Polyák Gábor médiaszakembert választották a Médiatanács elnökének

A médiajogász öt évre kapott megbízatást. Megválasztását a kormánypárti többség támogatta, míg a Fidesz és a Mi Hazánk képviselői nemmel szavaztak.

Az Országgyűlés kedden Polyák Gábor médiajogászt, kutatót és egyetemi oktatót választotta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának elnökévé. A jelölt 132 igen és 52 nem szavazatot kapott, tartózkodás nem volt. Megbízatása öt évre szól.

Polyák Gábor személyéről már hétfőn döntött a Médiatanács elnökét és tagjait jelölő parlamenti eseti bizottság. A testület őt támogatta a posztra, ezt követően a parlament Művelődési Bizottsága is meghallgatta. A végleges döntést a keddi plenáris ülésen hozták meg a képviselők.

A médiajogász jelenleg az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára, emellett hosszú ideje foglalkozik a magyar médiarendszer működésével és a sajtószabadság helyzetével. A Mérték Médiaelemző Műhely szakmai vezetőjeként rendszeresen bírálta az elmúlt évek médiapolitikáját, különösen az állami hirdetések elosztását, a médiapiaci koncentrációt és a helyi nyilvánosság beszűkülését.

Korábbi politikai szerepvállalása miatt a jelölési folyamatban vita alakult ki személye körül: Polyák a 2022-es választás előtt az ellenzéki összefogás médiapolitikai kabinetjét vezette. Az eseti bizottság elnöke ugyanakkor azt közölte, hogy nem találtak olyan körülményt, amely összeférhetetlenséget jelentene.

A parlament a Médiatanács további négy tagját is megválasztotta. A testületbe a Tisza Párt által jelölt Bencsik Márta, Bodrogi Bea Judit és Nagy Krisztina, valamint a Mi Hazánk jelöltje, Tóth Máté került be. Megbízatásuk négy évre szól. A Fidesz és a KDNP jelöltjei nem kapták meg a szükséges támogatást.

A Médiatanács többek között a rádiós frekvenciapályázatokról, a médiaszolgáltatók felügyeletéről és az esetleges jogsértések szankcionálásáról dönt, így működése közvetlenül befolyásolja az országos és a helyi nyilvánosság állapotát is. Polyák Gábor megválasztása ezért jelentős változást hozhat a magyar médiaszabályozás eddigi gyakorlatában.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek