Mályi települést jócskán elhagyva a toldozott-foldozott 3-as úton elém tárul a brutális panelrengeteg, az ott a távolban Miskolc. Bal oldalon némi lankás rész, ez megnyugtat, akad itt más is a kockaházakon kívül. Cikkünkben Szabó Antal osztja meg benyomásait a megyeszékhelyről, miután dombok és erdők látványának reményében nemrég a városba költözött.
Azért menekültem a szikről, hogy dombokat, erdővel borított hegyoldalakat lássak, ne üresen porzó délibábokba aludjak bele a volán mögött, hanem kanyargós szerpentinek adjanak adrenalinlöketet a Bükk hegyi útjain. Nincs mese, hátam mögött az Alföld a Tiszával, a Görbeháza előtti egyenes kilométerekkel, az unalmas rónasággal, előttem az Északi-középhegység a maga fenséges erdős vonulataival. Zöld, zöld mindenhol, de most egyelőre a tömbházak erdeje, az Avas terül elém.
Billog Miskolcon, vagy márkanév? Kinek mit jelent az átkosban felhúzott városrész, bár a hírek szerint a rehabilitáció elkezdődött, és ez jó hír mindenképpen.
Aztán bekúszok a városba, a szokásos kétszer kétsávoson, mindenhol az egyenmultik dobozszerű kereskedelmi egységei, váltakozva a franchise-hambizókkal, autónepperek kerítéssel határolt birodalmaival. Eddig minden a megszokott, ám következik egy balkanyar a határozott női Wazze-hang utasítására (Lillafüred irányába vezet az utam), és mindjárt megkapom az Alfölddel kompatibilis emberi szervezet első tesi reakcióját a szintkülönbség váltakozására. Bedugul a fülem, majd kidugul, Vargahegyen újra be, Bükkszentlászló határában (mert természetesen eltévedek) újra ki, miközben visszafordulok a helyes útra. És végül előttem a város, begurulok, villamos keresztezi utamat, kisebb, „csőre” van, zöldes színű, más mint a számomra megszokott, a sárga debreceni. Mindent a Cívis városhoz hasonlítok önkéntelenül, és bár „testvérvárosról” van szó (Kelet piros fehér!-ollé), mégis majd’ minden különböző.
Belakom a kuckómat, ami szó szerint az. Pici garzon, majd feleannyiért mint Hajdú-Bihar megye székhelyén (pedig egyetem itt is, ott is működik) de az most felkapott hely, hogy mást ne írjak, toronydaruk erdejében komplett vendégmunkásváros épül a repülőtér tövében.
És hoppá, Miskolcon hol a repülőtér? Az nincs, tájékoztat idegenvezetőm, öreg hiba, tessék egyet gyorsan építeni, airport nélkül nincs fejlődés. Mondták mások, Miskolc fekvése, akár egy kereszt, nos igen, én a bal szárny legvégében telepedtem le, a kocsit leparkolom, villamossal fedezem fel a várost.
Légkondi kiváló, picit idegesítő az utastájékoztatás előtti állandó trallala, de megszokható, cirka 30 perc és a városközpontban vagyok, ami Szinvapark/Centrum néven fut. Az út alatt kapásból vagy hat Coop-üzletet számolok össze, lakókörnyékemen is csak az van, ilyen Coop, olyan Coop, Miskolc a Coopok városa. Ami még szembetűnő, itt-ott fel és leszálló kigyúrt figyelő tekintetek fekete outfitben. Járatkísérők, mint később megtudom (nem figyeltem a zubbonyok feliratát), a bérletellenőrök nyomában szorosan, mint Trump körül a testőrök. Kiváló kezdeményezés, friss dolog, támogatom, ilyet máshol még nem láttam.
A Belváros szép, a villamos ódon épületek között kanyarog, szűk utcákon, feltűnően sok „kiülős” terasz, a feltűnően sok romos épület között. Ami csodaszép: mindezek hátterében (nekem) hegyoldal, templomokkal, kilátóval díszített ormai. No és a patak, a Szinva, ami meghatározó cégjelző a városban (Szinvailyen, Szinvaolyan KFT, BT…). Tüneményesen csörgedezik keresztül-kasul a villamos szelte völgyön, Diósgyőrben éppúgy mint a belvárosban.
Apropó Diósgyőr! A vár még így a tájidegen homokkő támfalakkal is megejtően szép, ahogy a körülötte elterülő kert. Ha tehetném idehoznám az első randicsókot, olyannyira romantikus díszlete ez egy bimbódzó kapcsolatnak. A szívemnek oly kedves stadion impozáns építmény, bár a környéke még kialakulóban (az újonnan épült kosáraréna sokat dobott rajta), a debreceni Nagyerdei Stadion és környéke szépségben, hangulatban egyelőre verhetetlen… No de vissza a belvárosba… Kevés a fa, a zöldterület, bár a környező mellékutcákon már burjánzóbb a vegetáció, de az „idegenforgalom” a fő közlekedési gerincen folyik, ott meg a nap állásától függően hol az egyik, hol a másik oldalon sétálnak a nézelődők.
A szokásos üzletek itt is. Pláza nagyobb kiadásban, rivális bevásárlóközpont (Szinvapark) nem messze, csak hát a fizetőképes publikum hiánya feltűnő, az üzletekben unatkozó eladók, az ételudvarok szombat este sincsnek zsúfolásig telve. Általános jelenség, aki megtehetné a habzsi-dőzsit, máshol költi a pénzét, aki meg nem teheti meg, Borbács Marcsi Ízörzők-jét nézi a köztévén. Klassz kajákat látni ott is.
Kicsi távolabb a Népkert, ami még megfogott e pár hét alatt. Modern futópálya, árnyékot adó lombok, nem is oly távol a városközponttól. A kultúra (megyei könyvtár) és a sport (jégcsarnok, sportcsarnok) találkozása egy relaxációs zöldterület kebelén. Minden egybegyúrva, ami a test és az agy edzésére szolgál. Szemetet nem láttam, önfeledten játszadozó gyerekeket, fáradtan prüszkölő amatőr kocogókat annál többet. Élmény volt ott ücsörögni pár órát (a futásra még nem készültem fel lelkileg)…
Miskolc szép, a környéke még felfedezésre vár, a programozásba még nem vetettem bele magam, de a hírek alapján az is szervezett és mindenre kiterjedő időtöltést jelent a megyeszékhelyen.
De erről talán egy másik szubjektív beszámolóban…
Szerző. Szabó Antal
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
