Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője Szeged és Debrecen után Miskolcon is sajtótájékoztatót tartott. Az ellenzéki országgyűlési képviselő éles kritikával illette a kormány oktatáspolitikáját. Amit a kormány modellváltásának hív, az éleménye szerint semmi más, mint az egyetemi döntéshozatal és az egyetemi vagyon kiszervezése magánalapítványokba és az egyetemeknek a politikai irányítása és teljes bizonytalanságba helyezése. Jól látható, hogy jó néhány egyetemen – például a Miskolci Egyetemen – ez már formálisan lezajlott. – nyilatkozta a politikus.
Tovább olvasomSzerző: Csele Gizella
Lemondott az olimpia főszervezője
Lemondott Mori Josiro, a tokiói olimpia főszervezője pénteken – írja a New York Times. A 83 éves sportdiplomata – Japán egykori miniszterelnöke – az ország Olimpiai Bizottságának múlt heti ülésén került kínos helyzetbe, amikor azt mondta: bosszantja őt, hogy időbeli megkötések nélkül szólalhatnak fel a bizottság női tagjai, mert „túl sokat beszélnek”. Mori később hiába kért elnézést megjegyzése miatt, a közvélemény nem nézte el szexizmusát. Egy a New York Times által idézett felmérésen a megkérdezettek 60 százaléka alkalmatlannak tartotta őt, lemondását online kampány és kisebb demonstrációk résztvevői követelték, valamint az olimpiai játékokat szponzoráló vállalatok, köztük a Toyota…
Tovább olvasomOroszország fenyegetőzik, hogy megszakítja a kapcsolatot az EU-val
Moszkva megszakíthatja a kapcsolatokat az Európai Unióval, ha Brüsszel újabb szankciókkal sújtja Moszkvát a legismertebb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij börtönbe zárása miatt – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Ez az utóbbi évek legsúlyosabb orosz fenyegetése. „Az EU-hoz fűződő kapcsolatok megszakítása felé tartunk? Induljunk ki abból, hogy készen állunk erre, abban az esetben igen, ha azt látjuk, hogy a szankciók kockázatokat jelentenek a gazdaságunk számára, köztük a legfontosabb szektorokra. Nem akarjuk elszigetelni magunkat a világtól, de késznek kell lennünk erre a lépésre. Ha békét akarsz, készülj a háborúra” – mondta Lavrov egy…
Tovább olvasomKoronavírus jelentés: Elhunyt 99 beteg, még mindig 10 százalék körüli a pozitív tesztek aránya
Az elmúlt napon 1860 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, ezzel 383 735-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – közölte Orbán Viktor a Kossuth rádióban. Meghalt 99 beteg, így az elhunytak száma 13 543-ra emelkedett. A miniszterelnök elmondása szerint a tegnap ismertetthez képest 29-cel több, 3828 ember van kórházban a fertőzés miatt, közülük 299-en szorulnak gépi lélegeztetésre. 310 448 embert már beoltottak egyszer, 120 649-en már a második adagot is megkapták. Az elmúlt 24 órában 15 824-en jutottak hozzá az első dózishoz, és 3281-en a másodikhoz. A gyógyultak száma a tegnap közölt adatokhoz képest 2386-tal nőtt, 289 520-ra, az aktív…
Tovább olvasomNémetországban is elkezdték a Pfizer vakcina hatóanyagát gyártani
Szerdától egy újabb német üzemben gyártják a Pfizer vakcinájaként ismert koronavírus elleni oltás hatóanyagát. Az új gyár Marburgban nyílt meg, és az a BioNTech nevű német cég a gazdája, amelyik az amerikai Pfizerrel közösen fejlesztette ki a vakcinát. A Magyarországon eddig felhasznált vakcinák nagy része is a Pfizer-BioNTech készítménye. Az új gyár évente 750 millió adag alapanyagát lesz képes előállítani – egy ember immunizálásához két adag kell a készítményből. A gyárban azt ígérik, hogy júliusig 250 millió adagot állítanak elő. A gyártó ígérete szerint ez jelentősen felgyorsíthatja az európai oltásokat.…
Tovább olvasomAz Európai Parlamentig jutott a Klubrádió ügye
A csütörtöki döntés rételmében az Európai Parlament márciusi plenáris ülésén megvitatja a magyar és a lengyel média helyzetét – értesült a Népszava. A márciusi ülésen a magyar és a lengyel sajtószabadság helyzetét fogják megvitatni, kiemelt figyelemmel a rádió frekvenciájának elvételére. A lap emlékeztet: az Európai Néppárt a napokban javasolta, hogy a képviselő-testület sürgősen tűzze napirendjére a lengyel kormánynak a szabad sajtó elhallgattatását célzó intézkedései nyomán előállt helyzetet. Ezt fejelte meg a Szocialisták és Demokraták politikai csoportja azzal, hogy kiharcolta, ezzel párhuzamosan vitassák meg a magyar médiaszabadságot sújtó friss fejleményeket, elsősorban a…
Tovább olvasomMár kedden szavazna a kormány további felhatalmazásáról a parlament
Kövér László házelnök a házszabálytól eltérést javasol, hogy a keddi összevont vita után 22-én már zárószavazást tarthassanak, de ehhez a jelenlévő képviselők négyötödének a támogatása kell- írja a HVG. Az elnök ügyrendi javaslatában utal rá, hogy a frakciók között erről nem alakult ki teljes egyetértés. Ha nem jön össze a 80%, akkor a normál menetben március közepére fogadhatják el a törvényt. A két hónapos előzetes üléstervben ez szerepel, annak összeállítói a jelek szerint nem bíznak az ellenzéki támogatásban. Az eljárás felgyorsítására sokszor használt kivételes eljárást, amelyet egyszerű többséggel lehet elrendelni,…
Tovább olvasomMiskolcon folyamatosan takarítják az utakat, de reggel óta akadozik a autó- és buszközlekedés
Kedd hajnalban folyamatos esőzés volt tapasztalható Miskolcon, a hőmérséklet még 0 fok felett volt. A későbbiekben 2 óra 40 perckor intenzív havazás alakult ki és a hőmérséklet is mínuszba ment át – tette közzé Miskolc városvezetése. A hóügyelet hat szórógéppel és egy rakodógéppel kezdte takarítani az utakat. Jelenleg már 7 szórógép végzi a fő közlekedési, illetve a buszútvonalak síktalanítását. A hőmérséklet várható drasztikus csökkenése miatt a szórógépek CaCl2 bevonásával végzik az utak síkosságmentesítését. A Városgazda reggel 6 órától 9 tolólapos géppel megkezdte a járdafelületek takarítását, valamint 14 furgonnal rajta kézi…
Tovább olvasomMárciustól ellenőrzik a hálapénz elfogadását
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) márciustól ellenőrzi az egészségügyi dolgozókat, hogy fogadnak-e el hálapénzt, hangzott el a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtök reggel. Váradi Piroska ezredes, az NVSZ korrupciómegelőzési főosztályának vezetője arról beszélt, hogy januártól csak ajándéktárgy adása vagy elfogadása megengedett, készpénz vagy minden más ellenszolgáltatás értékhatártól függetlenül a büntető törvénykönyvbe ütközik. Az MTI azt írja, hogy az ellenőrzéseknek a „csőbe húzás” vagy a csapdába csalás a célja. A tesztek során megalapozott indok, például ellenőrzött bejelentés vagy az egészségügy korrupciós kitettségének kockázatelemzését követően tudomásukra jutott adat esetén,…
Tovább olvasomA fiatal egyetemi oktatók annyit se keresnek, mint egy diákmunkás
800 forintot keres óránként Magyarországon egy nyelvvizsgával, mesterszakos diplomával rendelkező egyetemi tanársegéd, akinek még folyamatban van, vagy már lezárult a doktori tanulmánya – derül ki az Eduline cikkéből. “A 800 forint nemcsak a diplomások átlagos órabérétől marad el, ennél nyaranta még diákmunkásként is többet lehet keresni” – írja a HVG oktatási szakportálja. Kutatnak és publikálnak, hallgatókat oktatnak, szakdolgozati témavezetők. Kis túlzással ők dolgoznak a legtöbbet az egyetemi oktatásban, miközben ezzel a fizetéssel még banki hitelt sem tudnak felvenni, annyira alacsony a bevételük” – mondta az Eduline-nak Dráviczki Sándor, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke. A…
Tovább olvasom