A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akinél a hatóságok csaknem egy kilogramm kábítószert találtak egy általa működtetett rendezvényház átkutatása során – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.
A gyanú szerint a férfi hosszabb időn keresztül kereskedhetett úgynevezett „füst” és „kristály” elnevezésű drogokkal, amelyeket egy kiépített fogyasztói kör számára értékesített.
A hatóságok adatai alapján tevékenysége Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére is kiterjedhetett. A nyomozók kedden tartottak kutatást az általa üzemeltetett ingatlanban, ahol lefoglalták a különösen jelentős mennyiségű kábítószert.
A közlemény szerint a feltárt cselekmény (amennyiben a bíróság előtt bizonyítást nyer) alkalmas lehet arra, hogy kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntetteként minősítsék. Az ilyen súlyú bűncselekmény esetében a kiszabható büntetés nagysága önmagában is felveti a szökés vagy elrejtőzés kockázatát, amelyet a gyanúsított személyes körülményei nem ellensúlyoznak megfelelően.
A bíróság azt is mérlegelte, hogy fennáll a veszélye annak, a férfi szabadlábon befolyásolná a tanúkat, ezzel akadályozva a bizonyítási eljárást, vagy akár folytatná a bűncselekmény elkövetését meglévő egzisztenciájának fenntartása érdekében. Mindezek alapján döntöttek úgy, hogy a gyanúsított letartóztatását április 19-ig elrendelik.
Fotó: NYITÓKÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
