Beszélhet a Strabag az M30 kapcsán – Lázár János feloldotta a kommunikációs tilalmat (frissítve)

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) feloldotta a Strabag kommunikációs tilalmát az M30-as autópálya Miskolc és Szikszó közötti szakaszának lezárásával kapcsolatban. A kivitelező így mostantól szabadon tájékoztathatja a nyilvánosságot a helyreállítási munkákról. Az üggyel kapcsolatban a Magyar építők lapja is megjelentette saját riportját, melyben részletezi a kialakult helyzethez vezető eseményeket, valamint rámutat a beruházó (ÉKM) és a kivitelező (Strabag) álláspontja között húzódó ellentmondásokra.

A korlátozást korábban maga a minisztérium rendelte el, kötbér terhe mellett, miután a szakaszt a pályatest megsüllyedése miatt kényszerből lezárták. Ez a döntés feszültséget keltett, mivel Lázár János nyilvánosan a Strabag felelősségét hangsúlyozta, miközben a vállalat nem reagálhatott.

A tiltás feloldására október 21-én került sor, nem sokkal azután, hogy a Telex nyilvánosságra hozta a Strabag dolgozóinak címzett belső levelet.

https://www.facebook.com/ekm.gov/posts/pfbid0WJrcwfcPJ85WX7FrCx7EBsHRapqZmMqzcEq76D91DXumJULqnhUhG4C53PYY6n6Wl
Az ÉKM a közösségi média felületén tájékoztatott a tiltás feloldásáról

Az ÉKM közlése szerint most „nincs több hivatkozási alap, nincs több korlát” – a kivitelező bármikor megszólalhat az ügyben. A Strabag időközben független szakértőket, köztük geológusokat és geotechnikusokat bízott meg a pályaszerkezet csúszásának okainak feltárásával, és az eredményekről már tájékoztatta a minisztériumot is.

A Magyar Építőknek nyilatkozó útügyi szakember szerint a meghibásodás nem építési hiba következménye, hanem a Hernád völgyének sajátos talajszerkezete és a dombvidéki területek természetes kockázatai idézték elő. Az aszimmetrikus töltésszerkezet alatt lévő gyengébb altalaj a rendkívül csapadékos 2023-as év során instabillá vált, ami végül a pályatest megcsúszásához vezetett.

„Ennek tükrében egyáltalán nem meglepőek a projekt utóéletét kísérő viharok; ugyanakkor a közbeszédben megnyilvánuló jelenlegi nézőpont -amely szinte kizárólag a kivitelező felelőségét helyezi középpontba – alighanem téves. A projekt részleteit jól ismerő, neve elhallgatását kérő útügyi szakember ugyanis alapvetően úgy értékelte lapunknak a történteket, hogy az M30-as lezárásához vezető útkárosodás az egész szakmának és a döntéshozóknak egyaránt egy óriási intő jel! Kifejtette: az alföldi útfejlesztések korszaka után a jövőben az M30-ashoz hasonló geotechnikai kihívásokkal járó dombvidéki útépítések várhatóak majd hazánkban. Emiatt különösen fontos lenne leszűrni a Szikszónál történt jelentős útkárosodás tanulságait, alaposan megvizsgálva a klímaváltozás jelenleg még felméretlen, és egyáltalán nem figyelembe vett tényezőit is. A szakember szerint egyértelmű, hogy előre nem látható okok állhatnak a káresemény mögött, ami után azonban ideje a monitoring, az alapkutatások és az útügyi előírások fejlesztésére fordítani a fókuszt” – írja a Magyar Építők.

A helyreállítás során a Strabag mélyszivárgó rendszert épített ki és vasbetoncölöpökkel erősítette meg a töltést. A szakértők szerint az eset tanulsága az, hogy a jövőbeni dombvidéki útépítéseknél a részletes talajvizsgálatokra és folyamatos monitoringra kell helyezni a hangsúlyt.

https://www.facebook.com/reel/614962198243308/
Az aPont Miskolc videója a kormányzat és a Strabag közti viszony kapcsán

Korábban az ÉKM határozottan kijelentette, hogy a pályasüllyedés a kivitelező hibájából történt, és az ügy nem söpörhető a szőnyeg alá. A Strabag most először reagálhat érdemben ezekre a vádakra, azonban a Magyar Építők riportjából is kiderül, hogy előre nem látható események befolyásolták a munkálatok haladását. A lap cikkéből az is világossá válik, hogy a kivitelező időben jelezte a beruházó felé a problémát, miután észlelte azt.

„Mint ahogyan a nyilvánosságra került ütemtervben is látható volt, az ott is piros betűvel feltüntetett konszolidációs folyamatra 2 hónap időintervallum volt betervezve. Ennek megfelelően a STRABAG az ÉKM-nek is időben jelezte, hogy a szükséges szakmai standardok szerint csak akkor tudja megkezdeni a pályaszerkezet építését, ha ezt a vonatkozó útügyi előírások lehetővé teszik. Magyarul, amennyiben a konszolidáció mértéke a műszaki előírásoknak megfelelően alakul” – olvasható a cikkben.

https://www.facebook.com/MiskolciaPont/videos/1492515648527458/

Az aHang civil szervezet Miskolci csapata már korábban felkarolta az M30-as autópálya lezárt szakaszának ügyét. Az általuk szervezett lakossági fórumon sikerült is megállapodniuk az Építési és Közlekedési Minisztériummal abban, hogy a csoport néhány tagja időről-időre részt vehet olyan munkacsoport-megbeszéléseken, melyeken a javítással kapcsolatos kérdéseiket tehetik fel, illetve tájékoztatást kaphatnak. Lázár János azonban több alkalommal elhalasztotta a legutóbbi megbeszélést, ezért az aPont Miskolc aktivistái a helyszínre kivonulva tették fel a munkálatokat érintő kérdéseiket.

Fotó: ÉKM

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek