Megint betörtek a Pizza Királyhoz

Eddig is tudtuk, hogy a miskolci közbiztonsággal bőven akadnak problémák, de hogy alig néhány nap leforgása alatt másodszor is, ez elképesztő.

Nincs egy hete, hogy az elmúlt szerdán betörtek ebbe a vendéglátóipari egységbe. Akkor a Pizza Királyt teljesen kipakolták, még a telefont is, amin a megrendeléseket fogadták. Rengeteg segítő szándékú embernek köszönhetően azonban már csütörtökön részben sikerült kinyitniuk.

Viszonylag gyorsan sikerült a talpra állás és már a múlt hét második felében részben, majd egészben sikerült megnyitniuk az éttermet. Erre jött az újabb csapás, ezúttal most, kedden. „Sajnálattal kell közölnünk, hogy ismét betörtek hozzánk. Kérjük vendégeink és ismerőseink segítségét: ha bárki bármit látott vagy tud az esetről, kérjük, írjon nekünk privát üzenetet! Nagyon hálásak lennénk minden információért!” – tette közzé a Pizza Király a közösségi médiában.

A hozzászólók között akadt, aki szerint ez már részben a rendőrségnek is szól, hogy a tettesek vérszemet kaptak, mivel azzal szembesültek, hogy a múlt héten sem sikerült semmit kideríteni. Reméljük, most már leszállnak a betörők az étteremről. Azt nem tudjuk, hogy a a mostani újabb eset mennyire akadályozza a Pizza Királyt abban, hogy vendégeket fogadjon.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek