Május 4-én indul az avasi városrész történetének talán egyik legjelentősebb közlekedési fejlesztése. A Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utcák megújítására Miskolc önkormányzata 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást fordít, a munkálatok első szakasza egészen július elejéig jelentős forgalmi változásokkal jár majd.
A fejlesztés során az útfelület felújítása mellett a környező infrastruktúra is hangsúlyt fektetnek: a buszmegállók és gyalogátkelőhelyek akadálymentessé válnak, a járdák burkolata megújul. A beruházás összesen több mint 2,7 kilométernyi útszakaszt érint.
A régi, elhasznált aszfalt helyére új, tartós réteg kerül; a töredezett útszegélyeket kicserélik, az aknafedlapokat és víznyelőket pedig szintbe hozzák vagy cserélik; a nagy terhelésnek kitett megállóhelyeken bazaltbeton burkolatot alakítanak ki a nyomvályúsodás megelőzésére valamint a Pattantyús utcai járdák megújulnak, az általános iskola előtt pedig 120 méteren új biztonsági korlátot emelnek. Emellett felülvizsgálják és korszerűsítik a zebrák megvilágítását is.
Az első ütem május 4. és július 3. között zajlik, ebben az időszakban a Szentgyörgy utca bizonyos szakaszain, valamint a Klapka utca egy részén sávlezárásokra kell készülni. A közlekedés viszont nem áll le teljesen, a munkálatok idején egy sávon folyamatosan haladhat a forgalom, és minden irányba biztosított marad a kanyarodási lehetőség. A mellékutcákba való behajtást csak a legszükségesebb esetben, az aszfaltozás rövid ideje alatt korlátozzák.
A teljes projekt a tervek szerint idén októberben fejeződik be, addig a kivitelező kéri a környéken élők és az autósok türelmét.
A projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) forrásaiból valósul meg, a kivitelezésért a Colas Út Zrt. felel.
Kép: Mocsári László
Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Borsod24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!
