Hetek óta terjed a hír Miskolcon és környékén, miszerint a Nestlé Hungária Kft. diósgyőri üzemében megszűnik a termelés még az idén. Szerkesztőségünk ezért ellátogatott a gyárhoz, hogy az ott dolgózókat faggassuk arról, milyen jövő áll előttük, illetvehogyan alakul a „csokigyár” sorsa.
Műszakváltás idejére érkeztünk, hogy minél több alkalmazottal tudjunk beszélni. A recepción dolgozó hölgy szigorú fogadtatásban részesített minket, többször felhívta rá a figyelmünket, meddig tart a gyárhoz tartozó magánterület, és hol kezdőik az a szakasz, ahol mi tartózkodhatunk.
Láthatóan zavarta a jelenlétünk, később pedig az is kiderült a számunkra, a műszak letelte után hazafelé induló kollégák figyelmét még odabent külön felhívta arra, hogy számítsanak ránk, amikor kilépnek az épületből, de erősen ajánlott javaslatokkal is ellátta őket annak kapcsán, hogy mit oszthatnak meg velünk.
Egy „régi motorost” azonban külön hozzánk irányított. A több mint 30 éve a gyárban dolgozó nő sok pozitívumról beszámolt. Elmondása szerint az alkalmazottak folyamatos tájékoztatást kapnak az üzem aktuális helyzetéről, és nem igazán tartanak attól, hogy megszűnhet a munkahelyük, ugyanis nagy valószínűséggel akad olyan befektető, aki átveszi őket. Azt, hogy ez mennyire biztos, illetve a kollégák mindegyikére vonatkozik-e vagy csak egy részére, maga sem tudta (akarta) megmondani. Hozzátette, több mint három évtizedes pályafutása után kizárólag jót tud mondani a gyárról.

A legtöbb esetben a gyártósorról az üzem „kiszerelő” részébe futószalagon érkeznek a csokifigurák, és útközben kapják meg a szükséges hűtést. A gyárnak ezen a részén azonban az alkalmazottak maguk helyezik a terméket a külön erre a célra kialakított hűtőkbe. A kollégák egymás között ezt a helyiséget csak „kondi” néven emlegetik, itt ugyanis a folyamat fizikailag valamivel megterhelőbb.
Rajta kívül is sikerült még azért néhány alkalmazottal szót váltani. Bár a folyamatos tájékoztatás ellenére a legtöbben azt hangsúlyozták, még ők sem tudnak semmit a helyzet alakulásáról, néhány elszórt információval azért így is gazdagabbak lettünk.
Megtudtuk például, hogy a termelés leállása nem olyan hirtelen történik, mint ahogy azt elsőre gondoltuk. A régi, három műszakos munkarend ugyanis már két éve megszűnt a Nestlé diósgyőri gyárában. Emellett pedig míg régebben a legtöbb szombati napon is kötelező volt bejárni az alkalmazottaknak, a hétvégi munka ugyancsak véget értt már jó ideje.
Egy fiatalember azt is elrulta, a belső információk szerint valóban akadhat egy befektető, aki jogutódlással átvenné az üzemet, így az ott dolgozóknak legalább egy része valőszínűleg folytathatja a munkát. Erről több állítás szerint is zajlanak tárgyalások, azonban az alkalmazottak látogatásunkig nem rendelkeztek biztos értesüléssel arról, hogy a folyamat hol tart. Azt, hogy valóban ismeretek hiányában nem osztanak meg velünk többet vagy a szándék hiányzik, nem tudtuk egyértelműen kideríteni, de többen is finoman utaltak arra, hogy bár „nem lett kimondva”, feletteseik egyértelművé tették számukra, kezeljék bizalmasan az információkat.
A gyár legjobb tudomásunk szerint decemberben fejezheti be a termelést. Arra is rákérdeztünk, hogy a szerencsi üzemben kaphat-e helyet az alkalmazottaknak legalább egy része. Többen is megerősítették, hogy ott jelenleg a létszám nem indokolja a plusz felvételt, így ez a megoldás nem szerepel a listán.
De hol fognak akkor dolgozni a gyár alkalmazottai a termelés leállása után? A megkérdezettek közül szinte mindenki egybehanzóan állította, hogy semmit nem tudnak egyelőre arról, hogyan alakulhatnak a tárgyalások a leendő befektetővel. Arra is kitértünk, hogyan lehetséges, hogy folyamatos tájékoztatásban részesülnek, mégsem rendedlkeznek információval annak kapcsán, mire számíthatnak 2027 januárjától. Bár nem mondták ki egyértelműen, szavaikból ismét érezhető volt, erről nem igazán beszélhetnek. Néhányan kifejezetten optimista szemlélettel állnak a jövőhöz, ők úgy gondolják nem fenyegeti drasztikus változás a megélhetésüket, hiszen szinte biztosak abban, hogy tovább folytathatják a munkavégzést a gyárban, mégha más cég neve alatt is.

Gyártósor a diósgyőri üzemben (Fotó: nestle.hu)
Látogatásunk során az üzem területén található márkaboltba is betértünk, hátha megtudunk valamit a gyár sorsának alakulásáról. Az eladó szintén nem tudott közelebbi információval szolgálni ennek kapcsán. Néhány fényképet szerettünk volna készíteni, azonban felhívta rá a figyelmünket, hogy a felettese ennek biztosan nem örülne. Annyit azért elárult, hogy az üzlet a termelés leállásával egyiddejűleg szintén megszűnik.
Kérdéseinkkel magát a Nestlé Hungária Kft.-t is megkerestük elektronikus levél formájában. Cikkünket frissítjük, amennyiben vlasz érkezik szerkesztőségünkhöz.
NYITÓKÉPÜNKÖN EGY „RÁZÓGÉP” SZEREPEL.
A gép egyenletes forgása és hűtése teríti el megfelelő módon és arányban a műanyag formákban található masszát. A „rázós” kollégának ügyesnek és fizikailag rátermettnek kell lennie ahhoz, hogy az erős mágnesekről pontos időben le tudja szedni, és ki tudja cserélni a formákat tároló kereteket. Amennyiben elmulasztja a lehetőséget, a termék minőségét ronthatja. Fotó: Havran Zoltán
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
