Jakab Péter: A Jobbik együttműködik a Fidesszel

Megosztás

Kemény kritikát fogalmazott meg volt pártjával kapcsolatban a korábbi vezetőjük, de beszélt az új mozgalmáról is.

Lehet, hogy az ellenzéknek újra kell szerveznie saját magát, újra kell kevernie a lapjait – erről beszélt Jakab Péter, a Jobbik korábbi elnöke az ATV stúdiójában. A Nép Pártján Mozgalom alapítója szerint az ellenzéken belül olyanokkal kell együttműködni, akik mögött „valós támogatottság van, és azokkal meg nem, akik vagy együttműködnek a Fidesszel – mert sajnos erre is látunk példát –, vagy semmilyen társadalmi igény nincsen rájuk”.

Arra a kérdésre, hogy szerinte mely ellenzéki párt működik együtt a Fidesszel, Jakab úgy reagált: „Aki mondjuk a Nemzeti Választási Bizottság Novák Katalin által jelölt delegáltjait megszavazza (…) – a Fidesszel a Jobbik szavazott együtt ebben a kérdésben.”

Jakab azt is elismerte, hogy az ellenzéki összefogásnak voltak hibái, mégis úgy véli: ez nem azt jelenti, hogy az összefogást „ki kell dobni a kukába”. „Hibafaktorként” említette ugyanakkor például az előválasztást, ami szerinte kaput nyit a Fidesznek, melynek köszönhetően ők mondhatják meg, hogy ki számukra a kedvező ellenfél.

Jakab arról is beszélt, hogy szerinte az is elképzelhető, hogy a Jobbik már a Fidesz szövetségeseként fog elindulni a következő választáson. „Merthogy önállóan ez a párt már nem fog létezni, az egyszer biztos” – vélekedett Jakab, és kifejtette: szerinte a politikának van egy „evolúciója”. „Az erős talpon marad, a gyenge feladja a küzdelmet, vagy átáll az ellenséghez – a Jobbiknál azt látom, hogy átálltak az ellenséghez” – fogalmazott.

A műsorban beszélt arról is, hogy a Nép Pártján Mozgalomban már több mint 20 ezren vannak, év végére pedig szerinte meglehet az országos lefedettség is. Mint mondta, egyelőre még csak közösségként definiálják magukat, amikor azonban már százalékokban mérhető társadalmi támogatottságuk lesz, párttá alakulnak majd. A következő önkormányzati választásokon már szeretnének is elindulni.

Forrás és további részletek: atv.hu

Amennyiben ön is hozzájárulna a független média fennmaradásához és a vidék valódi híreinek bemutatásához, kérjük erre a linkre kattintva támogassa munkánkat!

Kapcsolódó cikkek