Civilek és a sajtó járhattak az M30-as építkezésen – fotók

Megosztás

Péntek délelőtt az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtónyilvános bejárást tartott az M30-as pálya szikszói szakaszához, ahol éppen az újjáépítési munkálatok zajlanak.

Az M30-as autópálya Szikszó és Miskolc közötti szakasza 2024 februárja óta zárva van. Azonban az aHang helyi szervezete, az aPont Miskolc által szervezett februári lakossági fórum óta felgyorsultak az események. A fórum hatására átépítették az arnóti körforgalmat, megszűntek a korábbi elviselhetetlen dugók Szikszó irányából, 2026-ban kedvezményes lesz az autópálya-matrica megyénkben, és a helyreállítási munkálatok is látványosan megindultak.

Lázár János építési és közlekedési miniszter a lakossági fórumon – az aPont Miskolc civil szervezet kérésére – megígérte, hogy amennyiben beindulnak a munkálatok, a civilek lehetőséget kapnak arra, hogy közelről megtekinthessék az építkezést, és tájékoztatást kapjanak az előrehaladásról.

Az esemény előkészítése során az aPont Miskolc kérte, hogy a helyi sajtó is részt vehessen a bejáráson, azonban ezt a minisztérium elutasította. Ennek ellenére az aPont aktivistái megdöbbenve tapasztalták a helyszínen, hogy számos kormányközeli sajtóorgánum is meghívást kapott.

Bejáráson az M30-as autópálya szikszói szakaszán

Végül péntek reggel az eseményen Pántya József helyettes államtitkár sajtótájékoztatót tartott a regisztrált civilek és sajtó képviselői számára. Az államtitkár szakmai beszámolójában elmondta, hogy az építkezések jól haladnak. Az előre tervezett 750 cölöpből körülbelül 340 már kialakításra került. Jelenleg két cölöpfúró géppel, számos négytengelyes teherautóval és több markológéppel dolgozik a kivitelező Strabag, és egyre nagyobb ütemben haladnak a helyreállítási munkálatok.

A helyszínen készült képek alapján látható, hogy már mindkét pályatest lebontásra került. A magasabban fekvő, jobb oldali pálya teljes mélységében, míg a bal oldali csak részben kerül visszabontásra. A cölöpök elhelyezése után megkezdődik a töltés visszaépítése is, ahol megfelelő rétegrend kialakítása biztosítja majd, hogy a jövőben megjelenő rétegvizek ne okozzanak talajmozgást az úttest alatt. Bár az eredetileg május végére tervezett mérföldkőhöz képest kisebb csúszás tapasztalható a cölöpözés befejezésében (amelyet az államtitkár június első hetére vár), továbbra is tarthatónak tűnik a korábban kitűzött 2025. október 31-i forgalomba helyezés.

Újságírói kérdésre az államtitkár jelezte, hogy a Szikszó és Halmaj közötti szakaszon is folynak a munkák. Várhatóan 2025. július végére teljes szélességében használhatóvá válik az a szakasz, amelyen jelenleg részleges lezárás mellett zajlanak a pályatestet megerősítő cölöpözési munkák.

Mindenki nagyon várja már, hogy ez a tábla a helyére kerüljön

A sajtótájékoztatóra némi késéssel érkezett meg Csöbör Katalin, helyi országgyűlési képviselő. Beszédében megemlítette, hogy folyamatban van az egyeztetés Felsőzsolca és Arnót települések vezetésével arról, hogy milyen további lakossági kompenzációs intézkedéseket lehet kialakítani. Sajnos részleteket az aPont kérdésére sem tudott megosztani.

Az aPont kiemelte, hogy itt elsősorban közlekedésbiztonsági fejlesztéseket vár a lakosság. A képviselő asszony elmondása szerint a helyi ügyekben ő nem kompetens, hanem az önkormányzati vezetőket kell keresni. A civilszervezet írásos megkeresésére sem érkeztek részletes válaszok a polgármesterektől, így továbbra sem tudható, hogy milyen intézkedések várhatók a megnövekedett áthaladó forgalom hatásainak csillapítására.

A képviselő asszony ismét dicsérte a kivitelező (Strabag) munkáját, valamint a munkát előkészítő mérnököket is. Egyértelmű válasz azonban nem született arra vonatkozóan, hogy rendeződött-e a viszony a Strabag és az ÉKM között a garanciális feltételek ügyében. Az államtitkár elmondása szerint látható, hogy a Strabag dolgozik, és a bizalom alapját a sikeres helyreállítás fogja képezni. Ennek megfelelően a Műegyetem által készített, majd titkosított szakmai anyag sem kerülhet nyilvánosságra a munkálatok befejezése előtt.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek