Filmvetítés a Művészetek Házában a Víz Világnapja alkalmából

Megosztás

A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Béke Art Moziteremben a Víz Világnapján  a Múlt és jelen – Vizeink az ember kezében című magyar ismeretterjesztő film vetítésére kerül sor – közli Miskolc MJV Polgármesteri Hivatala.

A történelem során Magyarország vízrajza szinte a felismerhetetlenségig megváltozott. A mocsarak helyén víztározók és halastavak, legnagyobb árterünk helyén pedig maga a szikes alföldi puszta terül el. Mára tavaink 75%-a mesterséges, ártereink 90%-a a múlté. Az élővilágnak azonban alkalmazkodnia kellett ehhez a változó világhoz, különben a kihalással néztek szembe. Meglepő módon mesterséges vizeink nyújtják az utolsó menedéket néhány ritka vízi életközösségnek; egykori ártereink pedig télvíz idején vonuló madarak százezreinek biztosítanak időszakos szállást. De ezt a világot már nem a természet, hanem az ember irányítja…

Fehér Zoltán 75 perces ismeretterjesztő filmje a Művészetek Háza Béke Art Mozitermében március 22-én 17:00-től lesz látható.

Az előadásokra jegyek foglalhatók a www.cinemis.hu honlapon vagy elővételben vásárolhatók a mozi jegypénztárában, nyitvatartási időben (minden nap 15:30-20:30 között a Rákóczi utca 5. szám alatt).

Kiemelt kép: literirefiskola.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek