Újabb vállalás a Fidesztől: Csöbör Katalin ismét 500 milliós ígérettel jelentkezett

A miskolci járás félmilliárd forintra nyújthat be fejlesztési igényt, ezt ígéri a jövő évre a fideszes képviselőnő.

Csöbör Katalin saját közösségi oldalán jelentette be, hogy 65 milliárd forint jut a Versenyképes Járások Programra 2026-ban, ebből a Miskolci járás 500 millió forintra nyújthat be fejlesztési igényt. Elmondása szerint erről egyeztettek hétfőn a miskolci konzorcium polgármestereivel. Az utóbbi hónapokban, közeledve a választásokhoz, a Fidesznek és személyesen Csöbör Katalinnak már nem az első ígérete a miskolciak irányába.

Még augusztusban olvashattuk a fideszes képviselőnő ígéretét jelentős miskolci útfelújításokról. Akkor ezt a bejegyzést tette. “Jelentős útfelújítási munkák kezdődnek hamarosan Miskolc több fontos útján. Hogyan tudjuk összehangolni ezeket annak érdekében, hogy minél kisebb fennakadást okozzon a közlekedésben – erről egyeztettünk ma Mikesz Csabával, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató helyettesével és Tóth-Szántai Józseffel, Miskolc polgármesterével” – írta. Igaz, év elején megígérte a barlangfürdő (idén) június végi megnyitását is, abból végül annyira nem lett semmi, hogy még most is zárva van. (Fotó: Csöbör Katalin – Facebook)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek