Gróf Dávid a DVTK kapusa lett

Gróf Dávid

A háromszoros magyar bajnok, egyszeres kupagyőztes kapussal erősített a DVTK: a 37 éves Gróf Dávid a Ferencvárostól igazolt a diósgyőri csapathoz a másodosztályba, és szerdán már új társaival edzett. A klub nem közölte a szerződés hosszát.

Gróf pályafutása a Vasas utánpótlásából indult, majd skóciai és angliai állomások után, egy csákvári és két németországi szezont követően tért haza a másodosztályba, ahonnan a Honvédhoz igazolt. Ott 2016/17-ben bajnoki címet nyert, bekerült a válogatott keretébe, majd a Ferencvároshoz szerződött, ahol újabb bajnoki címet ünnepelhetett – Dibusz Dénest azonban nem tudta kiszorítani a kapuból. Kölcsönben a DVSC-hez került, ott 2021-ben az NB II bajnokaként jutott fel az élvonalba. 2023-ban a görög Levadiakoszhoz igazolt, ahol egy kiesés és egy feljutás is összejött vele, majd tavaly februárban visszatért a Fradihoz. Ott az idei szezonban bajnoki címet és Magyar Kupát nyert, az Európa Liga csoportkörében és a nyolcaddöntőig tartó menetelés során hét meccsen védett, köztük a Braga és a Ludogorets ellen is.

„Sok csapatban védtem, sok nagy csatát megéltem, bajnoki címeket is nyertem” – mondta Gróf a DVTK-nak, hozzátéve, hogy döntésében a diósgyőri szurkolótábor szenvedélyessége is szerepet játszott. Felidézte, hogy fél éve, amikor vendégként lépett pályára Diósgyőrben, a meccs előtti éjszaka tűzijátékra ébredt a szállodában – ezt nem bosszúságként, hanem a szurkolók elkötelezettségének jeleként könyvelte el.

„Bármire képes vagyok azért, hogy a csapat sikeres legyen, mert a DVTK az élvonalba való, ezért minden áron nyerni akarunk” – fogalmazott a kapus, aki azt is megígérte, hogy nem fogja már az első héten csókolgatni a címert a mezén.

Vincze Richárd sportigazgató a klub honlapjának elmondta: két tehetséges fiatal kapusuk mellé kerestek egy rutinos, élvonalbeli tapasztalattal rendelkező játékost, aki bírja a nagy szurkolótábor előtti nyomást. Bevallása szerint eleinte kételkedett abban, hogy Gróf igent mond a megkeresésre, hiszen tavasszal még nyolc és feles osztályzatú védéseket mutatott be az Európa Ligában – a kapus végül pozitív benyomást keltett az első találkozón, és a fiatal kapusoknak, köztük az akadémia növendékeinek is példát mutathat.

Gróf megfelelt az orvosi vizsgálatokon és aláírta szerződését. A 193 centis, 1989-ben Budapesten született hálóőr a mezszám 99-es számmal folytatja pályafutását Diósgyőrben. Hogy meccsen mikor láthatni őt először piros-fehérben, azt még nem tudni, mindenesetre a csapat Soroksár elleni kiütéses veresége után a kapusteljesítményt többen is kritizálták. A keretben Gróffal együtt jelenleg négy hálóőr is van.

A kapus egyébként tavaly ősszel, az Újpest–Ferencváros bajnokin fellökött egy labdaszedő fiút, amiért piros lapot és négy mérkőzéses eltiltást kapott az MLSZ-től; az ügyben garázdaság gyanúja miatt nyomozás indult, és a nyáron gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség. Többen kritizálták amiatt is, hogy idén feltűnt a március 15-i Békemeneten is.

Forrás: DVTK.eu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek