A DK beleállt a kormány döntésébe, petíciót indítanak a kínai vakcina ellen

A Demokratikus Koalíció (DK) el akarja érni, hogy ne lehessen olyan vakcinával oltani a lakosságot, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) – jelentették be szombaton egy Facebookon közvetített sajtótájékoztatón. Varga Zoltán arról beszélt, a kormány nyilvánvalóan eldöntötte, hogy az EMA által nem ellenőrzött, ismeretlen tartalmú és működésű kínai vakcinával akar tömegesen oltani. Ez nyilvánvalóan veszélyes és felelőtlen, ezzel a kormány nemcsak emberéleteket sodorhat veszélybe, hanem még inkább alááshatja az oltásokba vetett amúgy is elég ingatag bizalmat – fogalmaztak. Mivel a párt fontosnak tartja, hogy minél többen kérjék az oltást,…

Tovább olvasom

Büntetést kapott a nő, aki 160 kilométert vezetett egy hamburger miatt

Egy nő 160 kilométert vezetett azért, hogy a McDonald’s-ban vehessen egy hamburgert – írta a 444.hu. Az eset Nagy-Britanniában történt, ahol a koronavírus miatti korlátozások értelmében csak akkor lehet utazgatni, ha valamilyen elengedhetetlen dolga van az embereknek. A harmincas éveiben járó nő három megyén keresztül Lincolnshire-ből utazott a testvérével Scarborough-ba, amikor a rendőrség megállította őket. A brit rendőrség hasonló szabályszegések miatt 70 bírságot szabott ki a hétvégén, egy másik férfit azért kellett megbüntetni, mert 70 kilométert utazott, hogy focipályákat látogasson meg. 444.hu.

Tovább olvasom

Izrael példája mutatja, milyen hatékony az emberek beoltása a járvány ellen

Hatékonynak tűnik a koronavírus elleni oltási kampány Izraelben, ahol már több mint egymillió ember kapott a hatóanyagból – írta a 444.hu. Két héttel a Pfizer/BioNTech vakcinájával kezdett oltási program kezdete után, vagyis még azelőtt, hogy bárki megkapta volna a teljes védettség kialakulásához szükséges második dózist, már a felére csökkent a fertőzési ráta a beoltottak körében. Izraelben azt figyelték meg, hogy az oltás első adagja után két héttel már kialakult korlátozott szinten az immunitás. Az egyes egészségbiztosítóknál más-más módszerekkel jelentős, 33 százaléktól 60 százalékig ívelő különbségeket mértek az oltott és a…

Tovább olvasom

Gulyás elmondta, mi kell ahhoz, hogy enyhítéseket vezessenek be

Gulyás Gergely a január 14-i Kormányinfón arról beszélt, két dolog kell a korlátozások enyhítéséhez. Ha alacsonyan marad a járványgörbe és sikerül az átoltottságot növelni, akkor lélegezhetünk fel – fogalmazott. Az átoltottságot olyan mértékűre kell növelni, hogy a veszélyeztetettek már ne tudják elkapni – mondta. Magyarország 5 gyártótól 19,7 millió adag oltóanyagot kötött le az Európai Unión keresztül. Eközben a kínai Sinopharm vakcina gyártójával már megállapodtak, de azt még nem engedélyezték a hatóságok. Ez utóbbi oltóanyaggal már 20 millió embert oltottak be.

Tovább olvasom

Kampányba kezd a kormány az oltás népszerűsítése érdekében

Népszerűsítési kampányba kezd Magyarország kormánya, hogy minél többet beadassák maguknak a a koronavírus elleni vakcinát – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, online közvetített sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely arról beszélt, az oltás önkéntes, és a kormány a jövőben sem teszi kötelezővé azt, ugyanakkor mindenkit arra biztat, hogy regisztráljon, illetve, aki kapott, küldje vissza a nyugdíjasoknak kiküldött papírívet. Kiemelte, az ország képes arra, hogy egy nap alatt több mint félmillió embert oltson be, ha elegendő vakcina áll rendelkezésre. Ez azt jelenti, ha lenne elég oltóanyag, akkor két héten belül végezni lehetne az…

