Úgy tűnik, a Zalaegerszeg utáni 2-0-ás vereség után a diósgyőri szurkolóknak tényleg elegük lett.
Újabb vereségével már tényleg a kiesés elkerüléséért kell küzdenie a nyáron sokkal nagyobb reményekkel induló miskolci gárdának. Bár most még épp a vonal felett, a 10. helyen áll a DVTK, vasárnap játszik a már kieső helyen álló, egy ponttal előzött Kazincbarcika (akiknek amúgy is van egy elmaradt meccsük), és a Nyíregyháza is. Ha valamelyik csapat nyerni tud, akkor a Diósgyőr már kieső hely pozícióban lesz a bajnoki szünetben.
Holdampf Gergő a DVTK csapatkapitánya a mérkőzés után a klub honlapján az alábbi nyilatkozatot adta:
,,Hiába ez volt az év leghosszabb utazása, Zalaegerszegre is elkísértek minket a szurkolóink, akik megállás nélkül biztattak minket egészen a mérkőzés végéig. A lefújást követően odahívtak a kerítéshez, és korrekt hangnemű beszélgetést folytattunk, ahol az volt a legfontosabb kérdésük, hogy miként tudnának segíteni nekünk.
Elmondtam, hogy a csapat ugyanúgy egy család, mint a szurkolótábor. Tudjuk, hogy nekik a DVTK az életük, de nekünk is rossz ránézni tabellára. A Paks ellen jó játékkal nyertünk, a Szeged ellen probléma nélkül jutottunk tovább, és az Újpest ellen jól kezdtünk, de utána elbaltáztuk, ami a mai találkozóra is igaz. Az eredmények elmaradása miatt mindenki szenved – beleértve a játékosokat, a stábtagokat és vezetőket is. Nekünk most össze kell tartanunk, és csendben dolgozni, amíg meg nem lesz az eredménye. Bízunk egymásban, bízunk a stábban, mert ha nem így lenne, akkor esélyünk sem lenne rendezni sorokat.”
A szurkolói csoportoknál betelt a pohár, úgy tűnik. Az Ultras Diósgyőr szégyenként emlegeti a produkciót, és megnevezte a felelősöket, molinókat helyeztek el a város több pontján. Célkeresztbe került az edző, a sportigazgató és Sántha Gergely is, igaz, utóbbi október közepén mondott le a klub ügyvezetői tisztségéről, miután a NER-közeli 4iG SDT-hez szegődött, általános vezérigazgató-helyettesnek.
Kovács Zoltán sportigazgató a meccs után kijelentette, hogy nem lesz edzőcsere.
– A DVTK mindig a figyelem középpontjában áll, szerencsére sok embert érdekel a csapat teljesítménye. Sikerek és balsikerek idején is rengeteg információ kel szárnyra, éppen azért kérek most szót, hogy a szurkolók különbséget tudjanak tenni a valós és a valótlan hírek között. Ilyen helyzetben a legegyszerűbb edzőt váltani, mert azzal ideig-óráig csillapítani lehet a jogos szurkolói elégedetlenséget, és a klubvezetés is azt mutatja, hogy ők aztán mindent megtesznek az előrelépés érdekében. Azonban ez sok esetben csak látszatintézkedés, ezért továbbra is Vladimir Radenković irányítja a DVTK első csapatát, és az ő feladata, hogy minél előbb elkezdjük a pontok gyűjtögetését – mondta el a sportvezető.

Az 1910.hu – a DVTK szurkoók otthona nevű oldal kijelentette, hogy a szokásos, meccsnapot követő elemzését nem készítik el mindaddig, amíg Radenkovic ül a csapat kispadján. Úgy látják, hogy a szerb edző teljesítménye értékelhetetlen és félő, hogy ebből hamarosan NB II lesz így.
Kérdés, hogy a most következő bajnoki szünetben – a magyar válogatott kedden Örményország, vasárnap Írország ellen játszik VB-selejtezőt – milyen változások történnek a csapatnál, mennyire inog Vladimir Radenkovic vezetőedző és Kovács Zoltán sportigazgató széke.
A DVTK az elmúlt öt bajnoki meccséből egyet nyert meg (a Paks ellen), 4-szer szenvedett vereséget (Zalaegerszeg, Újpest, Győri ETO, Kisvárda), a 4-10-es gólkülönbség mellett begyűjtött 3 pont a legrosszabb mutató a mezőnyben október óta. A kupában a csapat jobban teljesített, nemrég a másodosztályú Szegedet győzte le, februárban jöhet a folytatás a Paks ellen a nyolcaddöntőben.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
