Papírforma szerint alakultak az OB I-es jégkorong-bajnokság negyeddöntőinek csütörtöki zárómérkőzései: mind a címvédő Budapest Jégkorong Akadémia HC, mind pedig a DVTK Jegesmedvék 2–0-s összesítéssel jutott tovább az elődöntőbe, ahol hétfőtől újabb komoly kihívás vár rájuk.
A miskolciak magabiztos játékkal zárták le a Dunaújvárosi Acélbikák elleni párharcot. Miután kedden hazai pályán 4–1-re nyertek, csütörtökön idegenben sem hagytak kétséget afelől, melyik a jobb csapat: 5–1-es győzelmet arattak a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. A találkozó már az első harmadban eldőlt, amikor a DVTK Jegesmedvék csapata háromgólos előnyre tett szert. Rétfalvi Kristóf duplázott, mellette Csollák Márkó is betalált, így 3–0-s vezetéssel mehettek a csapatok az öltözőbe. A második játékrészben Kinloch Varga Noah távolról mattolta a hazai kapust, majd a Dunaújváros szépített egyet. A záró harmadban Trajcsik Dávid, a DVTK saját nevelésű csatára állította be az 5–1-es végeredményt.
Láda Balázs, a Jegesmedvék vezetőedzője elismeréssel szólt ellenfeléről a mérkőzés után. „Nehéz mérkőzés volt mind a kettő, le a kalappal a DAB előtt, hogy végig küzdöttek becsülettel egy ilyen szezont és arra kényszerítettek minket, hogy a legjobbunkat nyújtsuk” – fogalmazott a tréner, aki ugyanakkor elégedett volt csapata teljesítményével. „A mai mérkőzésen is határozottan, magabiztosan kezdtünk és sikerült feltörnünk az ellenfél védekezését az elején. A második harmad elején, amikor letértünk az útról, többször bajba kerültünk, de sikerült ezeket túlélni” – tette hozzá.
A másik ágon a fővárosiak még csak gólt sem engedtek ellenfelüknek a két meccs során. A Budapest JAHC a Magyar Kupa-bronzérmes FEHA19-et kedden hazai jégen 3–0-ra győzte le, csütörtökön pedig 6–0-ra diadalmaskodott Székesfehérváron. A címvédők így magabiztosan jutottak tovább, és hétfőn az Újpesttel találkoznak az elődöntőben.
A DVTK Jegesmedvék számára a DEAC lesz az ellenfél az elődöntőben, a párharc hétfőn Debrecenben kezdődik. A hazai pálya előnye tehát a kezdésnél a cívisvárosiaknál lesz. Az elődöntők az egyik fél harmadik győzelméig tartanak, a mérkőzéseket február 16-án, 18-án, 20-án, valamint szükség esetén 22-én és 24-én rendezik. A debreceniek tavaly egészen a döntőig meneteltek, ahol szoros csatában maradtak alul a Budapest Jégkorong Akadémia HC-vel szemben.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
