Izrael példája mutatja, milyen hatékony az emberek beoltása a járvány ellen

Megosztás

Hatékonynak tűnik a koronavírus elleni oltási kampány Izraelben, ahol már több mint egymillió ember kapott a hatóanyagból – írta a 444.hu. Két héttel a Pfizer/BioNTech vakcinájával kezdett oltási program kezdete után, vagyis még azelőtt, hogy bárki megkapta volna a teljes védettség kialakulásához szükséges második dózist, már a felére csökkent a fertőzési ráta a beoltottak körében.

Izraelben azt figyelték meg, hogy az oltás első adagja után két héttel már kialakult korlátozott szinten az immunitás. Az egyes egészségbiztosítóknál más-más módszerekkel jelentős, 33 százaléktól 60 százalékig ívelő különbségeket mértek az oltott és a nem beoltott emberek megfertőződésében. Az oltottak már ebben a kezdeti szakaszban is jóval kevésbé fertőződtek meg.

Izrael remek terep az oltás hatékonyságának mérésére, mert az egészségbiztosítók adatbázisukban pontosan rögzítik, hogy ki kapott oltást, és a beoltottakról harminc évre visszamenő egészségügyi információval rendelkeznek. “Izraelben mindenki tagja az egyik egészségbiztosító pénztárnak, ahol nyilvántartásokat vezetnek háttéradatokkal együtt, s így egyértelmű képet kapunk az életkor, a nem és a meglévő egészségi állapot összefüggésében is az oltás hatásairól” – mondta Rivka Abulafia-Lapid, a jeruzsálemi Hadassza kórház virológusa.

444.hu.

Kapcsolódó cikkek