A labdarúgó NB I-ben újonc Kolorcity Kazincbarcika SC hivatalos honlapján mutatta be a nemrég kinevezett Kuttor Attila vezető edző szakmai stábját. A másodosztályból meglepetésre feljutó borsodi együttes jelentős változásokat hajtott végre mind a szakmai vezetésben, mind a játékoskeretben.
Kuttor Attila ismerős arcokkal dolgozhat majd együtt új munkahelyén. Desits Szilárd asszisztens edzőként csatlakozik a klubhoz, ezzel újra összeáll a korábban már együtt dolgozó szakmai páros. A két szakember 2021 nyarán került együtt a Vasas gárdájához, ahol a következő szezonban sikeresen feljutottak az élvonalba, ám aztán különváltak útjaik. Míg Kuttort ősszel menesztették az NB I-ben, Desits maradt a fővárosi klubnál, sőt Kondás Elemér kirúgása után ő is vezetőedzőként fejezte be azt a szezont. Végül őt is elbocsátották a következő, immár újra másodosztályú idény februárjában.
A szakmai stáb további tagjai között szerepel Bajor Richárd erőnléti edzőként és Szentpéteri Viktor kapusedzőként. Az asszisztensi és videóelemzői feladatokat ellátó Simon László pedig marad a csapatnál, biztosítva ezzel a kontinuitást az átalakuló klubnál.
A játékoskeretet is érintette a változás Kazincbarcikán. A klub bejelentette, hogy egy évre kölcsönveszi a vajdasági Topolya SC magyar szélsőjét, Sós Bencét. A 31 éves futballista két évet töltött Szerbiában, ahol 47 bajnoki mérkőzésen három gólt szerzett és 13 európai kupamérkőzésen is pályára lépett.
“Bence nagyon összetett játékos, több poszton bevethető, átlag feletti gyorsasága van és a mentalitása is kiemelkedő” – nyilatkozta a szélsőről Simon Miklós klubigazgató a klub honlapján. Sós korábban 135 NB I-es és 53 NB II-es találkozón lépett pályára, ezeken 21 gólt szerzett. A játékos karrierjének kiemelkedő pillanata a 2021-es Magyar Kupa-győzelem volt Debreceni színekben.
“Nagyon szép két évet töltöttem Topolyán. Még két évig szerződés köt hozzájuk, de úgy ítéltem meg, hogy a karrierem szempontjából ez egy nagyon jó lehetőség. Voltak más ajánlataim is az NB I-ből, de azt éreztem a Barcika szeretné a legjobban, hogy csatlakozzak, és ezt az első naptól kezdve éreztették” – magyarázta döntését Sós Bence, aki jobb- és balszélsőként, valamint támadó középpályásként is bevethető.
Keddi hír, hogy a 28 éves ukrán védekező középpályás, Mihajlo Meszhi is a frissen NB I-be feljutott Kazincbarcika együtteséhez szerződött. A grúz származású, de Doneckben született futballista legutóbb Kecskeméten játszott, korábban pedig Mezőkövesden szerzett tapasztalatokat a magyar élvonalban. Meszhi örül, hogy újra együtt dolgozhat Kuttor Attila vezetőedzővel, és segíteni szeretné a klub céljainak elérésében. Magyarországi pályafutása során összesen 102 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára.
A Kazincbarcika így tapasztalt szakmai stábbal és rutinos játékosokkal készülhet az NB I-es debütálására, ahol minden bizonnyal a bennmaradás lesz a fő cél a feljutó csapat számára.
Az MLSZ sorsolása az alábbi menetrendet mutatja a barcikaiaknak, ez azonban a tévés közvetítések és a kupaszereplések miatt még változhat, ahogy a mezőkövesdi helyszín is, a csapat ugyanis szeretne tavasszal tényleg hazai stadionban játszani.
- forduló: KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – PUSKÁS AKADÉMIA FC; 2025. 07. 26. – Mezőkövesd Városi Stadion
- forduló: FERENCVÁROSI TC – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC; 2025. 08. 02. – Groupama Aréna
- forduló: KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – DVSC; 2025. 08. 09. – Mezőkövesd Városi Stadion
- forduló: DVTK – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC; 2025. 08. 16. – DVTK Stadion
- forduló: KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – ETO FC; 2025. 08. 23. – Mezőkövesd Városi Stadion
- forduló: PAKSI FC – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC; 2025. 08. 30. – Paksi FC Stadion
- forduló: KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – ÚJPEST FC; 2025. 09. 20. – Mezőkövesd Városi Stadion
- forduló: ZTE FC – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC; 2025. 09. 27. – ZTE Aréna
- forduló: KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – MTK BUDAPEST; 2025. 10. 04. – Mezőkövesd Városi Stadion
- forduló: KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – KISVÁRDA MASTER GOOD; 2025. 10. 18. – Mezőkövesd Városi Stadion
- forduló: NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC; 2025. 10. 25. – Nyíregyháza Városi Stadion
- forduló: PUSKÁS AKADÉMIA FC – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC; 2025. 11. 01. – Puskás Akadémia Pancho Aréna
- forduló: KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – FERENCVÁROSI TC; 2025. 11. 08. – Mezőkövesd Városi Stadion
- forduló: DVSC – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC; 2025. 11. 22. – Debreceni Nagyerdei Stadion
- forduló: KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – DVTK; 2025. 11. 29. – Mezőkövesd Városi Stadion
- forduló: ETO FC – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC; 2025. 12. 06. – ETO Stadion
- forduló: KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – PAKSI FC; 2025. 12. 13. – Mezőkövesd Városi Stadion
- forduló: ÚJPEST FC – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC; 2025. 12. 20. – Szusza Ferenc Stadion
- forduló: KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – ZTE FC; 2026. 01. 24. – Mezőkövesd Városi Stadion
- forduló: MTK BUDAPEST – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC;2026. 01. 31. – Új Hidegkuti Nándor Stadion
- forduló: KISVÁRDA MASTER GOOD – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC; 2026. 02. 07. – Kisvárdai Várkerti Stadion
- forduló: KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC; 2026. 02. 14. – Mezőkövesd Városi Stadion
- forduló: KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – PUSKÁS AKADÉMIA FC; 2026. 02. 21. – Mezőkövesd Városi Stadion
- forduló: FERENCVÁROSI TC – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC; 2026. 02. 28. – Groupama Aréna
- forduló: KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – DVSC; 2026. 03. 07. – Mezőkövesd Városi Stadion
- forduló: DVTK – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC; 2026. 03. 14. – DVTK Stadion
- forduló: KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – ETO FC; 2026. 03. 21. – Mezőkövesd Városi Stadion
- forduló: PAKSI FC – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC; 2026. 04. 04. – Paksi FC Stadion
- forduló: KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – ÚJPEST FC; 2026. 04. 11. – Mezőkövesd Városi Stadion
- forduló: ZTE FC – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC; 2026. 04. 18. – ZTE Aréna
- forduló: KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – MTK BUDAPEST; 2026. 04. 25. – Mezőkövesd Városi Stadion
- forduló: KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – KISVÁRDA MASTER GOOD; 2026. 05. 02. – Mezőkövesd Városi Stadion
- forduló: NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC; 2026. 05. 16. – Nyíregyháza Városi Stadion
Nyitókép: a Kolorcity Kazincbarcika Sport Club Facebook-oldala
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!