Bódis Tamás 19 óra 40 perc 51 másodperc alatt teljesítette a görögországi Spartathlon 244,7 kilométeres távját, melyet idén szeptember 26–27-én rendeztek meg. A rajt szeptember 26-án, szombaton reggel 7 órakor indult Athénban, a verseny pedig szeptember 27-én, vasárnap ért véget. A 38 éves ultrafutó 2019 után másodszor nyerte meg az ókori legendát megidéző versenyt, ráadásul a teljesítményével jelentősen megjavította a pályacsúcsot is. A korábbi rekordot a görög Fotisz Ziszimopulosz tartotta, Bódis 14 perc 11 másodperccel ért el jobb időt.
Második helyen éppen Ziszimopulosz végzett, 51 perc 50 másodperces hátránnyal. A görög futó 2021 és 2024 között nem talált legyőzőre a Spartathlonon, így Bódis Tamás ezúttal a viadal elmúlt éveinek egyik legeredményesebb versenyzőjét is megelőzte.
A Spartathlont 1983-ban rendezték meg először. A versenyzők Athénból indulnak, és 244,7 kilométer megtétele után Spártában, Leonidász király szobránál érnek célba. A férfiak között Bódis Tamás a második magyar győztes. Előtte 1991-ben a szintén borsodi származású Bogár János nyerte meg a versenyt. A nőknél Lubics Szilvia háromszor, Nagy Katalin és Maráz Zsuzsanna két-két alkalommal diadalmaskodott, tavaly pedig Mórocza Andrea végzett az első helyen.
Bódis Tamás számára az idei Spartathlon egy rendkívül erős év újabb kiemelkedő eredménye. Az UltraBalatonon pályacsúcsot állított fel, majd megdöntötte a 100 kilométeres ultrafutás magyar rekordját, egy hatórás pályaversenyen pedig szintén új országos csúcsot ért el.
A sportoló korábban lapunknak is adott interjút, amelyben részletesen mesélt a pályafutásáról és arról, hogyan vált a futás az élete meghatározó részévé. Akkor elmondta, hogy egy-egy extrém hosszútávú versenyre készülve heti 160–250 kilométert is lefut, ami 15–25 óra edzésmunkát jelent. Arról is beszélt, hogy a hosszútávfutás számára nem egyszerűen sport, hanem életforma, amelyhez folyamatos edzésre, fejlődésre és mentális felkészülésre van szükség.
Az interjúban Bódis Tamás ózdi kötődéséről is mesélt. 1988-ban Ózdon született, majd Hangonyon nőtt fel, ahol már gyerekként részt vett atlétikai versenyeken, emellett a helyi futballcsapatban is játszott. Később más sportágakat is kipróbált, végül a hosszútávfutás mellett kötött ki. A Spartathlon első magyar győztese, Bogár János kapcsán akkor arról is beszélt, hogy szerinte nincs különleges borsodi titok, a sikerekhez kemény munkára és kitartásra van szükség.
Fotó: Facebook
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
