A megyehármas labdarúgás ritkán kerül a sportoldalak címlapjára, ám a Hódoscsépányi SE és az Alsószuha SK találkozója alaposan felülírta a megszokott forgatókönyvet. A hazai csapat ugyanis nem kegyelmezett ellenfelének, és 20-0 arányban győzedelmeskedett a bajnokság Északi csoportjának 16. fordulójában.
A mérkőzés legfényesebb csillaga kétségkívül Jakab Ádám volt, aki egymaga tíz gólt vállalt a gólzuhatagból. “A gólok nagy része kijátszott szituációkból született, bár szögletrúgás után fejjel is sikerült betalálnom” – nyilatkozta szerényen a 28 éves támadó, aki korábban az U15-ös magyar utánpótlás válogatottban is megfordult. Jakab jelenleg 31 találattal vezeti a góllövőlistát, amit 16 mérkőzésen ért el – olyan gólátlag ez, amelyre néhány világsztár is elismerően csettintene.
A Hódoscsépányi SE jelenlegi sikertörténete nem a véletlen műve. A csapat tavaly nyáron alakult újjá, főként ózdi nevelésű játékosokból álló baráti társaságként. Hegedűs István klubelnök szerint a szombati mérkőzésen még csak a “C csapat” játszott, mivel több kulcsjátékos hiányzott a kezdőből. Mindez azért különösen figyelemreméltó, mert néhány nappal korábban a megyei kupamérkőzésen a két osztállyal feljebb szereplő MVSC-Miskolc csapatát is megszorongatták, 1-0-ás vereséget szenvedtek végül.

Az ambíciók sem kicsik a jelenleg veretlenül, 11 pont előnnyel listavezető együttesnél. “A bajnokság megnyerése a cél, a következő évadtól pedig a vármegyei II. osztályban való szereplést tűztük ki célul” – fogalmazott Csépányi Róbert, a klub elnökségi tagja. Ennél is merészebb Jakab Ádám álma: “Célom a Hódoscsépány csapatát vármegyei I. osztályba juttatni rövid időn belül, és még az idén Magyar Kupa főtáblára kerülni.”
A kép teljességéhez hozzátartozik az is, hogy mit élt át a vesztes csapat. “Nem fordult meg a fejünkben, hogy menet közben, akár a félidőben, 0-10-nél levonulunk” – vallotta be Szabó Gyula, az alsószuhai egyesület elnöke. A kisközség különösen nehéz helyzetben van: “Még négyszázan sem laknak a faluban, sajnos a fiatalok nem nagyon maradnak itt. A célunk az, hogy megmaradjon a futball, hogy a helybeli gyerekek tudjanak hol játszani.”
A Hódoscsépányi SE a következő fordulóban szabadnapos lesz, mivel a Tornyosnémeti visszalépett a bajnokságtól. A csapat legközelebb május 7-én lép pályára, amikor a Magyar Kupa főtáblára jutásért küzd majd.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!