Tovább olvasom

Varga Judit Diósgyőr-szurkolónak vallja magát, de találtak róla egy fradis fényképet

Nem titok, hogy gyermekkorom óta Diósgyőr szurkoló vagyok, ezért külön öröm volt számomra, hogy Sántha Gergely elnök úrral és Benczés Miklós sportigazgatóval a mai napon egyeztethettünk szeretett klubom, a DVTK és a Miskolci Egyetem közös jövőjéről. Remélem 2021 DVTK sikerekben lesz gazdag, mert minden miskolci tudja, hogy sorsod Borsod!❤️🤍 – fogalmazott Varga Judit a január 11-én közzétett Facebook-bejegyzésében. Az államtitkár mosolyogva emeli maga elé a futballklub védjegyének számító piros-fehér sálat, de Varga vajon tényleg akkora rajongó lenne, amekkorának vallja magát. Az internet népe szerint korántsem, ugyanis előkerült róla egy régebbi…

Tovább olvasom

Bruce Willist kiküldték egy boltból, mert nem viselt maszkot

Felháborodást váltott ki Los Angelesben, hogy a világhírű színész szájmaszk nélkül sétált be egy üzletbe – írta a 444.hu. A hollywoodi színész könnyen megoldhatta volna a problémát, hiszen egy sál lógott a nyakában, ám inkább kisétált a boltból, mint hogy eltakarja vele az arcát. A 65 éves színész utólag a People magazinnak azt nyilatkozta, „hibás döntés volt” nem viselni maszkot. Bruce Willis azt is kérte, hogy: „Legyen mindenki biztonságban odakint, és folytassuk a maszkviselést!” Los Angelesben már több mint 12 ezren haltak meg a koronavírus miatt. 444.hu.

Tovább olvasom

Több tucatnyi betörést írnak egy miskolci férfi számlájára

Január 13-án rendelte el a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki az utóbbi néhány hónap alatt harminc betörést követhetett el. A gyanúsított 2020. augusztusa és 2021. január 2-a között üzleteket, telephelyeket és irodákat feltörve telefonokat, számítógépeket és készpénzt lopott. Szeptemberben egyetlen nap alatt 14 üzletbe tört be a Búza téri vásárcsarnokban. Gyakran nagy értékű zsákmánnyal távozott, de olyan is előfordult, hogy a talált élelmiszereken kívül semmit sem vitt el az üzletből, viszont az ajtó feltörésével százezer forintos nagyságrendű kárt hagyott maga mögött. Összességében több százezer forint összegű kárt…

Tovább olvasom

Saját lányával meztelenkedett egy német színésznő

Nem mindennapi összeállítással készül a német Playboy a következő számában. Claudelle Deckert színésznő saját lányával együtt mutatta meg bájait a férfimagazinnak – írta az Index. A konyhában jött az ötlet, éppen főztem. A zöldségeket aprítottam, amikor eszembe jutott, hogy milyen klassz lenne egy Playboy-fotózás a gyönyörű lányommal – fogalmazott a színésznő. Eleinte nem említettem senkinek, aztán a legközelebbi barátaimmal megbeszéltem a dolgot. Végül biztos voltam benne, hogy 20 év múlva már bánnám, ha nem tettem volna meg. Néhány fotó és egy videó már most megtekinthető a német Bild honlapján. Deckert…

Tovább olvasom

Szlávik: Ilyen tempóval lassan érjük el a nyájimmunitást

Túl kevés vakcina érkezik az országba, ezért csak sokára érheti el a lakosság a koronavírus elleni nyájimmunitást – közölte Szlávik János az ATV Start című műsorában. Azt is elmondta, szerinte kötelezővé kell-e tenni az oltást. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint nagyobb ütemben kellene érkeznie a vakcináknak ahhoz, hogy belátható időn belül lazítsunk a járványügyi korlátozásokon. „Ha a vakcina a mostani tempóban érkezik az országba, nagyon lassan érjük el a nyájimmunitást” – fogalmazott. Elmondása szerint a koronavírus elleni első oltás 75-80 százalékos védettséget ad, a második 95 pedig százalékos hatékonysággal…

Tovább olvasom