Miskolc jelképének, az Avasi kilátónak a képe nemcsak a miskolciak szívét dobogtatja meg. Több mint hatvan éve alatt művészeket ihletett meg, sziluettje határokon túl mutat, közösséget teremt nemcsak a Miskolcról kivándoroltaknak, hanem azoknak is, akiket egy látogatás során megérintett ez az érzés.
Balogh Attila újságíró, helytörténeti kutató, az Észak-Keleti Átjáró Egyesület tagja. Mondják róla, hogy „az Avasi kilátó szerelmese”. Évek óta figyelemmel kíséri a történéseket, amelyek a miskolci tévétorony szerepével kapcsolatosak. Ő is úgy gondolja, hogy a városjelkép olyan különleges helyszínű és kisugárzású építmény, amely immár hat évtizede a modernkori miskolciságot és közösségi összetartozást is képviseli.
Pontosan mióta foglalkozol az Avasi kilátó történetének kutatásával?
Egykor építészetet hallgattam, tanárom volt Hofer Miklós, a torony egykori tervezője. Sajnos, nem nagyon jártam be az előadásaira, kevés emlékem van róla. Ez máig ható lelkiismeretfurdalást és hiányérzetet kelt bennem. Maga az építmény ugyanakkor megunhatatlanul lenyűgöz, büszke vagyok rá, hogy egy olyan városban élhetek, amelynek ilyen szimbóluma lehet. Különösen izgat, hogy szinte mindenhonnan látható, kis túlzással a megyeszékhely összes pontjáról.
Hogyan ítéled meg, miért lett az az épület ennyire népszerű közösségi téma?
Ellentmondásos, hogy egyáltalán népszerűnek nevezhetjük-e. Alig több mint egy évtizede meglehetősen elfeledettnek tűnt; elveszítette ikonikus szerepét, elhanyagolt volt a környezetével együtt, üres, és alig látogatta valaki. Akkor gondoltuk az Átjáróval, hogy oda egy civil rendezvényt vigyünk (Utánam Srácok Fesztivál), és igyekezzünk a jobb sorsra érdemes helyszínre ismét ráirányítani a figyelmet. Még olyan pletyka is terjedt, hogy az akkori önkormányzati vezetés talán a lebontásán vacillált volna; akárhogy is, pár évvel később már egyértelművé vált, hogy csak az ingatlan felújítása a járható út, amelyet a közvélemény elvár. Ma pedig az Avastető újra népszerű közösségi helyszín, turistacélpont és sétaútvonal.
A kilátó, mint Miskolc jelképe mára már nem csak a megyeszékhelyen ismert. Milyen információkkal rendelkezel arról, melyik országba jutott el ez az ikon? Kiket ismersz – művészek, hétköznapi emberek -, akik népszerűsítik?
Két másolatáról van tudomásunk: az egyik biztos, a másik csak híresztelés. Spanyolországban létezik egy hispán „változat”. Valószínűleg egy ottani beruházáshoz vásárolták meg az 1960-as évek közepén a Hofer-féle terveket, mivel a nemzetközi építészeti szakirodalomban akkoriban ismertté vált az 1963-ban átadott miskolci tévétorony. Ezt követően fel is építették, de teljesen más funkcióval, mint idehaza: ott máig tengerészeti középiskolaként működik San Sebastianban, a Vizcayai-öböl partján, nem messze Bilbaótól.
Állítólag valami hasonló történt a néhai Szovjetunió relációjában is, és Oroszország valamely városában szintén áll egy „kilátónk”; de erről még nem sikerült megerősítést szereznem. (Kérjük az olvasókat, segítsenek!)
Művészek és alkotások? „Millióan” választották már a kilátót művészi vagy kvázi-művészi témájuknak. Természetesen nagyon sok fotós fényképezte korábban és fényképezi napjainkban is, én magam is sok ezer képet készítettem már róla, tíz centis közelségből és 25 kilométeres távolságból egyaránt. Pár éve rendeztünk egy kiállítást a témában. Az iskolákban rajzversenyeket hirdetnek a kisdiákoknak kilátókat ábrázoló rajzokra. Számos érdekes vagy jelentős műalkotás is akad ebben a témában – hirtelen csak Velok István írógép-művész sajátos grafikáját emelem ki –, aztán ott van sok amatőr vagy félig amatőr dísztárgy, a műanyagból, fémből, fából, gyufaszálból és ki tudja még mi mindenből megformázott Avasi kilátók százai, mindenféle technikával készült képek, rajzok, festmények és néhány film, például azok, amelyeket a mi egyesületünk forgatott közösségi filmezés keretében.
Észak-Kelet Átjáró Egyesület hogyan veszi ki részét a hagyományápolásból? Mi volt a legsikeresebb akciótok, milyen terveitek vannak?
Az egyesület fő célja valójában az identitásképzés és -erősítés. A tagjait az foglalkoztatja, hogy a miskolciságukból melyek azok az értékek, amelyeket fel lehet és érdemes mutatni, amelyeket helyes lenne megőrizni, vagy akár fejleszteni. Ezeket az értékeket a jelenünkben, illetve a közelmúltunkban, praktikusan a gyerek- és fiatalkorunkban keressük és véljük megtalálni. Ilyen többek között a majdnem végleg eltűnt kama játék („Miskolc sportja”), a hatalmas városmarketing-potenciállal rendelkező Utánam, srácok! tévésorozat (1975), az Avasi kilátó országszerte ismert jellegzetes formája, a diósgyőri ipari kultúra, és sok hasonló „apróság”, amelyeket mind elvesztünk, ha a jelenben nem figyelünk oda rájuk. Ezekről a témákról, az identitásunkat jelképező értékekről, megpróbálunk a közbeszédben vitákat generálni, könyveket szerkeszteni, kiállításokat rendezni, fórumokat szervezni, videókat készíteni, blogokat írni, podcastot futtatni, és így tovább.
Szöveg: Maros Éva
Fotók: Répási László, miskolc.hu, 101B, Keleti Blokk, Észak-Keleti Átjáró, PosterNika
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
