A legújabb Hollósy András-féle városfejlesztési akció: testnevelés óra a hivatalban

A borsodi megyeszékhely alpolgármestere, Miskolc sportembere, a DVTK hangja újabb korszakalkotó ötlettel állt elő. Ezúttal a városért dolgozó hivatalnokok munkáját igyekszik hatékonyabbá tenni, méghozzá testmozgással. A miskolci Városházán ugyanis a dolgozók egészségét és közérzetét támogatandó, bevezették a közös hivatali tornát

Azt hihetnénk, hogy egy ártatlan tréfával van dolgunk, azonban a kezdeményezés teljesen komoly. Hollósy András közösségi oldalán tett bejegyzésében összegzi: Miskolc a sport városa is, ő pedig fontosnak tartja kollégái egészségét és jó közérzetét, ezért biztosítja számukra a városházán történő közös testmozgás lehetőségét.

A program célja, hogy a hivatal munkatársai a munkaidő során is megőrizzék egészségüket és javítsák közérzetüket – írja a miskolcaktual.hu. Ezek szerint tehát a csoportos testnevelés óra nagy valószínűséggel munkaidő alatt vehető igénybe a dolgozók számára. (FRISSÍTÉS: munkaidőn kívüli foglalkozásról van szó.)

Hollósy András úgy véli, nagyon fontos, hogy a dolgozók figyeljenek a rendszeres mozgásra, és kijelentette, egyre többen csatlakoznak a kezdeményezéshez, ami nagy öröm a számára. Amint azt a miskolcaktual.hu írja, a városvezetés célja, hogy a sport és az egészséges életmód a hivatali munka mindennapjainak is természetes részévé váljon.

Vitathatatlan tény, hogy a testmozgás jó hatással bír a fizikai és szellemi egészségre, valamint teljesítményre egyaránt. Azonban a helyiek többsége feltételezhetően egyetért abban, hogy az erre való igény minden felnőtt emberben önmagában kellene megszülessen, ahogyan a rendszeres testmozgás is önálló felelősségként kéne megjelenjen a 30. életévüket betöltött emberek esetében. Kérdéses, hogy nem kellene-e minden hivatali dolgozónak saját szabadidejében gondoskodnia testének karbantartásáról. Legfőképp amellett, hogy a város égető problémái megoldásra várnak, jó néhányuk pedig már bőven meghaladta a teljesítés határidejére tett ígéreteket. Gondoljunk csak Miskolc teljes körű újraaszfaltozására, a barlangfürdő állapotára vagy a 2019-es menetrend visszaállítására. A teljes mértékben feledésbe merült, kampányidőszakban megfogalmazódott vállalásokról (mint az állatorvosi ügyelet mintaprojektének helyi megvalósulása) nem is beszélve.

Fotók: Facebook

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek