Az aPont Miskolc tagjai eldöntötték, hogy jelentik a „kormány által” finanszírozott, ellenszenvet tápláló hirdetéseket, ugyanis egyikük kiszúrta, hogy az alig több mint egyórás podcast műsorunkban 16 alkalommal jelentek meg. Az adóforintokból legyártott videók nemcsak mennyiségüket, de tartalmukat tekintve is aggasztóak, így a közösség arra biztatja a lakosságot, csatlakozzanak a tiltakozáshoz, és jelentsék ezeket.
Tovább olvasomSzerző: Vásárhelyi Gabriella
Ismét életet mentettek a miskolci rendőrök
Nagy szerencséje volt annak az 59 éves férfinak, aki augusztus 12-én összeesett a Tiszai pályaudvar közelében. Miközben a földön feküdve küzdött az életéért, éppen arra jártak a Készenléti Rendőrség járőrei, akik azonnal megkezdték a segítségnyújtást. A később kiérkező mentősök szerint ez mentette meg a férfi életét.
Tovább olvasomIllegális, de mégis népszerű dohánytermékek BAZ megyében
Ahogy az ország bármely területén, Borsodban is úton-útfélen belebotlunk a tiltottnak számító elektromos készülékekbe. A gyakran eldobható eszközök – mindenféle ízesítésben megtalálható – illegális dohánytermékek fiatalok, idősek, sok esetben pedig még kiskorú gyermekek kezében is feltűnnek. A bevezetett szigorítások lényege éppen a fiatalabb korosztály egészségét megóvandó született, azonban a tapasztalatok alapján jócskán kontrproduktívra sikerült.
Tovább olvasomSUP-élmény a Tiszán – ingyenes hétvégi program Tokajban
Tokaj különleges sporteseménynek ad otthont a hétvégén. A Tisza Camping homokos partján ingyenes SUP-napot rendeznek, ahol profi oktató segít mindenkinek elsajátítani az alapokat. A szervezők célja, hogy bárki biztonságosan és élménydúsan próbálhassa ki ezt a látványos és közkedvelt vízi sportot, legyen akár teljesen kezdő vagy tapasztalt evezős.
Tovább olvasomLekapcsolták a tardonai „hobbikertészt” – több mint 10 tő kendert nevelgetett
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett miatt nyomoz egy fiatal tardonai férfi ellen, aki otthonában termesztette a marihuánát adó kendert. A rendőrök még májusban, igazoltatás céljából állították meg azt az autót Kazincbarcikán, melynek utasain keresztül eljutottak a termesztőhöz.
Tovább olvasomPórul járt a zugárus a borsodi revizorokkal
A Borsod megyei NAV-revizorok internetes próbavásárlás során buktattak le egy zugárust, aki hamis tisztítószereket és illegális dohánytermékeket kínált. Az ellenőrök a közösségi médiában megjelent hirdetés alapján rendeltek, majd személyes átvételt egyeztettek az eladóval.
Tovább olvasomGyászol a szerencsi szakképzési centrum
Hosszú, kiemelkedő pályafutás után, augusztus 10-én életének 69. évében elhunyt Jászay Zoltán, a Szerencsi Szakképzési Centrum Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskola oktatója, egykori igazgatóhelyettese és megbízott igazgatója. Több mint négy évtizeden át dolgozott az intézményben, tanárként és vezetőként, mentorálva generációk diákjait. A gyászhírt a Szerencsi Hírek tette közzé.
Tovább olvasomCigányságról tabuk nélkül – interjú Orsós Jánossal
Szerkesztőségünk Orsós Jánost, az Ámdédkar iskola alapítótagját faggatta a múlt héten, akivel tabuk nélkül beszélgettünk a cigányság jelenlegi helyzetéről és a romákat érintő legaktuálisabb kérdésekről. Szó esett az önazonosság védelmében alkotott törvényről, Orbán Viktor megállapodásáról a roma közösségekkel, valamint Magyar Péterről és a Tisza Pártról.
Tovább olvasomÚjabb csalás Borsodban – ezúttal több tízmilliós a kár
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság csalás gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást, miután egy 80 éves helyi férfitől több mint 51 millió forintot szereztek meg megtévesztéssel. Az elkövetők napokon keresztül, egymásra épülő lépésekben csalták ki az összeget, különféle álindokokkal, hitelesnek tűnő szerepekben fellépve.
Tovább olvasomViperának tűnhet, de valójában nem az – ne ijedjünk meg ezektől a kígyóktól, ha Miskolc belvárosában járunk
A napokban egy járókelőnek sikerült lencsevégre kapni két hüllőt Miskolc belvárosában, amint egymásba fonódva tekeregnek a Szinva patak hűs vizében. Sokan ijesztőnek találhatják a kígyókat, azonban ezek a példányok teljesen ártalmatlanok, ráadásul védettek is, így semmiképp nem célszerű bántani őket. De kiket is tisztelhetünk a két lábatlan személyében?
Tovább olvasom