Szeptember 1-től kezdődik az Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) nagyszabású országvédelmi gyakorlat, amely a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete – tudatta a Honvédelmi Minisztérium.
Tovább olvasomSzerző: Farkas András
Guzi Blanka világbajnoki második
A kistokaji Guzi Blanka a tavalyi eredményét megismételve ezüstérmet nyert a litvániai öttusa-világbajnokságon, Kaunasban.
Tovább olvasom„Mit iszol Miskolc?” – közösségi beszélgetést szervezett a Víz Koalíció és az aPont Miskolc
A Víz Koalíció, a Civil Kollégium Alapítvány közösségszervező programjának részeként, valamint az aHang helyi szervezetével, az aPont Miskolccal közösen „Mit iszol Miskolc?” címmel szervezett közösségi beszélgetést az Avasi Közösségi Kávézóban.
Tovább olvasomHolland követségi látogatás Miskolcon – fókuszban a civil szervezetek
Több vidéki város mellett Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyére is ellátogatott a Holland Királyság budapesti nagykövetségének küldöttsége néhány nappal ezelőtt. A képviselet munkatársai helyi civil szervezetek munkatársaival beszélgettek, többek között a Borsod24 kiadójának tagjait is megkérdezték az észak-magyarországi viszonyokról.
Tovább olvasomKezdődik a káosz, holnaptól bezár a Keleti
Hétfőtől egészen szeptember 20-ig felújítás miatt ideiglenesen lezárják a Keleti pályaudvart. A MÁV vezérigazgatója arra kéri az utazókat, hogy hétfőtől ne megszokás alapján közlekedjenek – ám félő, hogy ez a felhívás nem lesz elég ahhoz, hogy az utazók azonnal átlássák az új helyzetet.
Tovább olvasomA Diósgyőri vár plusz 15, a tokaji libegő 11 milliárdot kapna – újabb kampányhangulatú fejlesztési tervet jelentett be a kormány
Közzétették azt a táblázatot, amelyen a kormány 2035 végéig tervezett projektjeinek hosszú, 1583 elemet tartalmazó listája és azoknak költségei szerepelnek. A végösszeg észveszejtő: 49 ezer milliárd forint. Mielőtt bárki hamarkodottan ítéletet mondana a tervezett beruházások és azok valóságtartalma felett, nem árt tisztázni: a hetvenoldalas dokumentum csak egy lista, amelyre gyakorlatilag minden minisztérium felírta a kívánságait. Többek között a diósgyőri várnegyed vagy a tokaji libegő fejlesztésével kapcsolatban.
Tovább olvasomÜdvözöljük Lillafüreden, az ország legnagyobb függőleges esésű, NEM MŰKÖDŐ vízesésének helyszínén! (frissítve)
Lassan egy hete száraz lábbal is bejárhatjuk Miskolc jelenleg legértékesebb turisztikai célpontjának, a lillafüredi vízesésnek a medrét, mert ott péntek óta már csak pár csepp víz maradt. A városi lapban az aszállyal magyarázzák a nem mindennapi jelenséget a szakértők, de ezt több okból is nehéz elhinni. A konteósok szerint más oka van a kiábrándító látványnak, és a Bükk városa projekt bereklámozását követően a Borsod24 szerkesztőségében is akad olyan kolléga, aki szerint ekkora dilettantizmus nem létezik, egyszerűbb azt feltételezni, hogy direkt kapcsolta ki valaki azt a szivattyút, ami a hasonló helyzetek…
Tovább olvasomSzínes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére
Új fejezet nyílik 2025-ben a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat. A fesztivál megújult programstruktúrával, kreatív megoldásokkal és 0-24 órás élménykínálattal készül. Több helyszín költözik, miközben a fesztiválváros új „negyedei” a Sziget műfaji és kulturális sokszínűségét élénkítik. Kádár Tamás főszervező hangsúlyozta, hogy a Sziget alapértékeit megtartva, a változó igényekhez igazodva lépnek előre, hogy a látogatók számára felejthetetlen élményeket nyújtsanak.
Tovább olvasomÍgy alakulnak a következő tanév iskolai szünetei
Bár a szünetek rendjétől egyes közoktatási intézmények eltérhetnek, a nagy többség már most beírhatja a naptárába a 2025-2026-os iskolai menetrend sarokdátumait, például az évkezdetet és az évzárást is.
Tovább olvasomVasárnap délután Miskolcon 32 fok várható, hétfőn pedig megközelítjük a 40-et
Magyarországon átmenetileg nyugaton, délnyugaton összefüggőbb lehet ugyan a felhőzet, majd sok napsütés várható a kevés fátyol- és több gomolyfelhő mellett, sőt a délnyugati, déli országrészben néhol zápor, esetleg zivatar kialakulhat, ám térségünkben szépen melegszik az idő. Megyénkben igazi strandidő várható.
Tovább olvasom