Egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly novemberben ittas állapotban bántalmazott egy autóbusz-vezetőt Miskolcon. Az ügyben május 28-án hozott ítéletet a bíróság.
A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott erősen ittas állapotban utazott 2024 novemberében az MVK Zrt. egyik autóbuszán. Az utazás során konfliktusba keveredett egy mellette ülő utassal, akit szidalmazni kezdett. Az autóbusz-vezető észlelte a helyzetet, és az egyik megállónál felszólította a férfit, hogy szálljon le a járműről.
A terhelt azonban nem engedelmeskedett a felszólításnak, hanem tovább szidalmazta a sofőrt és nem volt hajlandó elhagyni a buszt. A vezető ekkor odament hozzá, és a táskájánál fogva próbálta felállítani, azonban a férfi ittassága miatt a padlóra esett. Amikor a buszsofőr és egy másik utas segíteni akart neki felkelni, a vádlott hirtelen felugrott, és a lefelé hajló járművezetőt jobb térdével nagy erővel szándékosan szájba rúgta.
A támadás ezzel nem ért véget: a férfi még meg is fenyegette áldozatát úgy, hogy a nyakához nyúlt és vágó mozdulatot imitált. Ezután a sértett elindult, hogy értesítse a rendőrséget, közben a vádlott elhagyta a buszt. A rendőrök azonban nem sokkal később elfogták.
A rúgás következtében az autóbusz-vezető nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A bíróság figyelembe vette, hogy a buszsofőr közfeladatot ellátó személynek minősül, ami súlyosbító körülmény.
A járásbíróság a vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt egy év nyolc hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre, valamint mellékbüntetésül két év közügyektől eltiltásra ítélte.
A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vették figyelembe a terhelt beismerését és azt, hogy megbánta cselekményét, valamint bocsánatot kért a sértettől. Súlyosító körülmény volt ugyanakkor a vádlott előéletében rejlő okok mellett az önhibából eredő ittas állapota és a bűncselekmények halmazata.
Az ítélet még nem jogerős. A vádlott és védője fellebbezést jelentettek be elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért, az ügyészség pedig három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
