Úgy tűnik Mi Hazánknál nyomódott be igazán a Tisza Párt gombja

Dúró Dóra, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője szerint Schummer Orsolya, a Tisza frakcióvezető-helyettese egy parlamenti szavazás során a mellette ülő képviselőtársa gombját is megnyomta. A politikus egy videó alapján azt állítja, hogy Schummer ezzel szabálytalanul adta le Csézi Erzsébet szavazatát is.

Az ügyet Dúró Dóra hozta nyilvánosságra egy Facebook-bejegyzésben, amelyhez egy videót is mellékelt. A Mi Hazánk képviselője szerint a felvételen az látható, hogy Schummer Orsolya megnyomja a saját szavazógombja mellett a közvetlenül mellette ülő Csézi Erzsébet gombját is.

A Mi Hazánk országgyűlési képviselője bejegyzésében azt írta, hogy jogászaik álláspontja szerint ezzel Schummer bűncselekményt követett el.

A politikus ezért azt állítja, hogy a Tisza frakcióvezető-helyettesének le kellene mondania országgyűlési mandátumáról.

Csézi Erzsébet maga is reagált az esetre. A Tisza Párt képviselője rövid bejegyzésében „nagyon gyenge próbálkozásnak” nevezte Dúró felvetését. Azt írta, hogy a szavazás során ő kérte meg padtársát, hogy segítsen neki, és a végül leadott szavazata megegyezett azzal, ahogyan ő maga szavazni akart.

Fotó: NYITÓKÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ (Facebook)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek