A mai napig kell beadnia pályázatát annak, illetve azoknak, akik a Miskolci Régiségvásár ezutáni működtetésére vállalkoznának. Az egyik pályázó vélhetően az lesz, akik kitalálta és az utóbbi két évtized nagy részében működtette is a népszerű kezdeményezést. A másik kandidáló talán egy „NER-es” üzleti kör? Egyelőre nem tudni, de sokan erre gyanakodnak.
Ismét Koleszár Péter közösségi médiabeli megszólalása adhatja az alapot egy sokakat érdeklő, a közvéleményt felkavaró ügy kitárgyalására. Az apropó ráadásul egészen aktuális: elvileg mára lezárul a Miskolci Régiségvásár üzemeltetésére meghirdetett önkormányzati pályázat beadási határideje, azaz hamarosan megszülethet a nyertes – mely vállalkozás viheti a jövőben a kedvelt rendezvény szervezését. Az említett helyi influencer, akire legutóbb úgy hívatkoztunk, mint több jeles miskolci közösségi kezdeményezés elindítója, ismert vállalkozó s többek között a Miskolc a múltban FB-csoport alapítója, tehát Koleszár Péter a napokban újabb kis videót szentelt a közéleti témának.
Átláthatatlan bírálati szempontrendszer alapján kerül odaítélésre Miskolc egyik legismertebb rendezvényének a Régiségvásárnak a jövőbeni rendezési joga
– vélelmezi ennek nyitányaként, s a továbbiakban kifejti, milyen konkrét problémákat lát a néhány hete kiírt önkormányzati pályázatnál.
Mint ismeretes, a Miskolc Régiségvásár egy több mint két évtizede kitalált kezdeményezés, amely azóta hullámzóan, hol kicsit nagyobb, hol kicsit szerényebb volumenben, de havi rendszerességgel (hagyományosan minden hónap első vasárnapján hajnaltól kora délutánig) betölti a megyeszékhely belvárosának tekintélyes részét, a Városház tértől induló főutcaszakaszt (olykor keletre egész a Villanyrendőrön is túlnyúlóan). Arculata, kínálata és színvonala szintén kisebb mértékben ingadozó, de az idők legnagyobb részében az eredeti szervező, Braun István vállalkozása szavatolta a viszonylagos állandóságot. Más kérdés, hogy amikor épp a Fidesz uralta a városi önkormányzatot, akkor több alkalommal igyekezett (természetesen jórészt sikerrel) módosítani ezen a megszokott felálláson. Takán most is ilyesmi készül? – kérdezik sokan a miskolci nyilvánosságban, mióta ismerté vált, hogy az érintett közterületek gazdája, a helyhatóság váratlanul új pályázatot írt ki az üzemeltetésre. Vagyis néhány hét leforgása alatt szinte észrevétlenül átkerülhet valamely más cég kezébe a biznisz.
Milyen fideszes mutyi van ismét készülőben,ezúttal a Miskolci Régiségvásár kapcsán? Évek óta kiválóan működik a rendezvény!
– ebben a formában is felmerült például a kétely a facebookos fórumokon.
Ahogy mondtuk, kevesebb mint két hete látott napvilágot a hír, miszerint „Pályázatot írt ki a megyeszékhely önkormányzata a Miskolci Régiségvásár jövőbeli üzemeltetésére. Nem látni még, a pályázati kiírásként megfogalmazott ‘Használt cikk piacnak a régiségvásár nem biztosíthat helyet!’ célkitűzésnek mi lehet az oka, és mi a következménye.”
„Hamarosan megszülethet a nyertes” – írtuk fentebb, de a kiírással kapcsolatos egyik furcsaság éppen az, hogy a pályázati beadásra érthetetlenül kis időt adtak meg a kiírók, míg az elbírálásra – ehhez képest – érthetetlenül sok időt… („60 napon belül”, tehát majdem két hónap alatt ígérnek döntést.) Koleszár Péter részéről is az egyik felvetés épp ez:
A kiírás 12 napos beadási határidővel jelent meg, úgy, hogy a jelenlegi szervezőnek közben az év legnagyobb régiségvásárát is ebben az időablakban kellett megszerveznie… Véletlen, szándékosság, figyelmetlenség?
Európai példák is mutatják – olvasható, illetve hallható még az idézett posztban –, hogy a rendezvény-pályázatok bírálata igenis lehet átlátható, szakmailag megalapozott, kiszámítható. Csak akarni kell… Az olasz kisváros, Arona pályázatot írt ki a használtcikk- és régiségvásár szervezésére – utal egy külföldi példára a bejegyzés írója. A pályázatokat 100 pontos rendszerben értékelték: a szervezési terv és a szakmai felelős tapasztalata egyaránt 30 pontot, a korábbi rendezvényszervezési tapasztalat 25 pontot ért. További pont járt a vásár népszerűsítéséért (10 pont), illetve a közösségi célú programokért (5 pont). A város a rangsort és az elért pontszámokat is közzétette. És egy másik példa ugyancsak tőle: Hyères városa a havi régiség- és bolhapiac üzemeltetőjét választotta ki előre közzétett, 20 pontos rendszerben. A technikai és esztétikai megoldás 50 százalékot, a hasonló rendezvények szervezésében szerzett tapasztalat 30 százalékot, a kommunikáció 20 százalékot ért. „Miskolcon is előre közzétett, számszerű és ellenőrizhető bírálati rendszerre lenne szükség, hogy a pályázók tudják, milyen szempontok alapján méretnek meg, a nyilvánosság pedig követni tudja, miért az adott ajánlat nyert” – várná el az önkormányzttól a civil kérdésfeltevő. Úgy tűnik, hiábavalóan.
A különféle FB-s témafelvetések kapcsán egyébként a hozzászólók, azaz az érdeklődő városlakók is véleményt nyilvánítanak. Akadnak, akik arra panaszkodnak, az utóbbi időkben az eredeti „régiségvásár” funkció jelentős részben átment egyfajta „lomos” piac irányába (azaz túltengenének a használatcikkek, ócskaságok a kínálatban), mások azt vetik fel, miért nem tud odafigyelni a működtető, hogy „a Déryné utcai árusítási lehetőség díjmentesen a helypénztől a miskolci nyugdíjasoknak lett kitalálva”, és ezt ellenőrizni volna szükséges, „mert már mindenki van ott, csak miskolci nyugdíjas nem”. Akad panasz a parkolási nehézségekre is. Más kommentelők a kétkedők sorát gyarapítják: „amibe az Tisztelt Önkormányzat belőle tetszik a kezét, tuti deficit”, vagy éppen „Nnna, már megint valami okosság készül… ne hagyjátok, maradjon már a tiétek”. Értelemszerűen utóbbi biztatás a legutóbbi évekbeli üzemeltető Braun Istvánéknak szól. Ahogy egy másik kommentelő is írja,
A régiségvásár megalkotója Braun István volt. Ő hozta létre ezt a színvonalat, koordinálja és hívta életre, a mecénása. Ez egy egyedi kulturális és turisztikai értékű kedvezményezés, Miskolcnak nem szabad elengedni és kívenni a kezéből. Profi, minden hónapban egy találkozási pont. Miért jut eszembe a Kocsonyafesztivál körüli cirkusz, amit a politika le akart nyúlni?
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
