Horváth Csenger, a DVTK korábbi sportigazgatója, részletes, kétrészes interjút adott az 1910.hu-nak, amelyben kendőzetlenül beszélt arról, miért jutott kiesésbe a Diósgyőri VTK, milyen erők dolgoztak ellene, miközben megpróbálta megújítani a klubot, és hogy lát-e egyáltalán kiutat a jelenlegi helyzetből.
A sportigazgató szerint a kiesés nem hirtelen következett be, hanem egy hosszabb, strukturális leépülés betetőzése volt. Már 2025 májusában figyelmeztette a klub vezetését: ha nem fogadják el az általa javasolt koncepciót, a DVTK könnyen a Szombathelyi Haladás sorsára juthat. A figyelmeztetés nem talált süket fülekre – de a szükséges változtatásokat mégsem hajtották végre. Hogy ez mennyire nem volt véletlen, Horváth az interjúban fokozatosan fejtette ki.
Nem érzett elégtételt, hogy jóslatai beigazolódtak. Elmondása szerint sokkal több olyan barát és ismerős gyűlt köré Miskolcon, aki szívvel-lélekkel kötődik a klubhoz, mint olyan, akinek a DVTK pusztán megélhetési forrás – a kiesés fájdalma tehát személyes is számára. Ehhez társult az a keserűség, amellyel végignézte, amint azok a játékosok, akikkel tárgyaltak, de akiket végül nem tudtak leigazolni, mára a Bajnokok Ligájában szerepelnek, vagy kulcsemberei lettek élvonalbeli nyugat-európai csapatoknak.
Horváth az interjúban nem csupán a DVTK belső problémáit elemezte, hanem tágabb keretbe is helyezte azokat. Értékelése szerint az elmúlt évtizedben elképesztő mennyiségű állami pénz ömlött a magyar labdarúgásba, hatalmas infrastrukturális fejlesztésekkel együtt – ám ez a folyamat összességében kontraproduktívvá vált. Egy olyan kontraszelektált közeg alakult ki, amelynek fő célja a minél több központi forrás lehívása volt, nem pedig a valódi értékteremtés. Ez a modell akkor válik fenntarthatatlanná, amikor a támogatásokat nem szakmai fejlesztésbe fektetik, hanem azok a futball körül évtizedek óta jelenlévő személyek szívják fel, akik minimális erőbefektetéssel vitték haza a maximális hasznot.
Szemléletes összehasonlításként hozta fel a Zalaegerszegi TE példáját: ott konszolidált, átlátható a működés, sok fiatal játékossal, szándékosan alacsonyan tartott bérekkel és kisebb stábbal dolgoznak. Egy ilyen szervezetet sokkal könnyebb átvenni és átalakítani, mint a DVTK-t, ahol – Horváth szavaival – már a legkisebb változtatáskor is több száz dolgozó érezheti úgy, hogy sérülnek az érdekei.
A korábbi sportigazgató szerint a klub működésképtelenségének legfőbb oka egy átláthatatlan, minden kulcspozíciót uraló kapcsolati háló, amelyet Sántha Gergely tulajdonos emberei szőttek át a szervezeten. Ez a rendszer látszólag együttműködő volt – szemtől szembe mindenki a pozitív együttműködés jeleit mutatta –, a gyakorlatban azonban minden újítási törekvést lassított és gátolt.
Horváth és kollégái az első másfél hónapot szinte kizárólag azzal töltötték, hogy reggel nyolctól este nyolcig bent ültek a klubházban, és igyekeztek feltérképezni a kapcsolati hálókat, megismerni az embereket és megérteni a háttérben zajló folyamatokat. Amint érzékelték, hogy valódi problémát jelentenek a megszokott ügymenetnek, azonnal megkezdődött a szisztematikus lassítás.
Horváth szemléletes példákat sorolt fel. Decemberben, amikor az esti időjárás-jelentésből kiderült, hogy havazni fog, felhívta az illetékest, kérve, hogy hajnalban takarítsák le az edzőpályát. Másnap tizenöt centis fagyott hóréteg fogadta. Az edzőpálya minőségéért felelős személy ugyanennek a kapcsolati hálónak volt a tagja, saját egyéni érdekeivel. Hasonló volt a helyzet az edzések intenzitásával: Valdas Dambrauskas előfordult, hogy dühösen hívta fel Horváthot, mert az edzéstervét sem sikerült maradéktalanul végrehajtani, a pályabeosztással kapcsolatos kérése egyszerűen nem teljesült. Az apró akadályok naponta halmozódtak, és ezek kezelése emésztette fel munkaidejük nagy részét.
