Kína után négy európai ország, konkrétan Norvégia, Svédország, Németország és az Egyesült Királyság készült fel leginkább az elektromos autók elterjedésére – derül ki a világ 14 legnagyobb járműpiacát vizsgáló EY kutatásból. Magyarországon 2 év alatt megháromszorozódott a villanyautók száma – olvasható a szol24.hu-n is megjelent közleményben. Továbbra is Kína áll a leginkább készen az elektromos járművek térnyerésére mind a kereslet-kínálat, mind pedig a szabályozási környezet szempontjából. A világ 200 legnagyobb lítium-gyárából 122 ebben az országban található, 2021-ig a világ egyenáramú gyorstöltőinek 41 százalékát is ide telepítették. Kína egyben az árammal…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Jakab Péter: A Jobbik együttműködik a Fidesszel
Kemény kritikát fogalmazott meg volt pártjával kapcsolatban a korábbi vezetőjük, de beszélt az új mozgalmáról is. Lehet, hogy az ellenzéknek újra kell szerveznie saját magát, újra kell kevernie a lapjait – erről beszélt Jakab Péter, a Jobbik korábbi elnöke az ATV stúdiójában. A Nép Pártján Mozgalom alapítója szerint az ellenzéken belül olyanokkal kell együttműködni, akik mögött „valós támogatottság van, és azokkal meg nem, akik vagy együttműködnek a Fidesszel – mert sajnos erre is látunk példát –, vagy semmilyen társadalmi igény nincsen rájuk”. Arra a kérdésre, hogy szerinte mely ellenzéki párt…
Tovább olvasomTeljes körű ellenőrzési eljárás alá vonja hazánkat az Európai Tanács
A jogállamisággal és a demokráciával kapcsolatos aggályok miatt döntött így a testület. Magyarországon a jogállamiság és a demokrácia régóta fennálló problémái „továbbra is nagyrészt megoldatlanok”, írja az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) jelentetésében. A testület ezért megszavazta, hogy Magyarországot teljes körű ellenőrzési eljárás alá vonja – írta meg a 444.hu. Jelenleg tíz ország áll teljes körű megfigyelés alatt. Ennek értelmében a PACE párbeszédet folytat a hatóságokkal, valamint rendszeresen értékeli, hogy a tagállam mennyire tartja tiszteletben az Európa Tanács kötelességeit és kötelezettségvállalásait. Ezenkívül a szervezet két megfigyelője rendszeresen meglátogatja az országot.…
Tovább olvasomHalálos baleset az M30-ason Kistokaj közelében
Egy kamion sodorta el a leállósávban parkoló autó utasát, aki a jármű mellett tartózkodott Kistokaj közelében – számolt be a tragikus esetről a rendőrség honlapja. Közúti közlekedési baleset történt 2022. október 12-én 18 óra körül az M30-as autópálya 22. kilométerszelvényében, Budapest irányában,– Kistokaj közelében. A rendelkezésre álló információk szerint egy kisteherautó állt meg a leállósávban, amelynek utasa kiszállt és a jármű rakfelületén meglazult rakományt akarta rögzíteni, de egy kamion elsodorta. A férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. A helyszínelés idejére a rendőrök az autópálya külső és leállósávját…
Tovább olvasomBravúr: bejutott az Euroliga csoportkörébe a DVTK női kosárcsapata
Sporttörténelmi az eredmény, hiszen a piros-fehérek történetük során először harcolták ki a bejutást. Szerdán az Euroliga főtáblára kerülésért lépett pályára a DVTK HUN-Therm csapata. Völgyi Péter lányai elsősorban a második negyedben mutatott elsöprő játékuknak köszönhetően 75-54-re megverték a török Botaş SK gárdáját, és ezzel sporttörténelmi tettet végrehajtva bejutottak az Euroliga csoportkörébe. „Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert fizikálisan nagyon odatették magukat ma is. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy belehajszoltak minket a győzelembe. Boldog vagyok, de a munka nagy része még ezután jön, remélem, a továbbiakban is ilyen eltökéltek leszünk” – értékelt…
Tovább olvasomSikeresen térített le a pályájáról a NASA egy aszteroidát
Az amerikai űrügynökség szerint sikeres volt a legutóbbi kísérlet egy aszteroida pályájának eltérítésére – írja a 444.hu. Megerősítették, hogy a Dimorphos nevű, 160 méter széles aszteroida pályája megváltozott, amikor a Dart nevű szonda a múlt hónapban frontálisan beleütközött. A kutatók különböző űr- és földi teleszkópok segítségével végzett mérések után jutottak erre. A kísérlet célja egy olyan lehetséges stratégia tesztelése volt, amivel meg lehet védeni a Földet a fenyegető objektumoktól. Egy Dimorphos-méretű aszteroida – ami kétszer akkora, mint az Eiffel-torony – például egy kilométer átmérőjű, több száz méter mély krátert vájna…
Tovább olvasomRekordszintre emelkedik péntektől a gázolaj ára
Óriási az emelkedés egy héten belül, nyolc forinttal megdől a korábbi abszolút csúcs is. Pénteken a benzin beszerzési ára bruttó 10 forinttal változik, míg a gázolaj ára 20 forinttal emelkedik – írja a Holtankoljak.hu. Ez azt jelenti, hogy a gázolaj literenként 841 forintba fog kerülni azoknak, akik nem jogosultak ársapkás, literenként 480 forintos üzemanyagra. A 841 forintos szint történelmi csúcsot jelent, az eddigi rekord 832,9 forint volt, azt júniusban érte el az olajár. A dízel a pénteken életbe lépő változással egy hét alatt 65 forintot drágul, ami 8,4 százalékos áremelkedést jelent. Az…
Tovább olvasomTöbbször megszúrta látogatóját a borsodi férfi, tíz évre ítélték
A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2021. április 23-án délután Tarcalon a hozzá látogatóba érkező sértettre minden előzmény nélkül rátámadt. A vádlott előzőleg alkoholt és „herbált” fogyasztott, emiatt ittas és bódult állapotba került. Amint meglátta érkező ismerősét, indok nélkül ordítani kezdett, kérdőre vonta, hogy egyáltalán miért van ott, és távozásra szólította fel, miközben életveszélyesen megfenyegette. Közben a vádlott magához vett egy 32 cm hosszú, 19 cm pengehosszússágú kést, amellyel a sértettet többször megszúrta a hasán, mellkasán, a nyakán, illetve a karján…
Tovább olvasomBántalmazta volt felesége udvarlóját a borsodi férfi
Az Ózdi Járási Ügyészség vádat emelt egy 35 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt. Az elkövető hajnalban kiabálásra és zajokra ébredve kiment az udvarra, ahová a volt felesége már hamarabb leért, és az ingatlanra bejött ittas állapotú férfit el akarta küldeni, aki a nőt megütötte. A vádlott ekkor a férfit elkezdte ütlegelni, a bántalmazásnak a szomszéd közbeavatkozása vetett véget. A vádirat szerint a férfi 2021. augusztus elején, hajnalban a volt feleségével együtt putnoki családi házában aludt, amikor kiabálásra és zörejekre ébredt. Felöltözött, hogy kimegy az udvarra és megnézi,…
Tovább olvasom„Ezer sebből vérzik a magyar egészségügy”
Kódolva van a rendszerben a tragédia lehetősége – véli Dr. Kunetz Zsombor rendszerfejlesztő, az Országos Mentőszolgálat Motoros Mentő projekt alapítója és vezetője, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. orvosigazgatója. A szakemberrel a Pénzcentrum készített interjút, amelyben többek között arról is szó esik, miért lehet kijelenteni, hogy már mostanra összeomlott a magyar egészségügy. „A kötelező kijelölések, helyettesítések a szakember és eszközhiány miatt csak szeptember közepéig 15 járóbeteg ellátó rendelő és 20 kórházi osztály nem fogad betegeket. Ez a teljes káosz jele. Az egész rendszer ezer sebből vérzik. Ma Magyarországon gyakorlatilag bárhogy sérülhetnek…
Tovább olvasom