véve az országos tiszti főorvos meghosszabbítja a szerdán 0 óra óta érvényben lévő harmadfokú hőségriasztást, amely így nem szombaton, hanem a jövő kedden, július 26-án 24 órakor ér véget. A legmagasabb fokú hőségriasztás az ország egész területére vonatkozik – számolt be róla a HVG.hu. Az NNK és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság arra figyelmeztetett, hogy a tartós meleg megviseli a szervezetet, fáradékonyabbak…
Tovább olvasomÍgy zajlott a kormány megszorításai elleni péntek esti tüntetés Miskolcon
Miközben Budapesten megint elfoglaltak egy hidat a kormány utóbbi hetekben tett bejelentései kapcsán elégedetlenkedők, a borsodi megyeszékhelyen is összegyűltek néhány százan. Mint azt a Minap.hu írja a tudósításában, a megyei Kossuth körök által péntek estére meghirdetett belvárosi demonstráció biztosításában a Momentum, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP), a Padtársak miskolci és a Párbeszéd borsodi szervezetei mellett azok a kisvállalkozók is részt vettek, akikért a szolidaritási tüntetés is szerveződött. „A KATÁ-sok, a tanárok, a diákok, az egészségügyi dolgozók, a rendőrök és mindazok mellett, akiket az Orbán-rendszer nyomorba dönt” – írták néhány napja…
Tovább olvasom