Hejőpapin súlyos tűzeset történt vasárnap délután, hatalmas lángokkal leégett az óvoda tetőszerkezete, négy különböző város tűzoltói érkeztek a helyszínre az oltási munkálatokra. Az épület jelenlegi állapotában nem használható.
Több település tűzoltói oltották a lángokat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejőpapin, ahol a Kossuth utcában ütött ki tűz. Kopcsó László Zoltán, a település polgármestere egy fotót is megosztott a Facebook-oldalán, amelyen jól látszódik, az épületben már a kép elkészültekor is tetemes a kár.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a miskolci, a tiszaújvárosi, a mezőcsáti és a mezőkövesdi hivatásos tűzoltók több vízsugárral oltották a lángokat. Szerencsére nem sérült meg senki, de a tűz mértéke akkora volt, hogy az óvodában keletkezett kár rendkívül nagy.
A közösségi médiában egyébkét olvashattunk olyan bejegyzéseket is, hogy még ebből is igyekeztek néhányan politikát csinálni, volt, aki például Csézi Erzsébet(!) képviselő felelősségét firtatta, hogy miért nem tájékoztat a közösségi médiás oldalán erről a tűzesetről. Ilyen világot élünk jelenleg, elég csak a paksi atomerőmű körüli hercehurcákra gondolni. Mi pedig reméljük, hogy sikerül gyorsabban megoldani a helyreállítást, mint a Miskolctapolca Barlangfürdőnél.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
