Nem mindennapi berendezés jelent meg egy ózdi temetőben

Egy merőben szokatlan konstrukcióra hívták fel a figyelmünket egy Facebook-csoportban, mely az Ózd külterületén fekvő Táblási temetőben áll. Első ránézésre azt hihetnénk, hogy egy biztosíték-szekrényt, vagy egy villanyórát látunk, az igazság azonban teljesen más. Ennek jártunk utána. Mint azt Ózd város hivatalos honlapján olvashatjuk, a sok kérdést kiváltó objektum az ún. temetői szóró-parcella oszlopfője, melynek gránit, üveg és rozsdamentes acél elemeit egy lemezből készült díszburkolat védi az esetleges sérülésektől. Amikor a szertartás megkezdődik, ezt a burkolatot eltávolítják, és ráhelyezik az urnát a gépezet tetejére, melyből egy elektromágnes segítségével szórják szét…

Tovább olvasom

Meghalt egy csecsemő, akit magára hagyott az anyja Emődön

Egy 15 éves emődi lány megszülte, majd ellátatlanul hagyta gyermekét, akinek életét később már nem tudták megmenteni. Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 15 éves emődi lánnyal szemben. A gyanúsított 2023. február 24-én 19 óra előtt családi házuk udvarán egy életképes újszülöttnek adott életet. A kislányt azonban az anya ellátatlanul otthagyta a szomszéd kertjében. A 15 éves lány a szülés után rosszul lett, így hozzátartozói kihívták a mentőszolgálat munkatársait, akik kórházba szállították. A beteg ellátása közben kiderült, hogy a páciens nem sokkal korábban…

Tovább olvasom

Tömegbunyó a tisztáson: Diósgyőr-szurkolók csaptak össze puszta kézzel a kispestiekkel

Diósgyőri és kispesti szurkolók egy csoportja csapott össze egymással bő egy héttel ezelőtt. Ez a tömegverekedés azonban nem a futballpályán, vagy a lelátókon zajlott le, hanem egy semleges, lakott területen kívüli helyszínen, előre lefixált körülmények között. Ustawka. Így nevezik szurkolói berkeken belül azt a jelenséget, amikor különböző csoportok egyeztetett létszámban, fegyverek nélkül, többnyire egy félreeső helyszínen puszta kézzel harcba bocsátkoznak egymással. Ez a fajta rivalizálás Lengyelországból indult a ’90-es években, majd onnan terjedt el egész Európában. A belügyi szervek ekkoriban kezdtek szigorúbban fellépni a futballhuliganizmus ellen, ezért a szervezett szurkolói…

Tovább olvasom

Jó reggelt Miskolc! Hétfői időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Hétfőn túlnyomóan felhős lesz az ég, az északi, majd délután a középső tájakon vékonyodhat el a felhőzet. Kisebb havazás, havas eső, hószállingózás délen és keleten alakulhat ki, legtovább északkeleten valószínű csapadék. Napközben néhol a dunántúli és középső tájakon eső, havas eső előfordulhat. Többfelé élénk, nyugaton és északkeleten erős lesz az északi szél. Hajnalban -6, 0, napközben 1-6 fokot mérhetünk. Ma őket ünnepeljük Névnap Ákos, Bátor, Akács, Antea, Antigoné, Balambér, Balda, Baldó, Éneás, Gábor, Gabos, Gábriel, Lándor, Lantos, László, Leander, Orfeusz, Valdemár. Az Ákos név eredete és jelentése: Török-magyar…

Tovább olvasom

Miskolc régen: az 1983-as Miskolci Rockfesztivál

Mai visszaemlékező rovatunkban továbbra is maradunk a ’80-as éveknél: ezúttal az 1983-as Miskolci Rockfesztiválra fókuszálunk. Magyarországon először 1973-ban rendeztek hasonló rendezvényt, éppen Miskolcon, egészen pontosan a DVTK stadionban. 10 évvel később a népkerti salakmotorpályán zajlott le a jubileumi fesztivál. Még fojtogató volt a légkör, a kulturális életben még élt a 3T szabálya (Tűrt, Tiltott, Támogatott), azonban ekkoriban már nem volt olyan mértékű rendőri szigor, mint a ’70-es években, ugyanis a Kádár-rendszer eresztékei már észlelhetően roskadoztak. Lássuk, hogyan fesztiválozott a korabeli fiatalság! Akkoriban vakmerőségnek számított egy „nyugati imperialista világbirodalom” jelképét viselni,…

Tovább olvasom

DVTK-Kazincbarcika – „szomszédvárak csatája”

Vasárnap borsodi rangadóra kerül sor a Merkantil Bank Liga 25. fordulójában, ugyanis 14 órakor a Kazincbarcika SC otthonában lép pályára a DVTK. Nagy eséllyel teltház előtt kerül sor a két gárda összecsapására, tekintve, hogy a KBSC 2020-ban átadott stadionja, a Kolorcity Aréna mindössze 1120 fő befogadására alkalmas. A vendégszektorban 200 hely van, az oda szóló jegyeket már a meghirdetés után két órával mind elkapkodták. A DVTK hivatalos honlapján figyelmezteti a szurkolókat, hogy érvényes belépőjegy nélkül ne induljanak útnak, illetve, hogy a hazai szektorokba kizárólag Kazincbarcikán, vagy a kazincbarcikai régió településén…

Tovább olvasom

Jó reggelt Miskolc! Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Pénteken eleinte keleten, északkeleten eshet, nyugat, délnyugat felől azonban egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. Délután a napos időszakok mellett elszórtan, elsősorban délen és keleten lehetnek záporok, akár egy-egy zivatar is előfordulhat. A délnyugati szél többfelé élénk, az ország déli és keleti felén gyakran erős lehet. Hajnalban -1 és +6, napközben északkeleten 7 és 9, máshol 10-16 fok között alakul a hőmérséklet. Ma őket ünnepeljük Névnap Mátyás, Dára, Darina, Darinka, Edömér, Etel, Eunika, Euniké, Hedda, Hédi, Hedvig, Janek, János, Jávorka, Jázmin A Jázmin név eredete és jelentése: Magyar eredetű,…

Tovább olvasom

Lopássorozat Mádon

Mádon történt két lopás egy-egy elkövetőjét fogták el a rendőrök. A Szerencsi Rendőrkapitányság lopás vétség, illetve bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 56 éves mádi nővel és egy 27 éves mezőzombori férfival szemben. A nő 2023. február 15-én a mádi polgármesteri hivatalban járt ügyintézés céljából, amelynek során az egyik irodában az ott dolgozó előadó őrizetlenül hagyott táskájából eltulajdonította a tárcáját a benne lévő készpénzzel és személyes iratokkal együtt. A sértett amint észlelte a lopást értesítette a rendőröket, akik néhány órán belül egy köztéri szemétgyűjtőben megtalálták az iratokat tartalmazó…

Tovább olvasom

Busszal ment a kapitányságra

Közvetlenül az Ózdi Rendőrkapitányság előtt állt meg a buszsofőr, akit halálosan megfenyegetett egy ittas utas. Intézkedéstaktikai képzést tartottak az Ózdi Rendőrkapitányságon 2023. február 22-én, amikor rendhagyó módon 17 óra 5 perckor egy menetrendszerinti járat állt meg a rendőrség előtt. A buszsofőr kért segítséget az egyenruhásoktól, mivel rátámadt egy ittas utas. A 48 éves férfi hangosan hallgatta a zenét, zavarta a többi utast, a sofőr pedig védelmük érdekében próbálta megfékezni. A férfi ezután leköpte a busz vezetőjét, sőt a nála lévő késsel halálosan megfenyegette. A sofőr ekkor úgy döntött, meg sem…

Tovább olvasom

Itt is rabolt, ott is rabolt

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki két rablást követett el, alig három órán belül Berentén, és Rudabányán. A támadó társának kezére is bilincs került. Rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, mivel egy lakossági bejelentés szerint 2023. február 21-én 20 óra körül rudabányai lakásán megtámadtak egy látássérült férfit, akitől erőszakkal elvették alig tízezer forintját, illetve mobiltelefonját. A rendőrségre érkezett másik bejelentés szerint Berentén egy idős házaspárra támadt egy férfi, aki a sértettek bántalmazása után készpénzt és ékszereket rabolt el, mintegy háromszázezer forint értékben. A bejelentéseket követő…

Tovább olvasom