A kormány vasúti járműbeszerzési terve szerint a Debrecen–Nyíregyháza–Miskolc vonal is részesül az újonnan beszerzett és felújított motorvonatokból. Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön Hajdúszoboszlón tartott tájékoztatóján ismertette a részleteket.
A tervek szerint 10-15 éves, használt svájci Stadler gyártmányú motorvonatokat vásárolnak, amelyeket Szolnokon újítanak fel és alakítanak át a hazai viszonyokhoz. Ezeket a járműveket többek között a keleti országrészben, a miskolci vonalon is bevetnék. A miniszter a svájci járművek minőségét hangsúlyozta, hozzátéve, hogy új motorvonatokat jelenleg nehéz beszerezni Európában.
Még idén 93 motorvonat lekötéséről állapodnak meg 80 milliárd forintért. A felújítás és átállítás Szolnokon történik, ahol a Stadler szervizeli a leszerelt vonatokat. A 14 ezer ülőhely-kapacitás tíz százalékát döntően Debrecenben és Miskolcon használhatnák az utasok.
Ezen felül a kormány a kínaiaktól 70 új motorvonatot szándékozik vásárolni a MÁV számára. Nyáron a CRRC ZEMU nevű emeletes kínai vonat összeférhetőségi tesztelésén volt a hazai vasúthálózaton. A 158 méter hosszú, 571 ülőhelyes jármű 1280 utas szállítására képes, maximális sebessége 200 kilométer per óra.
A vasútfejlesztés hátterében az áll, hogy a MÁV jelenleg 50-60 éves járművekkel szolgáltat, ami jelentős terhelést jelent a rendszerre. A tervezett beszerzések ennek a problémának a kezelését célozzák.
Lázár ígéreteivel nem árt óvatosan bánni, itt írtuk meg, hogy januári miskolci ígéreteiből novemberig gyakorlatilag semmi nem valósult meg.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
