Fontos miskolci szál: a Fidesz-közeli NER-es cég, gyenge álcázás mögött vásárolt egy 10,5 milliárdos amerikai luxusvillát 2022 nyarán, a magyar válság közepén

Nem hitelre vette, nem részletre, azonnal kifizetve az elképesztő árfekvésű luxusingatlant. A vevő egy fontos miskolci összekötőn keresztül a Szíjj László által fémjelzett Duna Aszfalt amerikai nyúlványa, ezt még csak nem is tagadták. Fantomcégek segítségével igyekeztek elrejteni a tízmilliárdos, jachtos luxust, de az álcázás gyengére sikeredett. Vajon kiknek a vagyona van benne?

Az alapok: 2022 júniusában egy rejtélyes vevő megvásárolt egy floridai csodavillát 28,5 millió dollárért, ez akkori árfolyamon durván 10,5 milliárd forintot jelentett. A vételár kontextusba helyezéséhez talán annyi is elég, hogy amikor Lionel Messi 2023-ban Miamiba igazolt, beérte egy Fort Lauderdale-ben vett 10,75 millió dolláros házzal.

A 28,5 millió dolláros ár a diszkréciónak is csúnyán betett, több ingatlanos szaklapban külön cikkben emlékeztek meg az ügyletről. Olyan hangzatos címek alatt, mint például: Elkelt a vízparti megavilla 28,5 millió dollárért, ami új rekord Broward megyében.

A ház 2020-ban épült, a magát a világ „jachtfővárosának” nevező Fort Lauderdale-ben van, a Sagamore Cove nevű, nagyközönségtől elzárt lakóközösség területén. A környék egyik legfőbb vonzereje, hogy kifejezetten nagy merülésű jachtoknak kialakított csatornák kötik össze Florida legfőbb vízi útjával és az óceánnal.

Hogy jobban képben legyünk egy népszerű közéleti elemző össze is foglalta számunkra a lényeget és hogy ez mennyire tipikusan megmutatja az előző bő másfél évtizedet és a vagyonfelhalmozást. Hol a magyarok pénze? Valószínűleg például itt. „Míg Magyar Péter és az új kormány itthon próbálja kivakarni az országot abból a morális és gazdasági pöcegödörből, amit ezek tizenhat év alatt ástak, addig a tengerentúlon egy egészen másfajta „magyar építkezés” nyomaira bukkant a 444.hu a Transparency International segítségégével.

Képzeljük el a jelenetet: 2022 nyara. A magyar gazdaság már úgy köhög, mint egy láncdohányos bányász a harmadik műszak után, de Floridában, a világ „jachtfővárosában” egy rejtélyes európai vevő lazán kicsap az asztalra 28,5 millió dollárt (bő 10,5 milliárd forintot). Nem hitelre, nem részletre. Csak úgy, zsebből, ahogy a mezei halandó a lángost veszi a balatoni büfében. Az összeg akkora, hogy az amerikai ingatlanos lapok is úgy csodálkoztak rá, mint borjú az új kapura. Csak a miheztartás végett: amikor Lionel Messi egy évvel később Miamiba igazolt, neki jó volt egy rongyos 10 millió dolláros viskó is. De hát mit tudja egy nyolcszoros aranylabdás argentin, mi az igazi luxus? Még sosem nyert közbeszerzést Magyarországon!

A 1300 négyzetméteres vízparti megavillában van borospince, moziterem, 11 fürdőszoba (mert a sok hazugság után sokat kell mosakodni), és a nappali sarkában egy veterán autó parkol dísznek. Mert miért ne? A rongyrázás foka nagyjából olyan, mintha egy falusi diszkóban valaki Dom Pérignonnal locsolná a műanyag muskátlit. Az éves adó rá 150 millió forint. Ebből itthon egy egész utcát le lehetne aszfaltozni – de várjunk csak, pont az aszfalt a kulcsszó!

Itt jön a képbe Szamosfalvi József, a Miskolcról indult, de Amerikában kikötött lobbista, aki olyannal is büszkélkedhet, hogy az Orbán-fanatikus Tucker Carlson apja is benne van az intézetében. Józsefünk igazi ezermester: ő képviselte a rejtőzködő vevőt. A cégháló, amit a villa köré húztak Delaware-ben és Texasban, annyira átlátszó, mint egy frissen mosott kocsmaablak. A villát menedzselő cég a New Europe Capital Management, miközben Szamosfalvihoz köthető egy New Europe Management Capital is. Olyan zseniális ez az álcázás, mintha valaki úgy akarna elbújni a rendőrök elől, hogy felvesz egy műbajuszt, amire ráírja, hogy „Nem én vagyok az”.

És mit ad isten, a texasi cégek között felbukkan a Duna Asphalt TX és a Duna Asphalt USA Management. Ismerős a név? Hát persze. Szíjj László, a NER udvari útépítője, akinek a magángépei (OE-IMB és OE-IAV) 2022 óta laza tizenhétszer ugrottak át Fort Lauderdale-be.

Amikor a sajtó megkérdezte a Duna Aszfaltot, hogy mégis mi köze Szíjj Lászlónak a floridai álomvillához és a Duna Asphalt USA-hoz, a válasz egy igazi, hamisítatlan, NER-es kommunikációs mestermű volt. Azt mondták, az amerikai cégek csak a „földrajzi diverzifikációs stratégia” részei, és az amerikai szabályozási környezetet vizsgálták.

Persze. Értjük. Szíjj Lászlóék csak a floridai jachtcsatornák minőségét mentek tanulmányozni. Úgy jártak oda 17-szer magángéppel, mint az egyszeri férj, aki azt mondja az asszonynak, hogy csak a sörárakat ment le ellenőrizni a kocsmába, de három nap múlva jön haza, fél pár cipőben.

Milyen szerencse, hogy ma már Magyar Péter a miniszterelnök, és a Tisza-kormány nem azt nézi, hogyan lehetne az államkasszát a Karib-tenger felé szivattyúzni. Míg az új vezetés itthon azon dolgozik, hogy a magyarok pénze végre a magyaroké legyen, a bukott elit Floridában remeghet a 11 fürdőszobája egyikében. Bárhogy is próbálták elrejteni a 10 milliárdos jachtos luxust fantomcégek és összekuszált nevek mögé, a valóság végül úgy csapta arcon őket, mint egy nedves felmosórongy.

A Duna Aszfalt korszaka lassan lezárult. Indulhat a floridai naplemente vizsgálata” – írta bejegyzésében a Fidesszel hosszú évek óta kritikus, népszerű influenszernő, aki azt is hozzátette, hogy ez a villa a magyaroké lesz, hiszen a mi adófizetői pénzünkből vásárolták. A képeket is neki köszönhetjük.

További részleteket a 444.hu tényfeltáró cikkében olvashatnak.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek