Apa és fia a nyílt utcán támadt rá haragosára Ricsén

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a két vádlottnak az ügyében, akik 2019 októberében bántalmazták a sértett férfit a zempléni kistelepülés egyik utcáján. A megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott és fia, a II. rendű vádlott 2019. október 30-án este ittas állapotban – utóbb már meg nem határozható okból – díszkardokkal kezdték fenyegetni a szintén ittas sértettet, aki a földre esett. Az apa az eszközt két kézzel fogva, feje felé emelve sújtott le a térdelő sértettre, aki a kezét védekezésre emelte. A kard a férfi karjába vágott. Ezután a…

Tovább olvasom

Egy diplomamunka adhat megoldást a Diósgyőri Várfürdő problémáira

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a jelenleg is zajló energiaválság a miskolci fürdőkomplexumok működtetőire is jelentős nyomást helyez. Bár a Miskolctapolcai Barlangfürdőt példamutató összefogással sikerült megmenteni, a Selyemréti Strandfürdő és az Ellipsum Élményfürdő újranyitása ma is kétséges. Azonban míg az említett fürdők „csak” néhány hónapja tartanak zárva, sokkal nehezebb helyzetben van a Diósgyőri Várfürdő, mely már lassan egy évtizede nem fogad látogatókat. Viszont léteznek ésszerű javaslatok az áldatlan állapotok orvoslására. A strand egykori területét állítólag már az 1300-as években is használták fürdőzésre, ugyanis több langyos vizű forrás bújik meg ma…

Tovább olvasom

Huszonhat ittas sofőr akadt fenn a borsodi rendőrök hálóján a múlt héten

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonhat ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenegyedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. A rendőrök a tavaszi hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas, vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után. A vármegye útjain 2023. március 13-a és 19-e között 65 közúti közlekedési baleset történt, ebből hét esetben ittas…

Tovább olvasom

Orvhalászok akadtak horogra az Arnót melletti Berki tónál

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 50 éves kurityáni, és egy 47 éves szuhakállói férfival szemben. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába tavaly szeptember 29-én 22 óra után érkezett bejelentés, miszerint az Arnót külterületén található Berki tónál illegális halászatot folytatnak. A halászati őr ellenőrzést végzett a területen, amikor a helyszínről az elkövetők elmenekültek, és többek között egy a vízbe kifeszített tükörhálót, egy csónakot, illetve egy mobiltelefont hagytak hátra. A rendőrök sikeres adatgyűjtésének köszönhetően a férfiakat a nyomozók…

Tovább olvasom

Korlátozná a kormány a vízipipák használatát és értékesítését

A kormány a dohányzásra kijelölt helyekre korlátozná a vízipipázást, valamint tiltaná a vízipipák forgalmazását a 18 éven aluliak számára – derül ki a napokban társadalmi egyeztetésre közzétett, 45 oldalas egészségügyi törvényjavaslatból, mely az egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvényekre vonatkozik. A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól, valamint a fogyasztóvédelemről szóló törvény ide vonatkozó része jelenleg csak a dohánytermékekre, az e-cigarettákra, illetve a dohányzást imitáló elektronikus eszközökre vonatkozik, azonban a kormány az ezekben a törvényekben rögzített korlátozásokat a vízipipákra is kiterjesztené. Korábban úgy gondolták, hogy a vízipipázás kevésbé ártalmas…

Tovább olvasom

Árokba borult egy kamion Tarcal mellett

Baleset a 38-as főúton Tarcal mellett. Teljes útlezárásra számítsanak az arrafelé közlekedők! Egy kamion az árokba borult a 38-as főút 5-ös kilométerénél, Tarcal térségében, a taktabáji elágazástól nem messze. A műszaki mentést végző szerencsi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járművet. A főút érintett szakaszán teljes útlezárásra kell számítani. A mentők is a helyszínen vannak – közli a Katasztrófavédelem. Fotó: Hajdú István Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Tovább olvasom

Ismét eltűnt a tiszapalkonyai lány

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Horváth Jolán Gabriella 16 éves tiszapalkonyai lakos eltűnése ügyében. A lány 2023. március 16-án egy berkeszi lakásotthonból távozott ismeretlen helyre, azóta a felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre. Gabriellát az elmúlt egy hónapban már másodszor keresi a rendőrség, ugyanis, ahogy arról korábban beszámoltunk, első ízben február 18-án tűnt el tiszapalkonyai otthonából. Legutóbb sikerült megtalálni, azonban most ismét nyoma veszett. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható személy tartózkodási helyével kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási…

Tovább olvasom

Jó reggelt Miskolc! Szerdai időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Szerdán kezdetben itt-ott lehetnek pára-, ködfoltok. Napközben főként fátyol-és gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, de számottevő csapadék nem várható. Északnyugaton néhol megélénkülhet a déli szél. Hajnalban 0, +6, délután 15-22 fokot mérhetünk. Nyugaton, északnyugaton lesz a legmelegebb az idő. Ma őket ünnepeljük Névnap Beáta, Izolda, Csilla, Csillag, Katalin, Katarina, Katerina, Lea, Lia, Lídia, Oktáv, Oktávián, Relinda, Vazul A Beáta név eredete és jelentése: Latin eredetű női név, a jelentése: boldog. A Beáta név elemzése: A Beáta név segíti a természet szépségére fogékony, romantikus, idealista, precíz, szociális beállítottságú egyéniség kialakulását.…

Tovább olvasom

Filmvetítés a Művészetek Házában a Víz Világnapja alkalmából

A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Béke Art Moziteremben a Víz Világnapján  a Múlt és jelen – Vizeink az ember kezében című magyar ismeretterjesztő film vetítésére kerül sor – közli Miskolc MJV Polgármesteri Hivatala. A történelem során Magyarország vízrajza szinte a felismerhetetlenségig megváltozott. A mocsarak helyén víztározók és halastavak, legnagyobb árterünk helyén pedig maga a szikes alföldi puszta terül el. Mára tavaink 75%-a mesterséges, ártereink 90%-a a múlté. Az élővilágnak azonban alkalmazkodnia kellett ehhez a változó világhoz, különben a kihalással néztek szembe. Meglepő módon mesterséges vizeink nyújtják az utolsó menedéket…

Tovább olvasom