A lillafüredi Szeleta-barlanghoz vezető turistaúton egy tábla lombkoronák közötti sétára invitálja a kirándulókat. Aki azonban elindul felfelé a kaptatón, pár perc múlva meglepetésben részesül: a bükki hegyoldalt több mint négy hektáron csupasz, fátlan terület szakítja meg.
A jelenet annál szembetűnőbb, mert mindez a Bükki Nemzeti Park területén, Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legismertebb természeti látványossága mellett fogadja az érkezőt. Február 4-én öt környezetvédő szervezet – köztük a WWF, a Greenpeace és a Magyar Madártani Egyesület – közösen tartott sajtóbejárást a helyszínen, hogy rámutasson: a hazai erdőgazdálkodási rendszer súlyos árat fizet a nemzeti parkok természeti értékeiből.
A bejáráson megszólaló Gálhidy László, a WWF hazai erdőprogramjának irányítója felidézte, hogy szervezetük immár több mint egy évtizede érvel amellett, hogy a nemzeti parkokban jelöljenek ki háborítatlan erdőterületeket. Nyugat-Európában bevált gyakorlat, hogy az erdőket övezetekbe sorolják, és a legértékesebb részeken semmilyen kitermelés nem folyhat. Idehaza is születtek hasonló tervek, de azok évek óta az asztalfiókban hevernek, a konkrét lépések pedig elmaradtak.
Ennek egyik oka a hazai intézményi berendezkedésben keresendő. A védett területek erdei ugyan az államéi, a gazdálkodási jogosítványok viszont az erdőgazdasági társaságokhoz tartoznak, amelyek hagyományosan jóval erősebb érdekérvényesítő képességgel bírnak, mint a nemzeti parki igazgatóságok. A természetvédelmi szempontok így a gyakorlatban sokszor csak jelképes súllyal esnek latba az erdőtervezési folyamatokban.
A Szeleta-tető feletti kitermelést az Északerdő Zrt. végezte. A vállalat korábbi sajtóhírekre reagálva közölte, hogy törvényes keretek között járt el, a fakivágás az erdőkezelés része, és a területen ezt követően új erdőt telepítenek. A zöld szervezetek nem is az erdészek személyes felelősségét firtatják: elismerik, hogy a cégek a hatályos jogszabályok szerint dolgoznak. Éppen ez a gond – mondják –, mert a szabályrendszer úgy van megalkotva, hogy a százharminc éves bükkösök és tölgyesek kitermelése egy nemzeti park kellős közepén is tökéletesen legális maradhat.
Gálhidy számításai szerint a hazai erdőterület nagyjából tizede, mintegy kétszázezer hektár esik nemzeti parkba. Ezeken a területeken ma a fák háromnegyedét gazdasági hasznosításra szánják, és rendszeresen alkalmaznak olyan módszereket, amelyek egy-egy erdőrészletet szinte teljesen megkopasztanak. Ilyenkor az addig zárt lombsátor eltűnésével az erdőtalajt hirtelen éri tűző napfény, a sajátos mikroklíma pillanatok alatt felbomlik, és megkezdődik a termőréteg pusztulása. Létezik ugyan egy kíméletesebb megoldás, az úgynevezett szálalásos gazdálkodás, amelynél a fákat egyenként vagy kis csoportokban termelik ki, de ez az eljárás egyelőre alig néhány parcellán érvényesül.
Fidlóczky József, tapasztalt természetvédelmi erdész szerint a jelenlegi rendszer egy kétszáz éves, az ipari forradalom igényeire szabott modellt örökít tovább, amelynek a huszonegyedik században már nincs létjogosultsága. Az erdész arra is felhívta a figyelmet, hogy a mesterségesen magas szinten tartott vadlétszám tovább nehezíti a helyzetet, mert a nagyvad lelegeli a fiatal hajtásokat, és gyakorlatilag lehetetlenné teszi az erdők természetes megújulását.
A probléma nem csupán a kitermelés módjában, hanem a kitermelt fa sorsában is rejlik. Harmat Ádám, a WWF klímaszakértője rávilágított, hogy az évente kivágott 7,5 millió köbméternek csupán ötöde válik tartós, értékes felhasználású termékké – bútorrá vagy épületelemekké. A felénél is több tüzelőként ég el, részben családi háztartásokban, részben erőművekben. Utóbbiak évente 1,4 millió köbmétert nyelnek el, miközben az ország áramtermelésének alig három százalékát biztosítják. A szervezetek számításai alapján ezt a kapacitást negyven korszerű szélerőmű és viszonylag szerény, az ország meglévő napelem-kapacitásának hét százalékát kitevő bővítés is pótolhatná.
A helyzetet tovább rontja, hogy a pécsi, oroszlányi, tatabányai és ajkai erőművek nyáron is üzemelnek, amikor a megtermelt hőnek semmilyen értelmes felhasználása nincs. A védett erdőkből érkező fa aránya a tűzifapiacon különösen magas, mert a természetközeli állományokban kevesebb az ipar számára hasznosítható, egyenes törzsű rönk, így arányosan több végzi a kazánban.
A háztartási tűzifaégetés mérséklésére is lenne egyszerű eszköz: Harmat szerint az 1,2 millió fával fűtő magyar háztartás energiaigénye töredékére zuhanna pusztán attól, ha ezeket az épületeket korszerűen szigetelnék. Így a védett erdőkre nehezedő nyomás a keresleti oldalról is csökkenthető lenne.
Az értékes, idős állományok kitermelése nem borsodi sajátosság. A közelmúltban a Börzsönyben is földig vágtak százévesnél korosabb erdőrészleteket, a helyszínen ráadásul a munkagépekből szivárgó olaj szennyezte a talajt. A kiálló szervezetek szerint a megoldáshoz nem elegendő az apró alkudozás az erdőtervek margóján: határozott jogszabályi döntés kellene, amely egyértelművé teszi, hogy a nemzeti parkokban a természetmegőrzésé az elsőbbség. Az erdők ugyanis nem egyszerűen nyersanyagforrások, hanem komplex élő rendszerek, amelyek a klímaszabályozástól a talajvédelmen át a települések hűtéséig számtalan szolgálatot tesznek – de csak akkor, ha hagyják őket élni.
A Greenpeace Magyarország a fellépéshez online petíciót is kapcsolt, amelyet a szervezet honlapján lehet aláírni. A kezdeményezés többek között azt követeli, hogy a védett és fokozottan védett területek természetközeli erdeiben szűnjön meg a gazdasági célú fakitermelés, a már károsított védett területeken induljon meg az ökológiai helyreállítás, a legértékesebb erdők pedig kerüljenek a nemzeti parki igazgatóságok kezelésébe. Az aláírók emellett átfogó épületszigetelési programot és a biomassza-erőművek állami támogatásának felülvizsgálatát is sürgetik.
A petíciót már több mint tizenkétezren írták alá.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