Nem csupán a napi működést akadályozták. Egy fiatal játékosnak egyszer téves diagnózist állítottak fel, miközben az erőnléti edző szerint az illető erőnléti teszteken teljesen rendben volt. A szándékos dezinformáció a szurkolók felé is működött: a Nyíregyháza elleni meccs előtt például az a hír terjedt el, hogy Horváth megfenyegette a játékosokat, tíz embert készül kirúgatni. Mindennek egyetlen célja volt: megosztani a szurkolókat és ellenük hangolni őket.
Horváth hangsúlyozta: nem egyedül érkezett Diósgyőrbe, hanem egy felkészített szakmai stábbal. Kovács Ronald, az egyik kulcskollégája, már az egyetemi évei alatt Dániában, Hollandiában, Belgiumban és Franciaországban tanulmányozta a klubok működési modelljeit, a játékosválasztás és az adatelemzés módszertanát. Marczibál Levente adatelemző és játékosmegfigyelő Csehországban és Szlovákiában is dolgozott – Horváth szerint ő az egyik legjobb hazai játékosmegfigyelő. A csapathoz tartozott Páncsics Dusán is, aki jóval korábban érkezett a klubhoz, és elsőként „kapcsolta fel a lámpát a sötét szobában”: ő volt az, aki feltérképezte a háttérben zajló folyamatokat és megmutatta azokat Magyar Mátyásnak, a klub akkori elnökének.
Ez a stáb olyan játékosokat azonosított, akik azóta Bajnokok Ligájában szerepelnek, vagy alapemberei a skót Hearts-nek, a belga Union St. Gilloise-nak, illetve a görög kupagyőztes OFI Krétának. Horváth szerint mindez nem véletlenszerű volt: a scouting rendszer és az adatelemzés megalapozott döntések sorozatát hozta volna, ha hagynák működni. A kiszemelt igazolásokból azonban nem lett semmi – a kész kerettervet megfúrták.
Hasonló a helyzet Valdas Dambrauskasszal. Horváth évekkel ezelőtt, a Videoton–Omonia Nicosia meccsen figyelt fel rá, és azóta követte a pályafutását. Amikor beléptek Diósgyőrbe, elkezdtek egy edzői adatbázist is felépíteni – és a kollégája, anélkül, hogy Horváth javasolta volna, önállóan feltette Dambrauskast a tízes listára. Szerb edzőt nem akartak, a felhozatalból kirostálták a neveket, és közös pont lett: Valdas. A litván szakember Horváth szerint egy tanító alkat, aki egyszerre képes eredményes és inspiráló lenni – ma veretlenül vezet egy bakui csapatot.
Az interjúban szóba került Elton Acolatse-nak a mostani szezon közbeni eladása is, amely annak idején nagy vitát kavart a szurkolók körében. Horváth elmondása szerint amikor megérkezett a klubhoz, a játékos kiegészítő státuszban volt, az edző szerint tavaszig sem volt várható a visszatérése – majd néhány nappal később győztes gólt szerzett a Videoton ellen. Horváthék beleálltak a kérdésbe, és az őszi harmadik hely elérésében Acolatse visszahelyezése kulcsszerepet játszott.
A sportigazgató ugyanakkor a szezon közbeni eladásnál nem az üzleti döntés jogosságát vitatta, hanem a mögöttes struktúra hiányát. Egy akkora klubnál, amely országos szinten top 3-4-es büdzsével dolgozik, alapkövetelmény kellene legyen, hogy a legjobb játékos esetleges eladására mindig legyen kész csere-jelöltek listája. Ennek a rendszernek a kiépítésére tíz év sem volt elegendő – ez az igazi felelősség.
