Miskolci lett az ország második legjobb burgerezője, mályinkai a legjobb étterme

Megosztás

A megyeszékhelyen, a Széchenyi utcán működő Leves és Burger Facebook-posztban tette közzé a nagyszerű hírt, miszerint a Street Kitchen Guide kiadvány szerint ők szerezték meg az ország második legjobb burgerezője címet. Az értékeléseket böngészve arra is rábukkantunk, hogy ugyanezen a megmérettetésen a mályinkai Iszkor még ennél is jobb eredményt ért el, étterem és bisztró kategóriában mindenkit maga mögé utasított.

A közösségi médiában jött szembe szerkesztőségünkkel a hír, milyerint megjelent a legújabb Street Kitchen Guide, amiben az ország több mint 700 legmenőbb vendéglátóhelyét mutatják be. A szakértő csapat 18 kategóriában gyűjtötte össze a legjobbak legjobbjait, az első három helyezettet pedig díjjal is jutalmazta a június 20. és 22. között megrendezett, háromnapos foodora Selection x Street Kitchen Fesztiválon.

Az összeállítás egyik legfontosabb célja az volt, hogy a budapesti helyek mellett a vidéki vendéglátóhelyekre is kiemelt figyelmet fordítson, és megmutassa, hogy mennyi remek, különleges vendéglátóhely létezik szerte az országban, amelyeket érdemes akár egy kirándulás, nyaralás keretében is felkeresni.

A borsodi vendéglátóhelyek által érintett kategóriák végeredménye az alábbi lett:

Hamburgerezők:

  1. The Burger Project (Budapest)
  2. A LEVES és Burger (Miskolc)
  3. Burger Labor (Budapest)

Éttermek és bisztrók:

  1. Iszkor (Mályinka)
  2. Teyföl (Szentendre)
  3. Petrányi Pince és Borterasz (Csopak)
Az Iszkor tulajdonosai nem először hoztak dicsőséget a megyének és Mályinkának

Fotó: Facebook

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek