Felhívták a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal figyelmét a NER-közeli dédestapolcsányi kastély ügyére

Dédestapolcsány egy észak-borsodi kistelepülés a Bükk lábánál. A település Rogán Antal harmadik feleségének, Obrusánszki Barbarának a szülőfaluja. Itt található a történelmi jelentőségű Serényi-kastély is, Rogán-közeli tulajdonban. A helyiek szerint a hivatalnak itt bőven lenne mit vizsgálni a megvásárlás és a felújítás körülményeiről.

A Borsod24 már 2024 őszén is hosszasan írt az érdekes sorsú, gyönyörű környezetben elhelyezkedő BAZ megyei kastélyról, most a rendszerváltás után mások is felemelték szavukat, sőt, vizsgálatot kérnek a különös megvásárlás és felújítás miatt, hogyan is került Rogán köreibe ez a kastély (ahogy sok más ilyen ingatlan is került NER-tulajdonba).

Néhány évvel ezelőtt Dédestapolcsány azzal került be az országos médiába, hogy Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, egy, a községből származó hölggyel kötött házasságot. Obrusánszki Barbaráról, Rogán harmadik feleségéről, gyorsan kiderült, hogy a 2010-es évek elején érettségizett a kazincbarcikai gimnáziumban, modellkedett és az ELTE-n szerzett diplomát.

Ekkortájt derült fény arra, hogy az új feleség rokonsága másfél milliárdos értékben tervez földeket vásárolni a környéken, de akkora volt a felháborodás, hogy a család végül el is állt az üzlettől. A 444.hu dokumentumokkal támasztotta alá a már megvásárolt és a megvásárolni tervezett földekről szóló információkat, illetve azt, hogy a hitelezésben egy állami bank segédkezett.

A műemléki státuszú Serényi-kastély azonban így is Rogán szűk üzleti érdekeltségébe került, ahogyan azt már másfél évvel ezelőtt is megírtuk. Az 1899 és 1903 között épült grófi nyaralónak több tulajdonosa is volt, legutóbb szociális otthonként funkcionált. 2021. májusában cserélt gazdát, a földhivatalban ekkor jegyezték be a Dunai Fedélzet Vagyonkezelő Zrt. (DF) tulajdonjogi kérelmét.

Apró állagmegóvásokat ugyan addig is végeztek az épületen, de a valódi felújítás a legutóbbi tulajdonosváltást követően kezdődhetett meg. A DF tulajdonosi körét az alapító Moór Sándor, Fintha-Nagy Ádám és Mudura Sándor alkotják – utóbbi az egyik leggazdagabb erdélyi család sarja, míg Fintha-Nagy ügyvéd. Mindhárman kapcsolódnak Rogán Antalhoz, aki még az V. kerület polgármesterként dolgozott, amikor a DF jelenlegi tulajdonosai előnyös feltételekkel jutottak ingatlanokhoz a kerületben.

A Borsod24 által készített fotókon jól látszik, hogy a kastély az akkor készült képeken körbe volt állványozva, a tetőszerkezetet felújították, akárcsak a kéményeket, később pedig a homlokzatot állították helyre. Az öthektáros területen saját barlangrendszer található, illetve remek kilátás nyílik a Bükk északi oldalára.

Dédestapolcsány egy alig 1300 lelket számláló, csendes település, kivételes természeti adottságokkal.

„A kastély mintegy 120 éves, és műemléki védelem alatt áll. A Sajó Völgye Tisza Sziget tagjai ezúton kérik a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt, hogy a fent nevezett dédestapolcsányi Serényi-kastély megvásárlásának körülményeit, valamint a felújítással kapcsolatos terveket és folyamatokat kivizsgálni szíveskedjenek!” – írták bejegyzésükben a sziget tagjai. Valóban érdekes lehet betekinteni azokba az iratokba és folyamatokba, amik eddig nem derültek ki a háttérben. (Fotó: Borsod24, Ternyik András)

Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Borsod24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!

Kapcsolódó cikkek