A feljutás esélyeiről Horváth kíméletlen őszinteséggel fogalmazott, szembehelyezkedve azzal az optimizmussal, amellyel mások – köztük Nebojsa Vignjevic korábbi edző – nyilatkoztak a témában. Állítása szerint a DVTK-nál jelenleg két dolog van meg: a beton, ha azt alapnak tekintjük, illetve egy megviselt, sokat szenvedő, de még élő szurkolói kultúra. Ez önmagában kevés. Az akadémia leginkább csak nevében akadémia – a legtehetségesebb magyar fiatalok a Honvéd akadémiáján vannak –, és a jelenlegi utánpótlás-játékosokra alapozva a DVTK NB III-as átlagot tudna produkálni, nem NB I-es visszatérést. Egy-egy tehetséget – mint a csapatba emelt Szakos Bencét – ki lehet emelni, de öt-hét fiatalt egyszerre bevetni egy feljutásért küzdő csapatban irreális elvárás.
Problémásnak látja a finanszírozási helyzetet is. Az elmúlt évek szinte összes bevétele állami forrásokból – MTVA, Szerencsejáték Zrt. szerződések – érkezett, ezek idén lejárnak. Az NB II-es közvetítési jogdíj töredéke az első osztályénak, a nézőbevételek pedig sosem jelentettek meghatározó tételt a büdzsében. Mindez egy olyan szervezetnél okoz különösen súlyos gondot, amely akkora méretűre és költségigényűre nőtt, hogy fenntarthatósága szempontjából alapjaiban kérdéses.
Horváth szerint a szurkolókat sem szabad átverni: az életben maradás a tét, nem a feljutás.
Az NB II-vel kapcsolatban hozzátette: a liga jelenleg rendkívül képlékeny, ráadásul strukturálisan egyenlőtlen – az osztályozó rendszer bevezetésével az NB I-es csapatok lényegesen nagyobb büdzsével szállnak be a feljutásért folyó küzdelembe. Várhatóan egyetlen csapatnak lesz reális esélye a feljutásra, és ahhoz egy nagyon pontosan összerakott koncepcióra lesz szükség, nem rögtönzésre.
Horváth az interjúban a sajtó felelősségét is felvetette. Értékelése szerint a DVTK kiesésében meghatározó szerepet játszott az, ahogyan a köztévé és néhány médium kezelte a klub körüli eseményeket – szándékosan felépített narratívával, kontextus nélküli adatközléssel, félretájékoztatással. Példaként hozta fel, hogy a Zalaegerszegi TE-t összeeső projektként mutatták be, miközben a DVTK-t felvirágzónak – aztán ennek tökéletes ellentéte valósult meg. Megemlítette az elhallgatott szurkolói bojkottot, a torzított nézőszámokat, és azt az esetet is, amikor ifj. Knézy Jenő élő adásban tett kritikus megjegyzéseket róla – Horváth elmondása szerint egy belső forrás utólag megerősítette, hogy konkrét megrendelésre történt.
A sportigazgató nem zárta ki a visszatérés lehetőségét, de feltételhez kötötte. Előbb teljes személycserére lenne szükség – saját szavaival „a takarítókig bezárólag” –, majd egy olyan tulajdonosra, aki nem eszközként, hanem célként tekint a futballra, és aki ambíciókkal, értékteremtési szándékkal lép be a klubba. Ha ez megvalósulna, Horváth visszamenne.
Ha viszont ez nem következik be, minden más változtatás csak toldozás-foldozás marad egy fenntarthatatlan rendszeren. Ezt a tanulságot Kerkez Milos és Vitális Milán példáján keresztül is illusztrálta: mindkét esetben az volt a döntő, hogy valaki kitartott mellettük akkor is, amikor a környezet feladta volna őket.
A folyamatokba vetett hitnek és a türelemnek van eredménye – de ehhez először valóban tiszta lappal kellene kezdeni Diósgyőrben.
A teljes interjú – melyet Somló Ádám és Imre Róbert készített – elolvasható az 1910.hu Facebook-oldalán illetve az Amíg Élek Én weboldalon (1., 2.).
Ezt a témát boncolgatja a Borsod24 beszélgetések sorozat is, melyet május 12-én (kedden), 19:00 órától tartunk a Tudomány és Technika Házában. Meghívott vendégeink: Kele János sportszakíró-közgazdász és Tompos Ádám újságíró és DVTK-szurkoló. Jegyek az alábbi képre kattintva kaphatók.
Adója 1%-a most a független helyi újságírás fennmaradását jelentheti. Támogassa kiadónkat, az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesületet, melynek adószáma 19315333-2-05.
